Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több
Konyha&Fürdő Magazin rovat | Tímár Gigi

Piac & Profit magazin - 2009/2 ápr-máj

Fiatalos újpolgári konyha

Miért kellene mindjárt régimódi környezetet elképzelni, ha polgári lakásról esik szó? A fiatal pár konyhája például tökéletesen illeszkedik a hagyományos lakás adottságaihoz, úgy, hogy avíttas hangulatról szó sincs. Klasszikus bel-budai polgári lakásba költözött be a fiatal pár, amelynek hagyományos elosztású konyháját már az előző lakó is próbálta a mai kor igényeihez alakítani.

Az eredetileg ajtóval elzárt, nem túl nagy alapterületű helyiséget az előszoba és az étkezőként használt hall felé is megnyitották, amitől valóban nagyvonalúbb és átláthatóbb lett a tér, viszont drasztikusan kevesebb lett a hasznosítható falfelület.

A kis alapterületen mindenképpen megoldásra váró feladat volt a megfelelő mennyiségű tárolóhely kialakítása. A megoldást a lakás adottságait kihasználva a felfelé terjeszkedés jelentette, hiszen a sokméteres belmagasság miatt az áltagosnál magasabbra tervezett, zárt frontos felső szekrényelemek ellenére sem tűnik zsúfoltnak a tér.

A mindent elnyelő bútorok logikus elrendezéséhez nagyobb egybefüggő falfelületre volt szükség, ezért az előszoba felé nyíló átjárót befalazták. Az így kialakult aszimmetrikus U alak már könnyebben bútorozható - igaz, még ezt is megtöri a régi cselédszobába vezető ajtó. Hogy mégse hasson szűkösnek a tér, az étkező felé kitágították az átjárót, így a két helyiség tulajdonképpen eggyé vált. Az átjárót csupán a látvány kedvéért vaskos szemöldökfával hangsúlyozták, amelynek rusztikus jellege és meleg barna színe meghatározta a konyha hangulatát.

Kellemes adottságok is köszönhetőek a hagyományos építészeti elrendezésnek. A gangra néző méretes ablak bőven elegendő, barátságos természetes fénnyel látja el a konyhát, eredeti vasrácsozata a környezet hangulatát jeleníti meg.

Feleslegesen nagy költségnek ítélték a gázcsövek és a gázóra helyének megváltozatását, így az elrendezésnek ezek eredeti helyét is figyelembe kellett vennie. Utóbbit a hűtő fölötti szekrényben rejtették el, így viszont le kellett mondani a fagyasztóval egybeépített modern csodákról, és különálló, pult alá építhető mélyhűtővel pótolni a hiányt.

A berendezés megtervezéséhez szakértő segítséget kértek, így lett hely minden vágyott háztartási gépnek és megfelelő mennyiségű szekrénynek is. A szakember ajánlatára változatos elrendezés alakult ki, melyben mély fiókok mellett felfelé és oldalra nyíló ajtós elemek is szerepet kapnak.

Az ablak alacsonysága miatt a hagyományos pultmagasság ott nem volt tartható, de a tárolóhelyként használt részhez kifejezetten praktikusnak bizonyult ez a beépítés.

Alapvetően modern berendezést

szerettek volna a tulajdonosok - elsősorban praktikus okokból - de nem kívánták megtagadni a hagyományokhoz való vonzódásukat sem. Az is fontos volt számukra, hogy a lakás többi részével szervesen összekapcsolódó főzőhelyiség stílusa illeszkedjék a szobákhoz.

Az előző lakótól örökölt terrakotta árnyalatú padlóburkolat az új koncepcióhoz is tökéletesen illett, hiszen míg más környezetben rusztikus hatást keltene, modern elemekkel társítva inkább kapocsként működik régi és új között. Mellé vidám, narancssárga csíkos falburkolatot választottak, amely a vízszintes felhelyezésnek köszönhetően optikailag nyújtja a konyhát. A minta szabálytalansága némi játékosságot csempész a képbe, de kellően visszafogott ahhoz, hogy ne stílustörő, csupán élénkítő legyen.

A bútort

először teljes egészében magasfényű frontokkal képzelték el, de ennek árával szembesülve végül a vegyes megoldás mellett döntöttek. A felső elemek magasfényű törtfehér ajtói mellé az alsó traktushoz a korpusszal megegyező fából készült ajtókat választottak. Ez annak ellenére, hogy a bútor formája és a süllyesztett fémfogantyúk kifejezetten a modern stílust képviselik, alkalmazkodik a rusztikus padlóhoz és a krómgépekhez is. A kétféle szín optikailag tágasabbnak mutatja a teret, különösen a felső elemek világos árnyalatának köszönhetően.

Egy valóban használatban lévő konyhában a lakók személyisége kapcsolatot tud teremteni stílusban „hivatalosan" nem összeillő tárgyak között is, ahogy itt a tűzhely melletti polc fonott kosarai jól mutatnak például a króm citruspréssel vagy éppen a króm-szivárványszín kombinációjú fűszertartóval.

Timár Gigi

Fotó: Bartos Gyula

Figyelemre méltó:

● Sokba került volna a gázóra áthelyezése, így azt a hűtő fölött egy szekrény takarja, a mélyhűtő pedig a pult alá került.

● A lakás adottságait kihasználva a felfelé terjeszkedés jelentette a megoldást a kellő mennyiségű tárolóhely kialakításához.

● A felül világos bútor kevésbé mutatja zsúfoltnak a teret.

INFÓ

Címek, telefonszámok, webhelyek

BURKOLAT

Erős Kft.

1173Budapest, Pesti út 2.

Telefon: 06 (1) 256-7041

www.eros.hu

KONYHABÚTOR

Hanák Konyhastúdió

1132 Budapest, Visegrádi u. 82/B

Telefon: 06 (1) 801-2764

www.hanakmarkabolt.hu

GÉPEK, MOSOGATÓ

Lugas Konyhastúdió - Buda

AEG, Blanco

1037 Budapest, Bokor utca 2-4.

Telefon: 06 (1) 430-1266

www.lugas.hu

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

kereső optimalizálás
kereső optimalizálás
Lineo International Consulting Privátbankár Európai KKV-hét