TUDTA?
Feketeáfonya, a természet csodája
A Brit Tudományos Napokon elhangzottak szerint az áfonyában lévő antioxidánsok javítják az agy vérellátását és oxigénszintjét, sőt még a demencia kialakulását is képesek megakadályozni.
A The Telegraph által közölt vizsgálatban feketeáfonyás diétán tartottak 40, 18 és 30 év közötti résztvevőt, akiknek az összpontosító képességét vizsgálták a diéta alatt, illetve egy hónappal később. "A több órás feladatsor elején nyújtott teljesítményben minimális különbség mutatkozott, ami azonban az ötödik órára 20 százalékos lett” – magyarázza Dr. Jeremy Spencer, a Reading Egyetem táplálkozástudósa.
Ezek az eredmények egyértelműen a feketeáfonya kognitív funkciókat javító hatása mellett szólnak. A vizsgálatot nyugdíjasokkal is megismételték a feketeáfonya fogyasztásának a memóriában fontos szerepet játszó hippokampuszra való hosszútávú hatásait vizsgálva. A szakember szerint a flavonoidban gazdag ételek, úgymint a csokoládé, a spenót, és egyes gyümölcsök leve az agy újrastrukturálása által képes az Alzheimer-kór okozta memóriavesztést kivédeni.
forrás:www.medipress.hu
- Sárgarépa-szindróma, avagy a túlzásba vitt vitaminzabálásról
- Tesztelje le, hogy mennyire jó a memóriája!
- Melyiket és milyen étrendkiegészítőt szedjek?
- Hajápolás, hajpakolások házilag
- Székelygulyás
- Ettől a nyolc ételtől szép lesz a bőröd!
- Ismerje meg az afrikai vörösteát, a finom gyógyszert !
- Bőséges vitaminforrás: Berlini máj hagymás sült almával
- Amit fontos tudnod a nélkülözhetetlen ásványi anyagokról!...
- Délutáni csemege: Gyümölcsös sajtkoktél



























