Facebook hozzászólás
811

Szekrény testre szabva

A gardrób az egyik legfontosabb tárhely a lakásban. Mindegy, hogy szekrény vagy polcokkal és egyebekkel felszerelt kis szoba, a lényeg, hogy ruháink, cipőink és egyéb kellékeink kényelmesen, átláthatóan elférjenek benne, ne porosodjanak, és könnyű legyen rendet tartani közöttük.

A gardróbot mindig adott helyre tesszük vagy építjük be, ám ez sokféleképpen lehetséges. Ha két fal közé telepítjük – ebben az esetben a szoba rövidül, vagy „keskenyedik –, megspórolhatjuk a szekrény oldalait. Ha van elég hely, akár körbefuthat a helyiségben, így kihasználhatjuk a szoba sarkát is. Ha van egy beugró rész a szobában, az is válhat gardróbbá. Építkezésnél, de átalakításkor is érdemes előre átgondolni ezeket a lehetőségeket, de utólag is szinte minden megoldható gipszkarton segítségével, ahol a hely engedi.

A gardrób lelke

A gardrób is a berendezéshez tartozik, s miután még a legkisebb esetében is elég nagy felületről van szó, az ajtaja akár az egész befogadó helyiség stílusát meghatározhatja. Ám ennek az ellenkezője is igaz lehet akkor, ha a színe megegyezik a fal tónusával, hiszen ekkor avatatlan szem szinte észre sem veszi. Stílusos megoldás lehet, ha a gardrób ajtaja az ágy vázának anyagából készül, vagy a fekvőhely kárpitjával vonjuk be.

Az ajtó technikai kialakítása is rendkívül lényeges, elsősorban a használhatóság szempontjából, hiszen a lényeg az, hogy kényelmesen hozzáférjünk ruhatárunk mindenegyes darabjához. A legegyszerűbb megoldás a tolóajtó, amikor a síneken futó lapok akár egymásra is csúsztathatók. Létezik olyan megoldás is, amikor a nyílóajtók speciális görgők segítségével két oldalra szétcsúsztathatók. Lehet kombinálni is a különböző megoldásokat, például a harmonikaajtó jól kihasználhatóvá teszi a sarokrészt, míg mellette a hagyományosan nyíló ajtók adhatnak egy más felületet.

Mindenkinek tetszése szerint

A gardrób belsejét érdemes jól megtervezni, hiszen mi dönthetjük el, milyen tárolórészeket szeretnénk, hová hány fiókot és milyen speciális elemet – mondjuk kihúzható nadrágtartót, amelyen a nadrágok nem gyűrődnek, nyakkendő- vagy övtartó részeket vagy éppen a cipők tárolására szolgáló fiókokat – képzelünk el, amelyek a leginkább megfelelnek ruhatárunk adottságainak. A felső régióba tervezett akasztósrúd engedi lógni a hosszabb ruhákat – van olyan változat is, amely egy rúd segítségével lehajtható, vagy éppen gombnyomásra leereszkedik –, így nem veszi el a helyet alul a fiókoktól. Ennél egyszerűbb és olcsóbb a kifejezetten a magasban elhelyezett akasztórúdhoz tervezett ruhafogas: a vállfákat hosszú rudak egészítik ki a könnyebb elérhetőség végett.

Szekrény helyett szoba

Ahol a tér engedi, ott az ajtó szekrény helyett akár egy kis helyiségbe is vezethet, hiszen leggyakrabban amúgy is a szoba egy részét szeparálják a gardróbszekrény számára.

Ha ugyanezt egy picit nagyobb mélységben tesszük, már kész is a gardróbszoba, ahol nemcsak tárolhatjuk a ruháinkat, hanem át is öltözhetünk. A polcokat, fiókokat, akasztókat nem is kell elfedni, így egyszerre látható az egész ruhatár és kiegészítők. Gipszkartonnal bármilyen rész kimetszhetünk a térből e célra, s ha elég a hely, akár a nagy felületű és nem éppen olcsó gardróbajtó is megspórolható.

Fotók: PP-archív



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!