Facebook hozzászólás
1 192

A törökök zsemléje, az acma

Ismerjünk meg minél több változatot, hogy minél többféle reggeli péksüteményt tehessünk a család asztalára! Amit most mutatunk, a török konyha egyik szeretett darabja, tésztája édeskés, formája hívogató, kiválóan alkalmas mindenféle szendvics készítésére.

Acma, a török zsemle, Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com
Kép: ahogyeszikugypuffad.blogspot.com

Hozzávalók:

1 db tojás
2 dl tej
150 ml olaj
150 ml joghurt
50 dkg liszt
7 gr élesztő
1 teáskanál sütőpor
40 ml cukor
1 teáskanál só
a kenéshez egy tojás sárgája egy evőkanál tejjel lazítva

Elkészítés:
A hozzávalókat a megfelelő sorrendben a kenyérsütő üstjébe pakoltam, azaz alulra a folyékonyakat, felülre az összes többit.  20 percig dagasztott a gép, ekkor kivettem a tésztát, és egy liszttel megszórt tálba tettem, bepakoltam az 50 fokra előmelegített langyos sütőbe. Hagyhattam volna, hogy a gép kelessze meg, de az másfél óra, annyi időm nem volt.
20 perc múlva gyönyörűen megkelt a tészta, ekkor átgyúrtam, felnyolcadoltam, majd hosszú kígyókat sodortam egy-egy adagból. A két végét ellenkező irányba tekertem, majd összecsomóztam. Lekentem a tejes tojással, megszórtam a tetejüket fekete szezámmaggal, mákkal, és 180 fokos sütőben 20 perc alatt gyönyörűségesre sültek. Természetesen kenyérsütő nélkül is el lehet készíteni a zsemlét, akkor a liszthez adjuk a kevés cukros tejben felfuttatott tojást, az olajat és a joghurtot, valamint a többi száraz hozzávalót, és a szokásos módon megdagasztjuk a tésztát.

A formázáshoz nyújt segítséget az alábbi videó.

Gyrost a tányérba!
A gyros akár sertéscombból, akár filézett csirkecombból akár filézett pulykacombból is, készülhet, de a szárazabb csirkemell is megfelel. Elkészítéséhez sem türelem, sem különösebb “konyhai” gyakorlatra nincs szükség, csak némi előrelátás kell: a pácban minimum néhány órát a húsnak ugyanis állni kell. Miért ne próbálnád ki otthon, ami az utcán annyira ízlik?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!