Facebook hozzászólás
228

A tanyán minden megtörténhet, sőt, mindennek az ellenkezője is

Krisztián és párja egy alföldi tanyán élnek, és bármilyen furcsa, ez volt szívük minden vágya, annak ellenére, hogy még igen fiatalok. Főzni mindketten szeretnek, de ebben is remekül működik közöttük a munkamegosztás.

Oláh Krisztián, a turmixgép nyertese
Oláh Krisztián, a turmixgép nyertese

Oláh Krisztián Hajdú-Bihar megyéből származik, számára nem volt kérdés, hogy esze ágában sincs Budapesten élni, sőt, ha lehetőség van rá, még a megyeszékhelyeket is kerüli, az már neki túl zsúfolt és hangos. Párja budapesti, megismerkedésük a lovaknak és a lovaglásnak köszönhető. Bács-Kiskun megyében telepedtek le, ott kezdték közös életüket egy csodás tanyán. Azt mesélik, minden fővárosi ismerősük irigykedik rájuk az idilli életmódért, de mint mondják, ez az idill azért testközelből nem mindig olyan, amilyennek mások látják. Mindennapi küzdelmeiket vívják a homokkal, az időjárással, a növényi kártevőkkel, de ismerős nekik a nyest- és patkánytámadás is, mint ahogy időnként aggódniuk kell állataik egészségéért is. Lovakkal, sok kutyával és rengeteg baromfival osztják meg a tanyát, tartanak nyulakat és időnként malacok is felbukkannak. Életüket átszövi az állatok iránt érzett felelősségteljes szeretet.

Mindketten remekül főznek, a konyhában nagyon jól működik közöttük a munkamegosztás. Krisztián verhetetlen a bográcsos, magyaros ételekben és a grillezésben, párja pedig a hétköznapi főzésben remekel. Ha jól mennek a dolgok, saját tojást és csirkehúst esznek, de a mélyhűtőben ott lapul legutóbbi disznóvágás maradéka is. Az élelmet a közeli falvak piacain szerzik be, legtávolabb Kecskemétre kell menniük bevásárolni, de bejáratott helyekről szerzik már be a húst, a füstölt árut. Gyakorta sül otthon a kenyér. Igyekeznek egészségesen étkezni, a konyhában központi helyet foglal el egy gyümölcsprés, amely kíméletesen, túlmelegítés nélkül csalogatja ki a gyümölcsökből a levet, és hasonlóan kiemelkedő szerepet szánnak a vadonatúj nyereménynek, a KitchenAid turmixgépnek is.

Jambalaya
Krisztián a csirkehúst varázsolta fűszerekkel és zöldségekkel cajun ízvilágúra, ez volt az első recept, amit beküldött nekünk.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!