Facebook hozzászólás
541

Akkor most mi a férfiak leggyakoribb szexuális működési zavara?

A férfiaknál előforduló leggyakoribb szexuális működési zavar a korai magömlés. Minden ötödik férfit érint, fiatalokat és időseket egyaránt. Tévhit azt gondolni, hogy idővel kinőhető a baj, és minden fejben dől el azzal, hogy a férfi megtanulja kontrollálni a partnerrel való együttléteket. Érdekes, hogy ezt a problémát sokszor összekeverik a merevedési zavarral. A kettő azonban egészen más. A szakorvosok tapasztalata egyébként az, hogy a férfiak már nem szégyellik annyira, ha merevedési zavaruk van, a korai magömlés problémájának bevallásával kapcsolatban azonban már korántsem ennyire bátrak.   

Szembenézni a gondokkal és keresni a megoldást, az igazán férfias dolog Kép: Életforma archív

A korai magömlést gyakran összetévesztik a merevedési zavarral. Ma már mindkét probléma gyógyszerrel kezelhető. A korai magömlés elsődleges fajtájánál, ami a férfit egész életén át végigkíséri, egy idegrendszerben zajló folyamat áll a háttérben, ezért is lehet gyógyszerrel korrigálni, és ezért is tekintik elsősorban egészségügyi problémának, bár állhatnak lelki okok is a háttérben, illetve lehetnek negatív lelki következményei. A merevedési zavar a pénisz keringési rendszerével, illetve beidegzésével függ össze.

A korai magömlésnél a merevedés normális, de a magömlés a hüvelyi behatolás után 1-2 percen belül bekövetkezik. A korai magömlés jellemzője a magömlés kontrolljára és késleltetésére való képtelenség. A korai magömlés a merevedési zavarnál is gyakoribb probléma, az esetek mintegy felénél már az első szexuális együttlétkor jelentkezik, és egyformán jelen van minden felnőtt korcsoportban. Ezzel szemben a merevedési zavar tartós képtelenséget jelent arra, hogy a férfi a kielégítő szexuális teljesítményhez szükséges merevedést elérje és fenntartsa, nincs köze a magömlés feletti kontrollhoz, és gyakrabban fordul elő idősebb korban.

Dr. Kardos Róbert urológus szerint ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, melyik szexuális működési zavar a gyakoribb, pontosan tudnunk kell, vajon mire kérdezünk rá. A két probléma nagyon különböző, így valószínűleg egyértelműen összehasonlítani sem lehet őket előfordulásuk tekintetében sem. „A korai magömléstől szenvedő férfiak 50%-a már az első együttléttől érintett benne. Ezt hívjuk élethosszig tartó korai magömlésnek. Korcsoporttól függetlenül állandó az arány, mely szerint a férfiak 20%-a küzd a korai magömlés problémájával. A merevedési zavarral kapcsolatban nehezebb ezt így meghatározni, mert az lehet átmeneti, elmúló probléma is. Kérdés egy ilyen kutatásnál, hogy mit kérdezünk. Hogy egyáltalán soha nincs merevedése a férfinak, vagy már tapasztalta magán, hogy nem volt. Ha az utóbbi kérdést tesszük fel, akkor valóban elmondhatjuk, hogy minden harmadik férfi volt már érintett a merevedési zavar problémájával. Annyi bizonyos, hogy a merevedési zavar problémája a korral emelkedik, és fiataloknál ritkábban fordul elő. Az idősebb korcsoportban már elmondható, hogy ugyanolyan arányban fordul elő a férfiaknál mindkét probléma.”

A korai magömlés a nőket is érinti!
A korai magömléstől szenvedő férfiak mindösszesen 9 százaléka keresi az orvosi segítséget, 75 százalékuk partnerük szexuális kielégítése érdekében teszi mindezt. A nők szerepe tehát óriási abban, hogy a szégyenkező férfiak minél előbb keressenek megoldást problémájukra.

