Facebook hozzászólás
254

Vajon mit szólna ehhez most Somló Tamás?

Somló Tamás tragikus hirtelenséggel jött halála után Bebét kérték fel az LGT legendás tagjai, hogy énekeljen a már korábban leszervezett koncerteken. Bár Artúrt nem pótolhatja senki, de az utódlás a közönség szerint jól sikerült.

Az LGT legendás tagjai, Karácsony János, Solti János és a július 19-én elhunyt Somló Tamás hosszú éveken át léptek fel az Abrakazabra zenekarral, műsorukon főként ismert Locomotiv GT slágerekkel. Tamás tragikus hirtelenséggel jött halála miatt a Back II Black egykori frontemberét, Bebét kérték fel, hogy helyette énekeljen két, már korábban leszervezett koncert erejéig.

b2
„Tamással nagyon jóban voltam, szimpatizáltunk egymással, baráti volt a kapcsolatunk. 10-15 éve Solti Jánoson keresztül ismerkedtünk meg, aki 1976 óta a Locomotiv GT tagja, és aki egy időben a Back II Black-ben is játszott. Nem tudtam, hogy Tamás ilyen kritikus állapotban van, megdöbbentem amikor bejelentették a halálhírét. Utána állt össze a kép, hogy pár nappal előtte azért kértek fel erre a két koncertre, mert Tamás már nem tudta vállalni őket, én viszont ismerem a dalait és a zenekart, Tamás mellett is többször vokáloztam korábban” – mondta Bebe.

b1
Az énekes számára nagyon megható volt a múlt hétvégi nagykárolyi koncert, ahol az LGT eredeti tagjaival együtt énekelhette a zenekar legendás slágereit.
„Az Álomarcú lánynál, Tamás szerzeményénél szünetet tartottunk, hogy méltó módon megemlékezhessünk róla. Elképesztő ember és hang volt, máig nem hiszem el, hogy már nincs köztünk” – tette hozzá az énekes, aki szeptemberben újra színpadra lép majd egy Zenevonat koncerten. (képek: sajtóanyag)

Örökre elveszett a Somló…
Hányszor és hányszor dúdoltuk egész életünkben, hogy Varsóban elveszett a Somló… Most tényleg… De nem igaz, mert nem veszett el! Mert itt él minden melódiájában, minden mosolyában, különös hangjában! Fáj, hogy megint történt valami, megint úgy érezzük, hogy valamit megint elvesztettünk az ifjúságunkból! Nyugodj békében, Artúr!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!