Facebook hozzászólás
266

Zséda és Puskás Peti együtt csinálták – a konyhában!

Zséda és Puskás Peti kuktának állt! Az énekesek a hétvégén a halas fogások iránt érdeklődőknek főztek. Egyiküktől sem állt távol a feladat, hiszen Adrienn már 17 évesen önálló konyhát vitt, Peti pedig a fogyókúrás diétáját egészíti ki könnyed halételekkel.

Megtörtént Zséda és Puskás Péter első közös fellépése, csakhogy a zenészek ezúttal számukra is szokatlan terepen álltak a közönség elé: egy konyhában. A sztárok a halfogyasztást népszerűsítették:

 „Annyira azért nem idegen számomra ez a környezet, édesapám nagy vadász és horgász, talán sokan nem néznék ki belőlem, de ő megtanított mindenre, így el tudom készíteni a hal- és vadfogásokat is. Tizenhét évesen már önálló háztartást vittem. A konyha nálunk az én világom, a férjem egyáltalán nem főz, csak a kisfiunk sertepertél néha a tűzhely körül” – mondta Zséda a süllőleves ízesítése közben. Elárulta azt is, hogy igyekszik minden héten legalább kétszer halas ételt tenni a család asztalára. „Szeretem a konyhában az egyszerű megoldásokat, például a harcsa-, vagy süllőfilét egy kis ízesítéssel, salátával. Könnyű és finom ételek ezek. A halászlét inkább az édesanyámra bízom, abban ő a szakértő” – mondta Zséda.

Kép: Sajtóanyag

Puskás Petire jobban ráfért az útmutatás, hiszen ő ritkábban főz, mint kollégája. „Egyre lelkesebben fordulok a főzés felé, de tény, profi még nem vagyok. A halakat édesapám szerettette meg velem, ő hébe-hóba horgászik, de a kedvesemmel is bátran nekiállunk egy-egy halas ételnek. Bede Robi azt tanította meg nekem ma, hogy a süllőfiléhez mazsolás kuszkusszal elég tíz perc is. Bárki, bármikor összeütheti” – mondta a The Biebers frontembere, aki a nyár végén kezdett fogyókúrába.
„Sok volt már a benzinkúti szendvicsekből. Atlétatrikós banda vagyunk, rosszul állt a túlsúly a színpadon, úgyhogy diétába fogtam. Nagy segítség ebben a hal, ami nagyon könnyű étel”
– mondta Peti.

Az OMÉK-en a Kapj rá! standjánál egész héten neves séfek tartottak főzőshow-kat, ahol az érdeklődők megtudhatták, hogyan lehet egy-egy süllőből, pisztrángból, pontyból illetve harcsából formabontó ételeket készíteni, mint például a harcsagyros, a halbrassói vagy éppen a pontylecsó. Bede Róbert séf instruálta a hírességeket a pult mögött.

A pasik kevesebbet, de jobban főznek ?
A magyar nők többsége szerint a férfiak ugyan kevesebbet főznek, de izgalmasabb, eredetibb ételeket készítenek a lányoknál. Tényleg csak a hagyományosabb ételek lennének a háziasszonyok repertoárjában?

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!