Facebook hozzászólás
645

A lélektani válástól – a valódi elválásig

A válás lélektani szempontból nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely a válás fontolgatásától a válás utáni életvitel megszilárdulásáig és egy új stabil identitás kialakulásáig tart. A válás valódi szándéka nem dől el könnyen. Hosszú út vezet az első mérlegeléstől a konkrét, mind a két fél által támogatott döntésig.

Minden válás gyászmunkát követel; és mint veszteség, az önérzetünkben korlátoz bennünket, tehát valahogyan fel kell dolgoznunk, minden tudatosan megélt válás hasonló módon zajlik le: először védekezünk az elválás gondolata ellen, és megpróbálunk nem tudomást venni róla.

Kép: Pixabay
Kép: Pixabay

Ha ez már nem sikerül, olyan érzésekkel reagálunk, amelyekkel a veszteséget fejezzük ki: bánat, düh, aggodalom, önvád. Ha szabadjára engedjük az érzéseinket, és átadjuk magunkat nekik, ez azt eredményezi, hogy emlékeinkben újra átéljük mindazt, amit elveszítettünk. Ugyanakkor, ha bizonytalanul is, megjelenik lelki szemeink előtt a félelemmel várt jövő körvonalai. Ezután az „emlékezet-munka” után jutunk abba a helyzetbe, hogy tekintetünket ismét a jövőre irányíthatjuk, a veszteséget elfogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni további életünkbe mindazt, amit a megszakadt kapcsolat jelentett számunkra, és ami a válás ellenére továbbra is él és hat ránk. – írja Bende Katalin tanácsadó szakpszichológus.

A válás a házastársi kapcsolatok megszűnésének egyszerre több szinten zajló folyamata. A válási folyamat fontosabb szintjei:

  • az érzelmi leválás, a másik „elengedése”
  • a válás jogi aktusa
  • a szülő-gyermek kapcsolat új szerepeinek kialakítása, a gyermek/ek elhelyezése
  • a vagyonmegosztás – gazdasági válás
  •  a korábbi társas kapcsolatok átrendeződése
  • és esetleg új kapcsolat létesítését.

Lélektani szempontból korábban kezdődik a válás folyamata. A legkorábbi döntés még nem a válás mellett, hanem a házasság ellen” szól. Amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy már nem tud több energiát fektetni ennek a kapcsolatba, már „nem éri meg” számára az erőfeszítés, ami a kapcsolati problémák megoldásához kell. Ekkor a kapcsolat már válságos helyzetben van. Ez a krízis nem vezet feltétlenül a váláshoz, szerencsés esetben a krízis kreatív megoldása a kapcsolat megújulásához vezet.

Így léptünk félre 2016-ban
Ki gondolná, hogy a megkérdezett társkeresők csupán 30%-ának volt egyéjszakás kalandja az elmúlt évben, viszont 97%-uk inkább a tartós kapcsolatokat szereti? Azaz kalandozunk, de társas lények vagyunk. És ki gondolná, hogy 40 felett még kalandosabb kedvűek a magyarok? Ez derült ki a iooo.hu társkereső kutatásából. Lássuk a tényeket!

A válási krízis másik lehetséges kimenetele a konzervált házasság. Ennek egyik formája az „üres héj” típusú házasság, amikor fenntartják a házasság formalitásait olyan módon, hogy a konfliktusokat elkerülik. Nem beszélnek arról, amit nem tudnak megoldani, úgy tesznek, mintha nem lenne. Idővel persze egyre több dologról nem beszélnek, ami azzal jár, hogy lemondanak a bensőséges kapcsolatról, a közös örömökről, arról, amiért a párkapcsolat megszületett. A konzervált házasság másik formája az „állóháború”, amikor folyamatosan harcolnak egymás ellen, és a konfliktusok megoldása helyett csupán egymást hibáztatják és számon kérnek.

Ha nem sikerül a kapcsolatot sem megújítani, sem konzerválni, akkor elérhetővé válik a valódi válás.

Forrás: pszichologuskereso.hu



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!