Facebook hozzászólás
428

Legidegesítőbb otthoni szokásaink

Tányér nélkül enni, utcai cipőben végigtrappolni a frissen felmosott padlón, morzsák és széthagyott ruhák a lakásban, házi kedvencek az ágyban – ezek zavarják a leginkább otthonukban a magyarokat, derül ki az IKEA reprezentatív kutatásából. Azt is biztosan szóvá tesszük, ha valaki felrakja a lábát az asztalra, a szanaszét hagyott holmikról nem is beszélve.

Az IKEA folyamatosan azon dolgozik, hogy felmérje az egyes élethelyzeteket és szokásokat, melyek alapján az emberek igényeihez szabhatja kínálatát. A megváltozott életkörülmények, az apró terek és ezáltal az otthonokban kialakult helyhiány új megoldások kifejlesztésére készteti a terméktervezőket. A magyar-cseh-szlovák régióban elmondható, ahány ház, annyi szokás: míg a tőlünk északra élőket inkább az zavarja, hogyha valaki utcai cipőben mászkál az otthonukban, addig mi, magyarok kényesen ügyelünk a rendre, főleg arra, hogy ne hagyjunk elöl semmilyen ruhaneműt, ha más is otthon tartózkodik.

ikea2

Hazaérve végre szabadon élhetjük a magunk életét, de kit zavarunk ezzel?

A magyar válaszadók alapvetően rendszeretők, a megkérdezettek 88 százaléka illetlennek találja, ha valaki nem az arra alkalmas és megfelelő helyen és eszközökkel étkezik otthon, illetve azt is, ha evés közben a földre morzsál. Ez az arány a régió többi országában jóval alacsonyabb, a csehek kétharmada, a szlovákok 68%-a gondolkodik hasonlóképp.

ikea1

 

Mindhárom országban illetlenségnek számít, ha utcai cipőben járkálunk a lakásban, ez szlovák szomszédaink 90 százalékát, a cseh megkérdezettek 89%-át, míg a magyarok 86 százalékát zavarja. Honfitársainkat az is bosszantja, ha a ruhák szanaszét hevernek a lakásban. A magyar megkérdezettek 84 százaléka vélekedik így, míg a csehek inkább azt nem szeretik, ha mások hangoskodnak, futkároznak vagy ugrálnak az otthonukban, a szlovákok ezzel szemben a háziállatokat nem tűrik meg az ágyukban. A magyar válaszadók 72 százaléka nem engedi be kutyáját, macskáját az ágyba.

Mire nem sajnálja a pénzt a magyar? Meg fogsz lepődni…
Iskolakezdés, karácsonyi ajándékozás, fűtés, lakásfelújítás, esetleg nyaralás vagy valami más? Vajon mire költjük éves szinten a legtöbb pénzt? No és mire nyitjuk olyan nehezen és ritkán a pénztárcánkat? A Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásából ez is kiderült.

A fent említetteket egyébként nemcsak magukkal szemben tartják illetlenségnek a hazai megkérdezettek, de azoktól sem tűrik meg igazán, akik együtt élnek velük. Ám igyekeznek rájuk is tekintettel lenni, hiszen a válaszadók közel egynegyede szerint tapintatlanság mások nyugalmát hangos zenével zavarni. A régió másik két országában a legnagyobb illetlenségnek az számít, ha meztelenül járkálnak a családtagjaik előtt. Ellenben a mezítláb tartózkodás, a pihentető ebéd utáni szieszta, vagy épp a pizsama nélküli alvás, sehol sem vált ki különösebb megbotránkozást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!