Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több
Konyha&Fürdő Magazin rovat | Tímár Gigi

A mosás több szempontból is kiemelten fontos területe a „háztáji" környezettudatosságnak, hiszen elektromos áramra és vízre, ráadásul általában még vegyszerre is szükség van hozzá. Persze az elsődleges az, hogy tiszta és foltmentes legyen minden. De miért ne lehetne mindezt összeegyeztetni?

A Föld lakosságának teljes vízfelhasználása közel az ötszörösére növekedett az elmúlt harminc-negyven évben. A fejlett országok a szükséges vízmennyiség sokszorosát pazarolják el annak ellenére, hogy egyre inkább tisztában vagyunk vele, milyen értékes kincsről van szó. Igaz, ezen csak részben tudunk saját hatáskörben változtatni, hiszen a lakosság csak mintegy tíz százalékot fogyaszt, a többiért az ipar és a mezőgazdaság a felelős.

Az egy főre jutó ivóvízfogyasztás



hazánkban napi 110–250 liter, ami tudatos használattal – például okos mosással és mosógépvásárlással – csökkenthető. Így a vízdíj is kevesebb lesz, és hétköznapi működésünk is fenntarthatóbb. A mosógépek vízfogyasztása 40–85 liter, de egy régi gép akár 140 litert is elhasznál. Az egyre környezettudatosabb új modellek között már szép számmal találni olyanokat, amelyek víz- és energiatakarékos módon látják el feladatukat. Némelyik olyan intelligens rendszerrel van felszerelve, amely a betöltött ruha súlyához igazítja a felhasznált víz mennyiségét.
Magyarországon a mosógépek közel 30 százaléka 10 évnél idősebb. A környezetvédelem területén jelentős előrelépést hozna, ha ezeket a nagy fogyasztású készülékeket újabb, alacsonyabb energia- és vízfogyasztású gépekre cserélnénk. Az idősebb háztartási készülékek cseréjével Magyarországon 431 millió kilowattóra villamos energiát és több mint 2 milliárd liter vizet lehetne évente megtakarítani, olvasható az Electrolux egy tájékoztató anyagában. S miután a legtöbb energiát a vízmelegítés során használják a mosógépek, lehetőség szerint alacsony hőmérsékleten mossuk a ruhákat – ez a ruhaneműknek is jobb, ha nem kifejezetten koszosak –, és használjunk 40 fokon is hatékony mosószereket.
Érdemes azzal is foglalkozni, hogy hogyan csökkentsük a csapvíz túlzott keménységét, mert ha szervezetünknek nem is, a mosógépnek – más háztartási berendezés mellett – annál inkább árthat.


A mosógép élettartama és fogyasztása

miatt is érdekes ez a kérdés. A kalcium és a magnézium hatvan fok feletti hőmérsékletnél válik ki – ezért a kemény víz leginkább a meleg vízzel üzemelő berendezésekben okozhat kárt –, és rakódik le vízkő formájában, ami esztétikai problémát jelent, de ennél sokkal fontosabb, hogy a fűtőelemeken megjelenő, az idők során egyre vastagodó -réteg miatt jelentősen növekszik a készülékek energiafogyasztása. A vízkő mintegy hússzor rosszabbul vezeti a hőt, mint az acél, a szakemberek szerint az energiaveszteség minden milliméternyi lerakódással 10 százalékkal növekszik.
A kemény víz felgyorsítja a szelepek, hőmérséklet-szabályozók, vízelzáró szerkezetek, szűrők és más fontos alkatrészek elhasználódását is. Az űrtartalom és a vezetékek keresztmetszete is megváltozik a vízkő lerakódásának következtében, a csövek belső oldalán képződő lerakódás pedig akár el is zárhatja a víz útját, így komoly meghibásodásokhoz vezethet. Ajánlott a készülékeket bizonyos időközönként üresen, némi természetes vagy mesterséges vízkőoldóval átmosni. Egy félévente lefuttatott „tisztító mosással” sokat tehetünk a bajok megelőzéséért.

A ruhák állapotán is érzékelhető

a kemény víz hatása. A mosószer kissé másképpen hat az ásványi anyagokkal egyesülve, maradéka megtapadhat a szövetszálak között, kiváló terepet nyújtva a szennyeződéseknek. A ruhák durvább tapintásúvá válnak, és tökéletes tisztításukhoz az ideálisnál több vegyszer használatára van szükség. A legtöbb mosószer tartalmaz vízlágyító anyagokat valamilyen mennyiségben, ennek ellenére vannak, akik külön vízlágyítók használatát is ajánlják. Szintetikus mosószeradalékok használatával is enyhíthetők a káros hatások, tisztábbak és puhábbak lesznek a ruhák.
Léteznek természetes, környezet- és sokszor pénztárcabarát megoldások is. Vízkőtelenítésre elterjedt megoldás az ecet használata, ami vízlágyításra is eredményesen alkalmazható. Kiváló eredmény érhető el a hagyományos mosószódával is, ami alig pár száz forintba kerül. Tisztít is, így a mosószer harmadát-felét helyettesíthetjük vele.

