Cikk nyomtatása | Hozzászólások (2) |
| Több
2012. január 25. 8:15 | PP-Életforma

MAKOVECZ ÉPÜLET

Megnyílt a makói gyógyfürdő, a Hagymatikum! -képekkel

Január 20-tól új időszámítás kezdődik Makó városának és gyógyvizeinek életében. Az ünnepélyes keretek közt megnyitott Hagymatikum Fürdő nemcsak korszerű szolgáltatásokkal várja a település lakóit és fürdővendégeit, de a Makovecz-tervek alapján emelt fürdőépület a városképet is megújítja.

Az uniós forrás bevonásával megvalósult komplexumtól a szakemberek a város kulturális és gazdasági élénkülését is várják.



A dél-alföldi település eddig főként jellegzetes hagymájáról és a Ford T-modell megalkotója, Galamb József szülővárosaként volt ismert. Gyógyvize és a marosi iszap hiába bírt igazolt gyógyhatással, kevesen ismerték. Mindez megváltozik, hiszen a 2012. január 20-i megnyitást követően csaknem évi négyszázezer látogató ismerheti meg a makói termál jótékony hatását a Hagymatikumban.


A fürdő megnyitó ünnepsége igazi városi eseménynek számított Makón. Beszédet mondott Dr. Buzás Péter, Makó városának polgármestere, majd a város turisztikai kampányának “arcává” választott, helyi születésű Szentpéteri Csilla zongoraművész műsora után sor került a szalag átvágására. Az esemény keretében új nevet kapott a fürdő előtti köztér is, amely ezentúl Marczibányi István helyett Makovecz Imre nevét viseli a nagyszabású tervek és az építészmérnöki életmű iránti tiszteletadásként. Makovecz tágas tereit bárki megcsodálhatta a ceremóniát követő bejáráson, illetve érvényes belépőjeggyel akár a fürdő szolgáltatásait is kipróbálhatta, hiszen a délutáni utcabállal egy időben a fürdő végre megnyitotta kapuit a közönség előtt.



Hogyan jutott el Makó idáig? Az új fürdő ötlete még évekkel ezelőtt merült fel a település megújításának sarkalatos pontjaként. A többlépcsős városfejlesztés keretében 2010. június 30-án vette kezdetét a fürdőkomplexum építése. A beruházás összértéke meghaladta a 3,6 milliárd forintot, amelyből több mint másfél milliárd forintot sikerült uniós támogatásból fedeznie az önkormányzatnak.

A fürdő terveit a nemrég elhunyt Kossuth-díjas építész, Makovecz Imre készítette: kupolával borított, organikus épületegyüttest álmodott meg a makóiak számára. Az új Hagymatikumban a korábbi gyógyfürdő kiegészült további beltéri és kültéri medencékkel. Komplex gyógyászati-, családi- és wellness szolgáltatások is várják a vendégeket elsősorban Makó környékéről és a régióból.

Az ide látogató betegeket a makói gyógyvíz és az erdélyi érchegységek ásványaiban bővelkedő marosi iszap páratlan kombinációja főként mozgásszervi és gyulladásos betegségek leküzdésében segíti. A széleskörű wellness szolgáltatások közt többféle masszázs és szauna közül lehet választani. Igazi különlegességet jelent a makói szauna, amely a cédrus burkolat mögötti, makói hagymával díszített üvegablakon át kapja a megvilágítást, és alacsony páratartalom mellett egyesíti a finn szauna és a különleges felöntések hatásait

.

A fürdő komplex igényeket képes kiszolgálni. A wellnesst beauty részleg egészíti ki fodrászattal, pedikűr és manikűr szalonnal. Nyáron élménymedence fog működni buzgárokkal, gejzírekkel és hullámfürdővel. A családok szórakozásáról és pihenéséről a HagyManó játszóház, csúszdás és tocsogó medence, valamint a baba-mama pihenő gondoskodik. Hagymamma házias ízeit kínálja a fürdő étterme, a Nyugi Bárban pedig gyümölcskoktélokkal lehet lazítani, és lehetőség nyílik biliárdra, kártyára, sakkozásra.

Mindezt meglehetősen olcsón lehet igénybe venni. A Hagymatikum belépőjének kombinált ára - amely tartalmazza majd az élmény-, a gyógy-, és a tanuszoda részek használatát is - diákoknak és nyugdíjasoknak 1700-1900 Ft, míg felnőttek részére 2200-2400 Ft.

A sokoldalú szolgáltatások mellett Makó további fejlesztésekkel is az idelátogató fürdővendégek kedvében kíván járni. Továbbfejlesztik a városi infrastruktúrát elsősorban a vendéglátás helyi intézményeire fókuszálva, és azt is tervezik, hogy turista látványosságokkal építik ki a Maros partját.

A beruházás-sorozattól azt várják a helyiek és a szakértők, hogy Makó előrébb léphet a régiós versenyben, de nemcsak idegenforgalmi és kulturális-, hanem gazdasági szempontból is fejlődhet. Már eddig is több új munkahely létesült a fürdő építéséhez kapcsolódóan, a megnyitástól pedig várhatóan további 500 munkahely jön létre a szolgáltatóiparban.

Mit nyújthat Önnek a Hagymatikum?

Gyógymódok

• ízületi bántalmakra
• gerinckopásos fájdalmakra
• reumatikus betegségekre
• idegi rendellenességekre
• lumbágóra
• nőgyógyászati gyulladásokra
• végtagtörések utókezelésére Kezelések

• iszappakolás és -kádfürdő
• súlyfürdő
• Víz alatti sugármasszázs és -gyógytorna
• gyógyúszás gyerekeknek
• elektroterápia
• bioptron fénylámpa
Wellness masszázsfajták

• lávaköves masszázs
• talpmasszázs
• cellulit masszázs
• aroma masszázs
• herbál masszázs

Szauna kínálat

• gőzkabin
• infrakabin
• intim szauna
• gyógynövényes szauna
• aroma szauna
• alföldi szauna


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
1. oldal
Makó
2012. január 26. 0:03
Persze, szép az épület, gratulálunk meg ilyesmi, csak... Újabb átgondolatlan beruházás, a tőle megszokott fenntarthatatlan és kifűthetetlen Makovecz-épület, elszegényedett magyarok és elmaradó külföldiek. Makó egész évi vendégéjszaka-száma nem érte el tavaly a 15 ezret sem, az átlagos tartózkodás alig több, mint egy éjszaka! Mikor fogja már fel minden álmodozó, hogy mennyi fizető látogató kell egy ilyen komplexum fenntartásához? Bele fog rokkanni az egész város - sajnos. Ne így legyen!
SZEGFŰ
2012. január 25. 15:56
Makó egy csodálatos létesítménnyel gazdagodott .ez egy jobboldali
kiváló építésznek köszönhető. Ez a fajta ROMBOLÁS jól sikerült
példa lehet a mai kormány pártokra is. Nehéz küzdelemmel kellett
meg birkózni, hogy meg valósult mert a helyi FIDESZ szervezet,
ahol tudott be akasztott. De győzött az igazság.
Aki csak tud jöjjön a városban csodálja meg vegye igényben a
szolgáltatásokat . ÉRDEMES
MAMI

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (2) |
| Több

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Privátbankár Európai KKV-hét Bee Group Hungary Kft.