Facebook hozzászólás
465

Szexuális zavarok és amik mögöttük állhatnak

A szex nem olyan sima ügy. Sem a férfiaknál, sem a nőknél. A szexuális zavarok sokaságából két jellegzetes példát mesél el a szakértő. Nem egyedi probléma.

Vaginizmus
Ez a kifejezés a hüvely külső harmadának akaratlan izom-összehúzódását jelenti, ami lehetetlenné teszi a közösülést.

Kép: Pixabay

Sára 24 éves, egyetemi hallgató. Párkapcsolatát megkeserítette, hogy még mindig szűz. Párjával – aki szintén szűz – való próbálkozásai során hüvelyének izmai annyira megfeszültek, hogy még sosem sikerült a teljes behatolás. Nőgyógyásznál is járt, ott megtudta magáról, hogy a testével minden rendben van. Abban kért segítséget, hogy maga mögött tudja hagyni érintetlenségét, és ezzel az aktussal végre felnőtt lehessen, és párja „teljes jogú” társa.

Sárával való közös munkánk során kiderült, hogy Sára szinte alig ismeri a saját testét, a szexuális reagálókészségét, a párja hasonlóképp kevés figyelmet fordított az aktussal való próbálkozáson túl bármi másra. Egymás valódi szükségleteire később sem tudtak ráhangolódni. A pszichoterápiás munka fontos pontja volt Sára felismerése: mindkettejüket az a mély félelem tartja benne a kapcsolatban, hogy nem fognak kelleni soha senki másnak. Maga mondta ki, hogy teste tiltakozik egy olyan kapcsolat ellen, amelynek hiányoznak az érzelmi alapjai. Végül nem a szüzességét hagyta maga mögött, hanem a saját értékességével, nőiségével kapcsolatos szorongása jó részét és ezzel együtt a nem működő párkapcsolatát.

Másodlagos impotencia
Ez a szexuális aktus alatt a merevedés létrejöttének vagy fenntartásának tartós vagy ismétlődő képtelenségét jelenti. Ez az állapot semmilyen szervi rendellenességgel, urológiai betegséggel nem magyarázható, pszichés okok húzódnak a háttérben.

Attila 30 éves, két éve házas. Esküvőjüket követően mindkettejükben megcsappant a vágy az együttlétekre, amikor ezekre mégis sor kerül, akkor Attila merevedési gondokkal küzd. Társa megértő, támogató, ennek ellenére a helyzet nem javul. Attila házaséletüket kudarcok sorozataként éli meg.

Intim tippek, hogy 50 után se legyen rémálom a szex!
Egyre több nő panaszkodik, hogy 50 éves kor után komoly fájdalmat okoz számára a szexuális kapcsolat. A legfőbb oka ennek a hüvelyszárazság, amelynek szintén oka van. Szakemberünk segít néhány jó tanáccsal a probléma megoldásában.

Attila felesége egyedüli gyermekként nőtt fel. Szüleinek virágzó vállalkozása van. Mikor a szerelmesek eldöntötték, hogy összekötik életüket, jó ötletnek tűnt, hogy Attila is az asszony szüleinek vállalkozásában kezdjen dolgozni. A kezelés első óráin a fiatal férfi az életében jelen lévő feszültségekről beszélve hamar megfogalmazza, milyen szorításban él apósából lett főnöke keze alatt. Merev, makacs, mindent kontrolláló apósa gyerekként kezeli lányát és vejét is. Az idősödő férfi közvetlen közelében nehéz potens férfinek maradni.

A két fenti esetrészlet közös abban, hogy nagyon „beszédes” a tünet. Ahogy itt láthatóvá vált, a szexuális zavarok jelentős része nem (vagy nem teljesen) a szexuális ismeretek hiányosságából fakad, és nem pusztán tanulással,  pl. egy technika elsajátításával lehet túljutni rajtuk. A tünet – ha mégoly kínzó is – nem elcementálandó kellemetlenség, hanem fontos hírhozó. Ha meghallgatjuk, mit akar közölni párkapcsolatunkról, szorongásainkról, saját és az ellenkező nemhez való viszonyunkról, érettebb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb kapcsolatokban élhetünk.    (Forrás: pszichologuskereso.hu)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!