A szükségesnél sokkal több mosószert



használunk a modern háztartásban, mint amennyire ténylegesen szükség lenne. Az Ökoszolgálat szakemberei felhívják a figyelmet: az idő helyettesítheti a vegyszert, a hőt és az erőteljes súrolást is. Lúgos vízben, például mosószódában való egyórás áztatás fellazítja a szennyeződés nagy részét, így kevesebb mosószerrel, kisebb hőfokon is ugyanolyan mosóhatást érhetünk el. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dobozon ajánlott mennyiségnél jelentősen kevesebb – a 250–300 helyett akár 50 milliliter – vegyszer is elég, ha vízlágyítóval együtt használjuk.
A mosóporok jelentős mennyiségű töltőanyagot tartalmaznak, amelynek nincs semmi szerepe a tisztításban, csak a súlyt és a térfogatot növeli, a nagyobb eladás érdekében. A töltőanyag nagy része nátriumszulfát, amely a mosás során semmit nem tesz, csak a szennyvizek sótartalmát növeli, és szétmarja a csatornákat – legalábbis a Szelektiv.hu szerint. A mosószerek további segédanyagai akadályozzák a túlzott mértékű habképződést, elősegítik a szennylebegtetést, szintetikusan vagy természetesen illatosítanak. Ezek mind-mind felesleges terhet jelentenek a környezetnek, a pénztárcának és a csomag cipelőjének. A szintetikus mosószerek akár harminc százaléka is töltőanyag volt az uniós szabályozásig, miszerint ezeket, azaz a haszontalan, környezetszennyező anyagokat ki kell hagyni a mosóporokból, amelyeket így megillet a „kompakt” jelző.

Felesleges a folyékony mosószerben lévő

víz csomagolása, szállítása és megvásárlása is, a mosóporok épp olyan hatékonyak, igaz, előfordulhat, hogy a mosószer egy része nem oldódik fel, és a dob alján leülepszik. Ez persze pazarlás, és a környezetnek sem tesz jót, de ez a probléma könnyedén megoldható, ha a port használat előtt kevés vízben feloldjuk – vagyis házilag állítunk elő folyékony szert.
Az eredményes tisztításához azonban az első lépés a ruhaneműk tudatos vásárlása. A természetes len- és pamutszövetek kevésbé koszolódnak, illetve szükség esetén jobban bírják a hőt, mint a műanyagok, így lehetőség szerint érdemes ezeket választani. Emellett a természetes anyagok előállítása és hulladékká válása is kevésbé szennyezi a környezetet.

Illusztráció: Electrolux, archív

Közös kincsünk a víz

A fogyasztók az új technológiák alkalmazásával és napi rutinjuk során átgondolt döntések meghozatalával figyelhetnek az ésszerű vízfogyasztásra. A törvényhozók jogi szabályozásokkal és ösztönző programokkal támogathatják a fogyasztókat a környezettudatos magatartás kialakításában, felgyorsíthatják a régi energiafaló háztartási készülékek lecserélését új, környezetbarát modellekre. Az ipar pedig a vízfelhasználás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésével, illetve környezetbarát készülékek fejlesztésével vállalhat részt a megoldásban. A www.electrolux.hu/ecosavings oldalon bárki kiszámíthatja, hogy mennyi elektromos energiát, vizet és pénzt spórolhat meg, ha régi háztartási készülékét újra cseréli, s azt is megtudhatja, hogy ilyen módon egy-egy háztartás, város, Magyarország és egész Európa milyen mértékben tudja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.

Egy liter is elég lehet

Egy mosáshoz egy liter vízzel működő mosógépet fejlesztettek ki a leedsi egyetem kutatói – adta hírül a Technology Review című brit magazin. Az új gép a csekély víz- és energiafogyasztást kis műanyag golyók segítségével éri el, amelyeket a ruhákkal együtt forgat. Ezek magukba szívják a piszkos vizet, és így nincs szükség se öblítővízre, se centrifugálásra. A ruha szinte teljesen szárazon jön ki a dobból, így szárítóprogram se kell. A mosógép hátuljában mintegy 20 kiló golyócska fér el, a mosás során onnan adagolja magának a készülék, majd végül újra begyűjti őket. A golyócskák nedvszívó képessége révén egy töltet úgy száz mosásra elegendő.

