A férj inkább a klasszikus, a feleség inkább a modern stílusra nyitott. Közös otthonukat úgy próbálták meg berendezni, hogy mindketten jól érezzék magukat benne, mindenkinek legyen egy apró sarka, ahová elvonulhat, de a lakás lényegében egy közös, átlátható teret alkosson. A budai száz négyzetméteres ingatlan tökéletes lehetőséget kínált minderre: az előszoba beugrója egyből a konyhába vezet, ahonnan belátni az egész lakást. Még a terasz és az onnan feltáruló erdő is a látvány szerves része.
Diófa konyhabútort szeretett volna a feleség, ahol a fa gyönyörű erezete érvényesül. A tervezőtől azt kérték, hogy a berendezés ne legyen nagyon hideg, high-tech stílusú. A meleg, barátságos hangulat kívánalmát a természetes fa szépsége eleve teljesítette, a szögletes vonalvezetés és a szigetelrendezés pedig eleget tesz annak az óhajnak, hogy a helyiségben a modern vonalak és a 21. századi funkcionalitás domináljon.
Az asztalos méretre készítette a bútort, amely az egész teret betölti. A diófát mahagóni árnyalatúra pácolták, hogy a konyha egyensúlyban legyen a lakás többi részével, az egy légtérben lévő nappali bútoraival. A mennyezetig érő szekrények nagy ajtólapjait a vízszintes bemarások teszik különlegessé. A bútor kialakítása praktikus és funkcionális.
Nagy kamraszekrények helyettesítik a tárolót, amely eredetileg ugyan volt a lakásban, de az új tulajdonosok számára a minél nagyobb egybefüggő tér fontosabb volt.
A hatalmas tömörfa bútorzat egyáltalán nem tűnik robusztusnak, mert a tér igen tágas, és a konyhán kívül nincs benne szemmagasság felett bútor. Optikailag könnyíti a teret a beépítési mód is: a bútort a mennyezet alatt negyven centiméterrel a szekrények fölé benyúló, spotlámpáknak is helyet adó gipszkarton-párkánnyal zárták le, ily módon a bútorzat, bár nem éri el a mennyezetet, teljesen kitölti a teret, s a besüllyesztés miatt keskenyebbnek is látszik.
A szekrénysort megszakító, sarokban lévő ablak melletti blokkban kapott helyet a kondenzációs kazán és a beépített mosó-szárító gép, így megkímélték a fürdőszobát, több helyet hagyva benne. A hűtőszekrény feletti részt is kihasználták, itt tárolják a ritkán használt konyhaeszközöket.
A mosogató mögötti fal és a felsőszekrények ajtófrontja semleges festett fehér üveg, amely oldja a sok fa látványát, a belső világításnak köszönhetően pedig esténként hangulatos fényt ad.
Czimbalmos Olga
Telefon: 06 (30) 229-9622
Styevo Roland
Telefon: 06 (30) 353-7280
konyhagépek
E-bolt Műszaki Áruház
www.ebolt.hu
Stile Lakberendezés
1132 Budapest, Váci út 28.
Telefon: 06 (1) 237-0391
www.stile.hu
A konyhába Whirlpool gépek lettek beépítve, kivéve a hűtőszekrényt, amely Bosch gyátmány. A légies, üvegpalásttal kialakított elszívó látványos eleme a konyhának és a térrendezés miatt az egész lakásnak is.
A nappali, előtér és konyha egységét a burkolatválasztással is erősítették. Az összefüggő tölgyfa egylamellás parketta a svéd Kährs terméke. Az új 10,2 milliméteres Spirit kollekció matt felülete remekül illeszkedik a konyha és a nappali világába egyaránt.
Fotó: Förster Tamás
A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2010/2. számában jelent meg.



Képgaléria megtekintése

























