Facebook hozzászólás
178

Kinyitottam a csapot és a Valentin kúszott ki belőle

Azt álmodtam, hogy fogat akartam mosni a mákos tészta után, de amikor kinyitottam a csapot, a Valentin kúszott ki belőle. Szőrcsuhát viselt és homlokán valami márkajelzés villogott.

Felettébb ingerültnek látszott, amikor szólni próbáltam emiatt. „Nem hagynak nekem békét” – recsegte, miközben tépdeste magáról a logot. De mielőtt bármit szólhattam volna egy ugrással lent termett az utcán és lóra pattant. Én pedig uzsgyi utána.

Egy vasedény bolt kirakata előtt értem utol. Egész ki voltak dülledve a szemei, félhangosan számolgatta a kis piros szíveket a teflonedények és kenyérpirítók oldalán. Tizenhatig jutott, ekkor öklével belecsapott az üvegbe és berontott a nyíláson át. De az eladónő csak annyit mondott felé sem nézve, hogy „Mi tetszik, kérem?” Mire a Valentin tépdesni kezdte az ősz szakállát és habzó szájjal, azt üvöltötte, hogy „Semmi sem tetszik” és, hogy mi köze van neki a bútorszövethez, a nescaféhoz és a gőzölős vasalóhoz, mert nyilván ezekre biggyesztve is láthatta az ő piros szívét

De az eladónő megvonta a vállát, mire Valentin kérte a Vásárlók Könyvét, mire a biztonsági őr azt mondta, hogy a Valentin napra való tekintettel most a saját lábán távozhat, és háromig számol. Erre Valentin kimászott a kirakaton át az utcára és felpattant a lovára – épp az utolsó pillanatban, mert épp már tették volna rá a piros büntető cédulát -, és elvágtatott a Parlament felé.
Én persze utána a bringámmal, nem volt könnyű kerülgetni a sok lehorgasztott fejű embert, akik azért szomorkodtak, mert nem voltak szerelmesek még soha a büdös életbe, azt sem tudják, eszik, vagy isszák és nem is, lesznek, mert nincs pénzük a Valentin napi ajándékra.
A kormányőrök, amikor meglátták a csuhás Valentint, sírásba törtek ki és utat nyitottak, bár a lóról le kellett szedni a kengyelt, mert jelzett a csipogó. És bent épp üléseztek a honatyák és honanyák, és az egyik ellenzéki képviselő ép azt kiabálta, hogy ő négy éve nem volt szerelmes, de megígéri, hogy ha kormányra jutnak, akkor az egész ország az lesz, sőt a határon túliak is ráadásul kedvezményesen.

Amikor aztán a Gyurcsány meglátta a Valentint odafutott hozzá és kölcsönkérte a lovát. És azon mód, szőrén megülve átügetett az Orbán Viktorhoz és felhívta a nyeregbe. És ahogy kaptattak a pulpitus fel már mindenki brávózott és ölelgették egymást hovatartozásra való tekintet nélkül, csak néhány független képviselő választotta az orrfújást meg a szemüvegtörlést. És amikor felért a két államférfi, mintha mindig is ezt gyakorolták volna, megfogták egymás felemelt kezét a Viktor meg a Feri, és egyszerre azt kiáltották, hogy mától Valentin napja hivatalos nemzeti ünnep, munkaszüneti nap és 21 százalékos nettó átlagbéremelés. Hát ezt álmodtam én hat éve.

Rejtő Gábor



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!