Forrás: greenfo.hu


Az embernek jó a kemény víz

A vizet akkor nevezik keménynek, ha sok benne a kalcium- és a magnéziumion. Keménysége alapján az ivóvizet négy kategóriába sorolják: nagyon lágy, lágy, középkemény és kemény víz. A természetes vizek közül a karsztvíz a „legkeményebb”. Tévhit, hogy a kemény víz betegséget okoz, sőt kifejezetten egészséges. A kalcium fontos építőanyaga csontjainknak, továbbá részt vesz szinte minden élettani folyamatban, a véralvadástól kezdve az idegrendszeri ingerületek átviteléig. A magnézium pedig az idegekre és az izomzatra hat, hiánya hozzájárul például a szív- és érrendszeri betegségek, többek között a magas vérnyomás kialakulásához.
Forrás: Magyar Virtuális Enciklopédia

Vízkő a kisgépekben

A kávéfőző, vízforraló vagy éppen a vasaló esetében is jelentkeznek a kemény víz és a vízkő káros hatásai, amelyeket vízlágyító és vízszűrő készülékek alkalmazásával csökkenthetünk eredményesen. Ezek alapvetően ioncserélő eljárással működnek. Léteznek erre alkalmas speciális kancsók, közvetlenül a vízcsapra felszerelhető kiegészítők, de van speciális mágnes is, amely a vízcsőre illesztve az átfolyó vizet kezeli. A sokféle, különböző elven működő szűrő bármelyike eredményes lehet, jelentős különbségek vannak viszont az árakban és a használhatóság idejében is. Fontos, hogy figyeljünk ezek élettartamára és esetleg szükségessé váló cseréjére is.

10 tipp a mosó- és szárítógépek energiatakarékos használatához

1. Válasszunk alacsony energiafogyasztású készülékeket!
Ma már nagy a választék az A+ vagy A++ energiacímkéjű mosógépekből, és szárítógépekből is létezik A energiaosztályú modell.
2. Mossunk alacsony hőmérsékleten!
Mosáshoz célszerű a legalacsonyabb hőmérsékletet választani, ezért lehetőség szerint ne mossunk 60 Celsius-fokon, és normál szennyezettségű ruhák esetén válasszuk inkább a 40 fokot. Alacsonyabb hőmérsékleten egyszerre moshatunk különböző anyagú ruhaneműket, így praktikusan kihasználhatjuk a dob teljes kapacitását.
3. Lehetőség szerint töltsük tele a mosógép dobját!
A súlyérzékelő funkcióval rendelkező, modern kialakítású mosógépek képesek a vízfogyasztást a ruha mennyiségéhez igazítani. A korábbi modellek esetében a felhasznált energia, víz és idő úgy használható ki a legjobban, ha minden mosásnál teletöltjük a mosógép dobját, de ügyelnünk kell arra is, hogy ne tömjük meg túlságosan a készüléket. A túlzsúfolt mosótérben előfordulhat, hogy a ruhák nem lesznek teljesen tiszták, így újra ki kell mosni őket, ami energia-, víz- és időpazarlás.
4. Lehetőség szerint kerüljük a gyorsprogram használatát!
A rövid programok általában több vizet használnak kilogrammonként, mert a gyorsabb öblítés több vizet igényel a jó eredmény eléréséhez. Emellett a rövidebb programok esetében általában nincs lehetőségünk a mosódob teljes feltöltésére.
5. Használjuk a pamutprogramokat!


A pamutprogramok hatékonyabbak, mert kevesebb vizet és energiát használnak fel kilogrammonként, és kifogástalanul tisztára mossák a ruhát.
6. Lehetőség szerint kerüljük a kímélő (Delicate) szárító programok használatát!
A kényesebb textíliák kíméletes szárítására kifejlesztett programok alacsonyabb hőmérsékleten, hosszabb ideig szárítanak. Ügyeljünk arra, hogy a hosszabb programokat csak abban az esetben használjuk, amikor a ruha anyaga megköveteli a kíméletes szárítást.
7. Szárítás előtt centrifugáljunk magas fordulatszámon!
A szárítógép a ruhák nedvessége alapján határozza meg a szárítás hosszát, ezáltal az energiafelhasználást. A készülékben hamarabb száradnak meg a ruhák, ha a mosás végén magas fordulatszámon centrifugáljuk őket. Kényes anyagú ruha esetében azonban ügyeljünk arra, hogy a centrifuga fordulatszámát a textília minőségére való tekintettel állítsuk be.
8. Válasszunk környezettudatos megoldásokkal felszerelt modelleket!
Egyes mosógépeknél befecskendezéssel történik a vízadagolás, ami csökkenti a mosás során felhasznált víz mennyiségét.
9. Hűvösebb levegőjű helyiségekben használjunk kondenzációs szárítógépet!
Általános tévhit, hogy a légkivezetéses szárítógép kevesebb energiát használ fel. Ez a típus szárítás alatt tovább melegíti a helyiség eredetileg is meleg levegőjét, majd kifújja azt az épületből. A kondenzációs szárítógépek teljes energiamérlege gazdaságosabb, mint a légkivezetéses modelleké, függetlenül azok energiaosztályától.
10. Tartsuk nyitva a mosókonyha ajtaját!
Télen a kondenzációs szárítógép által termelt hő a lakás vagy a ház fűtésének kiegészítésére is használható, a készülék elhelyezésétől függően. Ha a házban termosztáttal vezérelt fűtés van, a hagyományos fűtés csökkenthető a kondenzációs szárítógép által termelt hővel.

