Facebook hozzászólás
675

Ti hogy álltok az orális szexszel?

Szájon át sok mindent lehet élvezni. Például a szavakat is, csak ez már nem annyira divat. Van egy olyan kifejezés, amit úgy hívnak, hogy „bók”, bár ezt a legtöbben sajnos régen kitörölték már a szótárukból. Pedig ez is az „orális szex” egyik formája, bármennyire hihetetlen.

Így huszonvalahány évi házasság után, a nők egy része már fel is adja, hogy a régi szép időkre emlékeztesse élete párját. A vörösen izzó rózsaszálra, amellyel minden alkalommal izgatottan várta a sarkon, a délutáni sétákra, a közös mozikra, egy-egy sütire a kedvenc cukrászdában…Vagy legalább egy dicsérő szóra, egy kedves mondatra.

Ragadjunk meg minden alkalmat a kedves szavakhoz Kép: Pixabay

Jól jönne még most is, bármelyik.
Ugye te is érezted már, hogy a házaséleted hétköznapiságát, megszokottságát néha jó lenne egy kis romantikával megtörni?
Van erre egy egyszerű megoldás, amit minden nőnek (és férfinak is) jól esik a hallani; és ez a bók. Pénzbe nem kerül és csak a szádat kell használni hozzá, ráadásul egy kis simogatással kísérve még hatásosabb lehet.

„A bókok a szenvedély számára olyanok, mint az olaj a tűzre.”

5 jel – ha hiányzik a kapcsolatodból, baj van!
Van öt dolog, amelyre minden kapcsolatban, de különösen a szürkülő házasságokban nagyon-nagyon vágyunk. Ott vannak a mindennapjainkban, mégis megfeledkezünk róluk, pedig a szeretet nyelvén szólnak. Te beszéled ezt a nyelvet?

Két okból szoktunk bókolni egymásnak: egyrészt ha a másik megérdemli a dicséretet, vagy ha azt szeretnénk, hogy megkedveljen bennünket. A hízelgő szavak (ha őszintén hangzanak), az elragadtatásunk, mind azt jelzi a társunknak, hogy érzelmei fontosak számunkra.
A legjobb bókok mindig váratlanul, meglepetésszerűen hangzanak el, amikor a másik a legkevésbé várná.
Mondd bátran a párodnak, hogy milyen jól áll neki ez a ruha vagy mennyire tetszik a frizurája ma reggel. (Már ha egyáltalán észreveszed.)

  • Gyönyörű  a szemed.
  • Okosakat mondasz.
  • Isteni a főztöd.
  • Te vagy a legjobb anya és feleség.
  • Isteni az illatod!
  • Még mindig vadmacska vagy az ágyban.
  • Vadító vagy ebben a nyakkendőben
  • Egy igazi ezermester vagy, szívem

Ugye milyen egyszerű kis mondatok? Mégis szívmelengető a hatásuk, melyektől szárnyakat kap a másik.
Természetesen a  férfiak is imádják a dicséretet, ha gyakran bizonyítjuk, hogy felnézünk rájuk és értékeljük a teljesítményüket minden téren. Dicsérd hát a kedvesed sokoldalúságát, azt, amiben a legjobb, a szellemességét, bölcsességét, és persze a remek kézügyességét.Ne feledkezz meg azokról a bókokról sem, amelyek egyszerűen azt fejezik ki, hogy mennyire szeretsz vele lenni. Legyenek közös alkalmak, amelyek lehetőséget adnak erre.
Bókot kapni kellemes, bókolni hálás, bár a bók sajnos csak akkor éri el célját, ha körültekintően tálalt, máskülönben csúnyán visszaüt.

Nagyon igaz a régi mondás, amely szerint – A szép nőnek dicsérd az eszét, okos nőnek mondd, hogy szép, és máris nem esel a megszokott kategóriába. Mondd úgy a bókot, mint aki nem vár viszonzást – és elnyered a jutalmadat.

Ha csorba, törött, még ne dobd ki! Minden kapcsolat menthető…
Ha elromlik valami, kidobjuk, mert megszerelése időt és energiát igényel, az újjal való pótlás jóval egyszerűbb folyamat. Ugyanígy hajlamosak vagyunk a könnyebb, a gyorsabb és a leghatékonyabb módszereket választani, ha a párkapcsolatunkról van szó. Ha probléma jelentkezik, máris jöhet a következő…?


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!