Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több
Konyha&Fürdő Magazin rovat | Tímár Gigi

Piac & Profit magazin - 2009/5 dec-jan

Az örökké divatos sakktáblaszínek

Az otthon divatjában a folyamatosan változó trendek mellett éppúgy léteznek örökérvényű dolgok, mint a ruhák világában. A fekete és fehér párosítás sosem lesz elavult, bárhogy változik is a divat. Ráadásul lehet éppen barokk vagy minimál a kedvencünk, fekete-fehérben bármelyik kiválóan mutat.

Mivel hivatalosan sem a fekete, sem a fehér nem minősül színnek, ezért minden más árnyalathoz illenek, és előszeretettel használják őket más színek világosítására vagy sötétítésére, vagy éppen kontrasztosítására. A gyakorlatban azonban önmagában is látványos bármelyik, együtt pedig szinte minden szemnek kedves, határozott és elegáns összképet teremtenek. A meg közkeletű tévhit, hogy e (nem)színek esetében le kell mondani az árnyalatok kínálta variációs lehetőségekről, mert ez koránt sincs így.

 

Önmagukban való alkalmazásuk

a lakberendezésben elég merész vállalkozás, de ha valaki tudja, mit akar, nem kell megijedni ettől sem. A fekete és a fehér egymás nélkül is elegáns, és kissé ünnepélyes hatású. Az pedig alapigazság, hogy a fekete szűkíti, míg a fehér tágítja a teret.

A fekete alapszín kifejezetten extravagáns, különleges, és még az sem biztos, hogy olyan férfias, amilyennek első pillanatra tűnik. Jól megválasztott kiegészítőkkel és nőiesebb vonalvezetésű tárgyakkal vagy éppen a most divatos tone-in-tone mintás burkolatokkal némi lágyságot csempészhetünk a fekete térbe is, persze a romantikus hangulatot kedvelők helyett így is inkább a vérbeli vampok szívéhez áll majd közel. A tiszta fekete fürdő esetében érdemes figyelembe venni, hogy ezt nem könnyű takarítani, hiszen minden csepp víz fehér nyomot hagy a burkolaton és a szaniteren.

A tiszta fehér fürdő sokkal kevésbé tűnik különlegesnek, pedig kizárólag hószínnel igazán különleges teret lehet kialakítani. A fehér a tisztaság színeként ráadásul kifejezetten illik a tisztálkodás szentélyébe. Praktikus vonása, hogy megsokszorozza a fényt, ami a sokszor még mindig ablaktalan fürdőhelyiségek esetében nem hátrány. Emellett a fényeket a színek torzítása nélkül veri vissza, így fehér környezetben például sminkelni is könnyebb. Hogy elkerüljük a kórházi hangulatot, érdemes igazán dizájnos darabokat választani, vagy legalább néhány különleges kiegészítővel feldobni az összképet.

Örök klasszikusról beszélni

kissé elcsépelt szófordulat, de ha van olyan színpár, amelyre valóban igaz ez a mondás, akkor az éppen a fekete a fehérrel. Igaz ez nemcsak a lakberendezés, hanem az öltözködés terén is. Az éppen aktuális trendek mellett a fekete-fehér időtálló, így jó befektetés, ami egy fürdőszoba felújítása esetén egyáltalán nem mellékes szempont.

Az is saját döntésünkön múlik, hogy mennyire legyen drága a klasszikusan elegáns fekete-fehér fürdő. Ha alapként egyszerű, egyszínű fehér csempét választunk, a létező legolcsóbb burkolat is kínál lehetőségeket, a legsimább változat sem kell, hogy unalmas legyen. Természetesen sima fehér lapokból is vannak olyan különleges formájú, fényű, anyagú lapok, amelyek beszerzése vastagabb pénztárcát kíván.

A sima burkolatot a kontrasztszínből választott bútorok és kiegészítők tehetik érdekessé. Esetükben a színek kontrasztja miatt a formák válnak dominánssá, ezért fontos a megfelelő központi darabok tudatos kiválasztása.

 

A kétszínű fürdő hangulata

erősen függ attól, hogy a sötét vagy a világos tónus van túlsúlyban. Előre el kell tehát dönteni, hogy melyik lesz az alapszín, és melyiket kívánjuk kontrasztárnyalatként használni. A mai gyártók változatos termékpalettáinak köszönhetően már nemcsak a kiegészítők és a burkolatok, hanem a szaniterek színe is a választott árnyalatú lehet, ami tovább tágítja az egyedi variációs lehetőségeket. Természetesen a két szín kiegyensúlyozott használata is jó megoldás, sőt, talán ez hozza a „legklasszikusabb" végeredményt.

A fekete-fehér kockás burkolat látványos, ugyanakkor nem hivalkodó megoldás, és meghatározó, stílusos alapot ad. Nem kell megmaradni a hagyományos négyzetformánál sem, a pepita összeállítás a legváltozatosabban kanyargó, el- és feltűnő összeállításban elképzelhető.

A kétféle árnyalat tudatos váltogatásával nyugodt vagy mozgalmas is lehet az összkép, különösen, ha kihasználjuk a modern burkolatok között található számtalan strukturált felületű, különböző domborművekkel vagy csak fényes és matt felületekkel mintázott monokróm lapokban rejlő lehetőségeket.

 

Igazi kaméleonként

minden stílushoz tökéletesen passzolnak a sakktábla színei, bár más és más hatást keltenek. A minimál letisztult vonalai és határozott körvonalai esetében a stílusra jellemző természetes színek helyett megjelenő fekete-fehér árnyalatok ha lehet, még modernebbé, határozottabbá és hatásosabbá teszik a teret. Különösen látványos mindkét árnyalat a fürdőben gyakran használt, magasfényű felületeken.

Egy klasszikus, régies stílusban berendezett térben a fekete-fehér modernnek hat, így megakadályozza, hogy a berendezés túlságosan avítt hangulatúvá váljon anélkül, hogy csökkentené a stílusra jellemző eleganciát. A mostanában divatos szuperbarokk, szuperrokokó és egyéb, a régi korok jellegzetes formáinak túlzóvá fordításával játszó stílus esetében pedig a látványos fekete-fehér kifejezetten a visszafogottság felé hat. Letisztultabbá teszi a cirádás motívumokat és gazdag formákat, miközben nemhogy tompítaná, hanem éppenséggel erősíti a látványos hatást.

 

Egyensúly és harmónia

A fekete és a fehér spirituális tartalmának fontossága megkérdőjelezhetetlen, elég csak a fehér és fekete mágiára gondolni. Számtalan fontos életeseményhez kötik ezt a két árnyalatot, alapvetően a feketét a rossz, míg a fehéret a jó dolgokhoz, a tisztasághoz társítva, bár az európaitól eltérő kultúrákban ez a felosztás nem feltétlenül igaz, hiszen például a fehér a távol-keleti kultúrákban a gyász színe. A feng shui szerint a fehér a tisztaság és szűziesség, míg a fekete az erő és a bölcsesség színe. A fekete és fehér párosa sok különböző hitben és hiedelemben a jó és rossz egyensúlyát szimbolizálja, közülük talán a legismertebb jelkép az egymásba fonódó, végtelen fekete és fehér harmóniát alkotó jin jang.

 

Timár Gigi

Fotó: Förster Tamás, Hayon Studio, Ikea, S&Co., Villeroy&Boch, NovaBell

 

A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2009/5. számában jelent meg.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Lineo International Consulting Privátbankár Európai KKV-hét