Piac & Profit magazin - 2010/2 júni-júli
Modern romantika
Egyszerű alaprajz, bonyolult látvány, ez jellemzi a debreceni ház romantikus stílusban berendezett, de nagyon is mai anyagokkal és ötletekkel fűszerezett fürdőszobáját, amely némi mediterrán hatást sem nélkülöz. Viszont egyedi, hangulatos, és nagyon kényelmes is.
A teljesen hagyományos, téglalap alakú fürdőhelyiséget a funkciókat tekintve is teljesen hagyományosan rendezték be. Van benne egy nagyméretű, hosszúkás fürdőkád, egy jó nagy mosdó és egy vécé. A szimpla felsorolásból nemigen derül ki, hogy ez a helyiség ennél jóval bonyolultabb, elsősorban a burkolatkavalkádnak és a fürdőben szokatlanul hangsúlyos textíliáknak köszönhetően. Az egyszerű elrendezés nagyon is átgondolt.
Korszerű forma, klasszikus funkcionalitás jellemzi az ergonomikusan kialakított szlovén Kolpa-San fürdőkádat, amely szinte teljesen elfoglalja a fürdőszoba egyik falát, miként a vele szemben lévő mosdószekrény is a másikat. De ez csak érzet: egyik sem fut végig a fal teljes hosszán. A helyiség ugyanis két részből áll, a virtuális válaszfalat két valóságos építmény jelenti. A kád végébe épített parapet – amely a csaptelepeknek is helyet ad – és a mosdópult oldalfala együtt jelölik ki a fürdőzóna határvonalát.
A parapetfal és a nála valamivel alacsonyabb, asztalos által készített polcocska határozottan választja el egymástól a fürdőkádat és a sarokba telepített, tojás formájú, falra szerelt vécét, amely így kifejezetten hangsúlytalan darabja marad a fürdőszobának. A mosdópult melletti falon, ugyancsak méltóságteljes önállósággal foglal helyet egy sok tárhelyet rejtő magas, karcsú szekrény, amely szintén az asztalos munkáját dicséri.
A lépcsőszerű, háromszög formájú kádkilépő folytatásaként polcszerű tárolóhelyet alakítottak ki, elsősorban a törülközők számára. A fölötte lévő, a fürdőkáddal egy magasságúra épített pult a szemben lévő falig fut, kellemes és látványos helyet kínálva a dísznövényeknek. Az őket befogadó kaspók a helyiség kettős stílusát tükrözi: az egyszerű kerámiák a modern, némileg rusztikus világot, az őket váltó lábas, bronzos virágtartók a romantikát képviselik, miként a rendkívüli nappali világosságot varázsló ablakokat takaró, a beáramló fényt némileg megszűrő drapériás függönyköltemény is.
Figyelemre méltó
● Két valóságos építmény virtuális válaszfalat is jelent: a fürdőzóna határvonalát a kád végébe épített parapet és a mosdópult oldalfala együtt jelölik ki.
● A lépcsőszerű kádkilépő folytatásaként polcszerű tárolóhelyet alakítottak ki, a fölötte lévő épített pult kellemes helyet kínál a helyiséget díszítő növényeknek.
● Az épített mosdópultot egyedi tömör fa ajtók alakítják szekrénnyé, és takarják diszkréten a belső tárhelyeket.
A kényelem követelményeinek megfelelően a polcos építménynél némileg magasabb a mediterrán tájakra jellemző, kerámiával burkolt mosdószekrény, amelyre nagyméretű, egyszerre íves és szögletes mosdót helyeztek el. A mosdópultot egyedi tömör fa ajtók alakítják át szekrénnyé, és takarják diszkréten a belső tárhelyeket.
INFO cím - telefon - weboldal
asztalos
Kiss Tivadar
Kiss Tivadar
4287 Vámospércs, Bartók Béla u. 38.
Telefon: 06 (30) 32-700-32, 06 (52) 210-036
E-mail: kissfafamilia@t-online.hu
Telefon: 06 (30) 32-700-32, 06 (52) 210-036
E-mail: kissfafamilia@t-online.hu
burkolat, szaniterek
GSV Kereskedelmi Kft. (Gulyás Tüzép) 4034 Debrecen, Vámospércsi út 37.
Telefon: 06 (52) 526-666
www.gsv.hu
GSV Kereskedelmi Kft. (Gulyás Tüzép) 4034 Debrecen, Vámospércsi út 37.
Telefon: 06 (52) 526-666
www.gsv.hu
fővállalkozó
Barna Bau Építőipari Kft.
4026 Debrecen, Péterfia u. 30.
Telefon: 06 (52) 416-297
www.barnabau.hu
Barna Bau Építőipari Kft.
4026 Debrecen, Péterfia u. 30.
Telefon: 06 (52) 416-297
www.barnabau.hu
A burkolatok megkomponált sokfélesége és a kiegészítők teszik egyedivé és stílusossá a fürdőszobát.
Az építményeket szinte teljes egészében visszafogott, vajsárga csempe fedi, a kilépőt és az alsó polcot kicsit sötétebb árnyalatú, ugyancsak hosszúkás formájú, de önmagában mintás lapokkal burkolták. Ugyanilyenek díszítik a kávészínű padlót, ahol a sima és mintás lapok váltják egymást. A falat fedő világosabb és sötétebb csempék mintája is hasonló, ám itt a „cirmok” fémes-ezüstös színűek, a sort záró bordűré pedig aranyos tónusú.
A kád fölötti falat borító lapok ugyanehhez a csempecsaládhoz tartoznak, az önmagukban cirmos csempéket itt viszont már aranyszín levelek díszítik, külön kiemelve a térből a fürdőhelyet. A burkolat tudatos megkomponálására vall, hogy fölül egy sor erejéig visszajön az ezüstös díszítésű lap az arany szegélyekkel.
Az egyszerű vonalú mosdópultot a pereménél bronzos dombormintás elemek díszítik, ugyanezek megjelennek szemben, a kád szélén is. A csapok és a kiegészítők – mint a vécépapírtartó vagy a szekrények fogantyúja – is bronzszínűek, de nem csak a tónusuk, a formájuk is a régi lányregények világát idézi, fokozva a tejeskávé színű organzafüggönyök hangulati erejét.

Fotó: Fényes Gábor
A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2010/2. számában jelent meg.
Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Még nem érkezett hozzászólás.

Képgaléria megtekintése