HÁNYADIK
Tényleg vannak veszélyes házassági évfordulók!
Az első évben válnak el a legtöbben - amikor szociológia órán ezt meghallottuk, kishíján kihuppantunk a padból csodálkozásunkban. Nem akartuk elhinni.
Akik viszont túlélték az első évet, egész nyugalmas esztendők elé néznek a KSH adatai szerint, egészen az 5. házassági évfordulóig.
A 2-4. évben válnak el ugyanis a legkevesebben, viszont az 5-9. évben ugrásszerűen nő a házastársak "isten hozzád"-mondási vágya. A későbbiekben a válás valószínűsége minden újabb együtt töltött évvel csökken.
Vagyis mintha mégis lenne valami ebben a karmikus hetesben...
Ha nem a házasság hosszát, hanem a férj és a feleség életkorát nézzük, a leginkább válós kedvűek a 25-29 éves férfiak illetve a 20-24 éves nők.
S hogy mit jelent mindez? Talán azt, hogy a húszas éveinket fordulópontként éljük meg. A húszas éveik második felében sokan rájönnek ugyanis, hogy a fiatalság-bolondság már nem rájuk illő szlogen.
Számvetést készítenek, és úgy érezhetik, hogy rosszul, vagy éppenséggel túl korán választottak, és ezt még helyre lehet hozni egy másik kapcsolattal.
Mindenesetre a házasság patinás intézménye nem áll túl jól Magyarországon a statisztika rideg mutatói szerint.
- Öreg férfinek viagra a fiatal nő...
- A hangjából megtudhatod, milyen az ágyban
- A sok kéjtől összetörik az intimitási képességed!
- Ingyen szex
- Sok pénz, sok orgazmus?
- Feszes nagy mell, kicsi kerek fenék és hosszú haj...
- A láb, mint speciális szexuális játék
- Nem a pózok végtelen variációja tartja ébren a férfi vágyát
- A férfi gáz, a nő villanytűzhely
- Milyen a szex hasas, mackós pasival?

