Forrás: Electrolux

Termékajánló:
Hideg+meleg vizes mosógép

Megspórolható a vízmelegítéshez szükséges energia olyan mosógéppel, amely már meleg vizet tud felvenni. Ilyen az Electrolux dupla csatlakozással készült hideg+meleg vizes mosógépe, amely párhuzamosan ráköthető a hideg és meleg vizes csapra. Meleg vizes üzemmódban az energiafogyasztás megközelítőleg 37–50 százalékkal kevesebb, mint amikor a gép hideg vizet vesz fel. Akkor is érdemes elgondolkodni egy ilyen mosógép beszerzésén, ha a lakásban még nincs kiépítve az alternatív vízmelegítési rendszer vagy a meleg vizes csatlakoztatás lehetősége. A hideg+meleg vizes mosógép ugyanis A–20 energiaosztályú, így hagyományos, hideg vizes üzemmódban is 20 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mint az A energiaosztályú készülékek.

Termékajánló:


Moshatunk gőzzel is!

A ruhák sokkal tovább megtartják színüket és formájukat, ha nem mossuk őket túl gyakran. Mosás helyett fel is frissíthetjük azokat a holmikat, amelyek nem kifejezetten piszkosak. Az Electrolux új elöltöltős és felültöltős modelljei – a hagyományos mosóprogramok mellett – három különböző gőzprogrammal gondoskodnak a ruhákról. A gőz gyorsan és könnyedén járja át a ruha szálait, fellazítja az anyag rostjait, és ezzel kisimítja a gyűrődéseket. A gőzprogramok ezért nemcsak a ruhákat kényeztetik, hanem megkímélnek a vasalástól is, mert a gőzzel kezelt holmikat vagy egyáltalán nem kell vagy sokkal rövidebb idő alatt ki lehet vasalni. A frissítő gőzprogrammal a kényes anyagból készült holmikat is fel lehet frissíteni anélkül, hogy az anyag roncsolódna. Ezek a gőzfunkciós mosógépek a környezetet is óvják: A–10 energiaosztályúak, azaz 10 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint az A energiaosztályú mosógépek. A gőzprogramok pedig kevesebb vizet és tisztítószert használnak, mint a hagyományos mosóprogramok.

Termékajánló:
Kis terület, nagy lehetőségek
Negyed négyzetméter is elegendő annak a kompakt mosógépnek, amelybe egyszerre 3 kilogramm ruha pakolható bele, s amelynek – akárcsak a nagy modellek esetében – külön programja van a pamut, a gyapjú, a műszálas és a különösen finom anyagokból készült ruhák mosásához. Az Electrolux kis kompakt gépénél még gyorsmosás-programmal is kalkulálhatunk, ha ruhákat éppen csak fel akarjuk frissíteni.

Termékajánló:
Zöld szárítógép

Nem csoda, hogy a fogyasztók nagy része energiafalóként gondol a szárítógépekre: a kereskedelmi forgalomban lévő modellek többsége ugyanis „C”, jobb esetben „B” energiaosztályú. A Sensidry, az AEG–Electrolux szárítógépe viszont 1,9 kWh energiafogyasztásának köszönhetően A–40 jelzésű besorolást kapott. A kimagaslóan jó energiahatékonyságot a szárítógépbe épített hőmérsékletkezelő technológia, a hőszivattyús rendszer teszi lehetővé. A készülék zárt rendszerében a szárítás során felhasznált hőenergia nem veszik el a környezetben, a szárítási folyamat során újra felhasználásra kerül. A hagyományos kondenzációs szárítógépben használt 75-80 fokkal szemben csupán 50-55 fokos hőmérsékleten szárít a készülék anélkül, hogy a szárítási idő növekedne. Ez lehetővé teszi a hőre érzékeny textilek, például a gyapjú vagy a selyem gépi szárítását is.

A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2010/3. számában jelent meg.

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Privátbankár Európai KKV-hét Bee Group Hungary Kft.