50 után is még előttünk az élet!

A középkorúak többsége napjainkban krízisként éli meg ezt az időszakot. Ebben közrejátszik az is, hogy a társadalom "már lemondott" róluk, mint munkavállalókról, minden megszerzett tudásukkal, bölcsességükkel, tapasztalatukkal együtt. A szemmel látható testi változások, mint a ráncosodás, elhízás, bőrproblémák, hajritkulás és őszülés, valamint egyéb egészségi problémák, mint a menopauza, a látás-, hallásromlás, szexuális energia csökkenése, inkontinencia és más, gyakrabban előforduló betegségek miatt, - korukat végérvényes értékvesztésnek fogják fel.

A családban is felborul a hosszú ideig megszokott rend, a gyerekek kirepülnek, netán párkapcsolatukból is eltűnik az, akivel hosszú ideig együtt osztották meg az ágyukat és gondjaikat.

A legutóbbi felmérések szerint 65 éves korban a férfiak és nők 25 százaléka esik a nehezen megélt testi-lelki változások miatt,- súlyos depresszióba.

Ne várjuk tétlenül tehát, hogy az elmúlás érzése hatalmába kerítsen bennünket, hanem tekintsük az 50-es éveinket az új, pozitív lehetőségek időszakának. Egy gyors számvetéssel mérjük fel  értékeinket, ügyeljünk külső és belső megjelenésünkre és legyünk készek és nyitottak a változásra - bíztatnak erre a lélekgyógyászok is.

Az utóbbi időkben a média és különösen a bulvár sajtó is erre szólítja fel az 50-eseket. Sztárok csillognak, villognak a címlapokon, ki a maga természetességét, ki a plasztikai műtétek jótékony hatását felvállalva. Sokan a pozitív gondolkodást és a lelki egészséget hirdetik megoldásként, mások pedig egy új párkapcsolatban látják az új élet kezdetét.

Ez utóbbi valóban nagyon jó megoldásnak tűnik...

Netes fórumokon, baráti beszélgetéseken és a "szakirodalomban" azonban pro és kontra szólnak az 50 felettiek új kapcsolatairól.

A férfiak bátrabban, a nők már jóval óvatosabban vágnak bele. Ennek az lehet az oka, - jutottak a bölcs megállapításra,- hogy az "átlag" férfi nehezebben viseli a magányt, nő nélkül elhagyatottnak érzi magát, igényli a rendszeres gondoskodást. Igyekszik egy "jóravaló", szorgalmas nőt találni, aki a háztartási munkák szerelmese, mindamellett, hogy megértő lelki társ is.

"A férfiak összességében könnyebben szembesülnek testük változásaival, így a szexuális életük is tovább marad aktív, vagy legalábbis kevesebb lelki megrázkódtatással jár. Sokszor azonban képtelenek a fent említett változásokból fakadó nehézségeket nyíltan kezelni, hiszen férfiasságuk megőrzése, vagy annak látszata büszkeségi kérdés számukra." - olvasom az egyik weboldal megállapítását.

Férfiasságuk életképességét bizonyítva ezért gyakran választanak az újrakezdéshez fiatalabb partnert, (az előzőhöz képest) mondjuk egy 20 éves házassági időszak után. Az megint más kérdés, hogy valóban meghosszabbítja-e testi-lelki épségüket a friss partner.

A nők, mint tudjuk, érzelmi alapon döntenek, és ha elváltak, vagy megözvegyültek, - más motiváció szerint választanak új élettársat, ha erre egyáltalán rászánják magukat.

Sok nő szájából hangzik el a mondat: "Én soha többet nem mosom egy férfi gatyáját sem, kétszer is meggondolom, hogy kivel kezdem újra".

Talán az elvesztett szerelem fájdalma, vagy éppen keserűsége szólal meg? Netán a házasságban, válás során elszenvedett lelki sérülések tették csalódottá és óvatosabbá?

Ma már a nők többsége erre az időszakra önálló egzisztenciával rendelkezik, szabadabbnak érzi magát az anyai és feleségi kötelezettségek után, élvezi a "szingli" létet. Egy darabig... Aztán rájön, hogy a hasonszőrű barátnők "nyavalygása", a magányos és üres szoba csendje, - lassan egyre kínzóbbá válik. És társat keres...

A népszerű és igényes képeslapok tele vannak az 50 felettiek társkeresők hirdetéseivel, és a netes párkereső oldalak statisztikáját is egyre jobban szaporítják a középkorúak.

Nem csak a 20, 30 és 40 éveseké a világ! Van élet 50 után is. De érdemes elgondolkodni azon, hogy a hátralévő életutat egyedül, vagy társsal kellemesebb-e végigjárni.

A nagy élettapasztalat és a bölcsesség ebben is jó szolgálatot tehet, no meg a titok ismerete:

"Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.

Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne ugyanazt a kenyeret egyétek.

Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.

Adjátok a szíveteket, de ne bízzátok egymás őrizetére,
Mert csak az élet zárhatja kezébe a szíveteket.

Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz,
Hiszen a templom oszlopai is külön állnak,

És a tölgyfa és a ciprus sem nő egymás árnyékában."

(Khalil Gibran: A próféta)