A szakorvosok tapasztalata az, hogy a két betegség egyszerre is fennállhat: a korai magömlésben szenvedő férfiak nagyobb arányban számolnak be merevedési zavarról is. A szakirodalomban megjelenő tanulmányok és a klinikai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a szerzett korai magömlésben szenvedő férfiak körében – tehát azoknál, akiknél korábban még megvolt az aktus feletti kontroll képessége – nem ritka, hogy társult merevedési zavaruk is van: „Valóban gyakori, hogy a két problémát egyszerre érzékeljük, 20-30% esetében valóban tapasztalja a páciens mindkét problémát. A merevedési zavarral küzdő férfiaknál, akiknél a behatoláshoz szükséges merevedés csak a hímvessző folyamatos ingerlésével érhető el, magasabb a korai magömlés előfordulási gyakorisága, valószínűleg azért, mert a férfi attól való félelmében, hogy nem tudja fenntartani a megfelelő merevedést, »felgyorsítja« a közösülést. Másfelől egyes vélekedések szerint a korai magömlés egy idő után merevedési zavar kialakulásához vezethet – meséli dr. Kardos Róbert. – Ilyenkor persze kérdés, hogy melyik problémát kezeljük. Mert előfordulhat, hogy egy férfi rövid idő alatt elmegy, és akkor neki az tud üdvözítő lenni, hogy a második merevedéssel már ne legyen gondja, jöjjön hamar, és az tartson minél tovább. Ezért adhatunk neki olyan gyógyszert, amivel a merevedési problémáján tud úrrá lenni. Lehet ezt az utat is követni, bár ezzel nem a hagyományos folyamatot támogatjuk. A jelenlegi kezelési megoldások között létezik olyan is, amely gyógyszerrel meghosszabbítja azt az időt, amennyi ideig a férfi bírja az aktust. Ha már dupla annyi ideig tudja kontrollálni a magömlését, az valószínűleg olyan pozitív változást hoz, hogy még az is elképzelhető, hogy felszabadulva a lelki terhek alól is, fokozatosan lesz egyre felszabadultabb és gondtalanabb az együttlét. A két problémára javasolt gyógyszer együtt nem adható. Mindenképpen el kell dönteni eaz orvosnak, hogy melyiket kezeli. Azt fontos kiemelni, hogy a merevedési zavarra adható gyógyszer a korai magömlés problémáját nem fogja megoldani. Annyit tud segíteni a helyzeten, hogy az első, rövid ideig tartó aktus után képes lesz a férfi újra szeretkezni. De attól még az alapprobléma nem oldódik meg. Az egészségügyi probléma attól még egészségügyi probléma marad!”

Te mennyi idő alatt jutsz a csúcsra?
Az, hogy a férfi egy szexuális együttlét alatt mennyi idő alatt jut el a csúcsra, egyén- és helyzetfüggő, semmiképpen sem egzakt, percekben mérhető, meghatározott idő.

Azt gondolnánk, a két probléma annyira különböző, hogy a férfinak tudnia illene, mivel is van pontosan gondja. A szakorvos rávilágít azonban az otthoni diagnosztizálás nehézségére: „A magömlés után a hímvessző lelohadása normális folyamat, de a korai magömléssel érintett férfiak akár merevedési problémának is tekinthetik a »normális« lelohadást. A teljesítménnyel kapcsolatos szorongás mind a korai magömlésben, mind a merevedési zavarban szenvedő férfiaknál fontos szerepet játszik, és az idő múlásával mindkettőnek súlyosbítja a tüneteit. Akárhogy is nézzük, mindkét esetben az a leghelyesebb, ha orvoshoz fordulunk a megfelelő diagnózisért, emellett pedig akár pszichológus segítségét is kérhetjük a lelki terhek és a frusztráltság enyhítése végett.”

Amikor a problémákat felismerik magukon a férfiak, akkor a jó lelki állapot tudja kompenzálni a helyzetben rejlő nehézséget, de a folyamatos sikertelenség rossz lelkiállapotot eredményez. Sokszor férfiak ezért nem kezdenek hozzá a szexhez. Egy új partnernél ez nagy probléma, nehéz új kapcsolatot kezdeményezni, ez a férfiban szorongást okoz. Az urológus szerint egy jó szexuálpszichológus is sokat segíthet. A korai magömlés esetében még akár ő is be tud hozni plusz 30 másodperceket.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus tapasztalata szerint nagyon nehéz a férfiaknak ilyen jellegű problémájukkal orvoshoz, pszichológushoz fordulni: „A férfiak általában szégyellik, ha nem tökéletesek, ha kiderül róluk, hogy sebezhetők. Hogy tudnak hibázni. Így ha bármilyen téren, a szexualitás terén pedig főképp nem tudnak megfelelni a saját szuperhős-elvárásaiknak, esetleg egy rosszul kommunikáló vagy más miatt frusztrált, akár önmagával sem harmóniában lévő partner elvárásainak, akkor már rosszul érzik magukat. A merevedési zavar megléte esetén el sem jutnak a behatolásig, tehát az talán még jobban bántja őket. A korai magömlésnél az a kellemetlen érzés marad utána, hogy kielégítetlen maradt a partnere, elmaradt az orgazmus. Nehezen vallják be maguknak is, hogy segítségre van szükség a helyzet rendezéséhez, pedig a gondokkal szembenézni és keresni a megoldást, az igazán férfias dolog. És néha egyszerűbb, mint gondolnák.”

Tavaly elindult a Magyar Szexuális Medicina Társaság szakmai felügyelete mellett a „Tiéd a kontroll” kampány, amely az érintettek figyelmét hívja fel arra, hogy a korai magömlés kezelhető, van segítség, merjenek orvoshoz fordulni. Ezzel a kezelhető egészségügyi problémával kapcsolatban számtalan információ a www.tiedakontroll.hu oldalon is megtalálható. Nyilvánvalóan szükség van a korai magömléssel kapcsolatos tudatosság növelésére, ugyanis sok érintett férfi és pár van, akik csendben szenvednek. A merevedési zavarnál már sikerült áttörést elérni. A legfontosabb az, hogy szakember segítségét keressék, mert ők tudnak segíteni.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!