Facebook hozzászólás
555

Zséda és Demjén is úgy szeretné!

Zséda gőzerővel készül legújabb nagylemezének kiadására. Bár az album megjelenésére még kicsit várniuk kell a rajongóknak, az énekesnő és Demjén Ferenc a közelmúltban mutatták be duettjüket, amely Zséda új lemezén is hamarosan hallható lesz.

Zséda és Demjén Ferenc, Kép: MTVA, Penziás Nikolett
Zséda és Demjén Ferenc, Kép: MTVA, Penziás Nikolett

A közös dal igazi kuriózum, hiszen a könnyűzenei élet más generációját képviselő, két ikonikus alakjának előadásában hallható. A régi Bergendy slágert a Malek család férfitagjai hangszerelték át. Az Úgy szeretném produkció további különlegessége, hogy szimfonikus zenekar kíséretében hallható.

– Nagyon örülök annak, hogy Zséda számára is ilyen kedves ez a szám. Még a 70-es években játszottuk ezt a dalt, és tavaly nekem is ismételten bekerült a repertoáromba. A közös feldolgozással újra szárnyakat adtunk a dalnak, és remélem, újból belopja magát az emberek szívébe. – tette hozzá Demjén Ferenc.

–  Régóta ismerjük egymást, de a közös munka még szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat.  Ezzel a produkcióval egy régi álmom vált valóra, mert nagyon szeretem Demjén Rózsi slágereit. Örülök, hogy újra elénekelte velem ezt a dalt, amelynek a szövege és dallamvilága is nagyon közel áll hozzám. – nyilatkozta a közös produkció kapcsán Zséda.

Zséda és Demjén Ferenc a színpadon énekel, Kép: MTVA, Penziás Nikolett
Kép: MTVA, Penziás Nikolett

A dalt Zséda idén megjelenő legújabb lemezén is élvezhetik majd a rajongók, amely korábban extra produkcióként A Dal 2016 színpadán is felcsendült a két sztár előadásában.

Hallottad? Csillag Hajnalka öngyilkos lett! Itt olvasd el a részleteket!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!