Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2017. április 28. 11:00 | PP-Eletforma

LAKÁSFELÚJÍTÁS

Ha többet költesz rá, többet is ér

A festés és tapétázás ma a leggyakoribb lakásfelújítási cél, a lakosság átlagosan 1,8 millió forintot szán lakásfelújításra – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények szerint a felújítási célok között a második és harmadik helyen a nyílászárók cseréje és a fürdőszoba felújítása szerepel. Azok, akik rendelkeznek lakáscélú megtakarítással, a kutatás alapján az átlagnál többet fordítanának renoválásra, így még több kreatív átalakításra nyílik lehetőségük.

Ház tető nélkül, Kép: Fundamenta

Felújítás előtt, Kép: Fundamenta

A magyarok többségének, majd 55 százalékának van valamilyen lakással kapcsolatos jövőbeni szándéka, közülük a legtöbben (25%) a saját ingatlan felújítását, modernizálását tervezik. Az országos, reprezentatív kutatás eredményei alapján a 30-as és 40-es korosztályban a legjellemzőbb, hogy végső otthonként gondolnak a meglévő lakásukra, így ebben az életkorban, és az első gyerek megszületését követően válik hangsúlyossá az ingatlan „rendberakásának” kérdése is.

Felújított ház, Kép: Fundamenta

Felújított ház, Kép: Fundamenta

A népszerű lakásfelújítási szándékok főként a lakás komfortosságát és energiahatékonyságát érintik. A festés és a tapétázás a legnépszerűbb cél, a felújítást tervezők 62 százaléka gondolkodik ebben, második leggyakoribb a nyílászárók cseréje (44 százalék). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a fürdőszoba felújítása (40 százalék) került, majd a sorban a hőszigetelés, a fűtési rendszer, valamint a padló és a konyha felújítása következik.

Felújított ház belső kandallóval, Kép: Fundamenta

Felújított ház belső kandallóval, Kép: Fundamenta

A kutatásából az is kiderül, hogy a konyha, az elektromos hálózat és a vízvezeték felújításának terve jobban előtérbe kerül, amikor a renoválás nem a meglévő saját, hanem új lakás vásárlásához kapcsolódik. A legbevállalósabbak az átalakítások terén a fiatalok, a húszas éveikben járók változtatnának legnagyobb arányban az alaprajzon, építenének új falakat otthonukba.

Panel felújítása, Kép Fundamenta

Panel felújítása, Kép: Fundamenta

A kutatás eredményei alapján átlagosan 1,8 millió forintot költenének felújításra az ilyen terveket dédelgetők. Magasabb összeggel számolnak a központi régióban élők és a felsőfokú végzettségűek. Szintén nagyobb összegből gazdálkodhatnak azok, akik lakás-előtakarékossági szerződéssel rendelkeznek. Ők átlagosan 2,3 millió forintot szánnának a lakás tuningolására, ami azt mutatja, érdemes lakáskasszával előtakarékoskodni, mert így sokkal nagyobb mozgásterünk.

A lakáscélú megtakarításokból végzett kreatív felújításokra jól hasznosítható példákkal szolgálnak a Fundamenta Otthonteremtők Viadala versenyének résztvevői. Arra, hogy egy panellakásból is válhat álomotthon, jó példa az egyik jelentkező, Vanda története, aki teljesen újragondolta a rendelkezésére álló 49 négyzetmétert.

Felújított panel, Kép: Fundamenta

Felújított panel, Kép: Fundamenta

A felújításkor alig két hónap alatt valódi luxuslakás lett a megkopott fényű panellakásból, melynek falait megbontva és erkélyét beépítve tágas, új terek jöttek létre. Egy másik résztvevő, Kata megoldása pedig egy ház teljes átalakítására mutat jó példát: sok kitartással és munkával egy düledező viskóból igazi álomotthon született, melynek azóta azok is a csodájára járnak, akik eleinte nem hittek elképzeléseiben.

Akár 20 %-kal többet érhet az ingatlanod
Egy szépen felújított lakás vagy ház kelendő áru az ingatlanpiacon. De gondoltad volna, hogy egy különlegesen szép konyha nemcsak neked öröm, hanem tovább növelheti az ingatlanod értékét?

 

 

 



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Otthon

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!