Facebook hozzászólás
452

Utazás a vörös bolygó felé

A NASA missziója a Mars felé nem egy egyszerű küldetés. A misszióhoz a szakma legjobbjait hozza össze a mihamarabbi siker érdekében. Ahhoz azonban, hogy az első ember a vörös bolygóra lépjen, még számos hátráltató tényezővel kell megküzdeniük a tudósoknak és mérnököknek.

A vörös bolygó, Kép: BBC Earth

A megoldás sajnos sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt az ember először gondolná. A NASA jelenleg egy olyan projekten dolgozik, amelynek köszönhetően akár 20 éven belül elsőként egy fiatal nő léphet a vörös bolygóra. A becslések szerint a vörös bolygóra való utazás több mint két évig fog tartani. Annak érdekében, hogy többet megtudjunk a ma még lehetetlennek tűnő utazásról, a BBC Worldwide csapata a legelismertebb tudósokkal és mérnökökkel találkozott, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy új rakétákat és űrruhákat fejlesszenek, melyek lehetővé teszik a hosszú, sikeres utat.

Az emberiség talán egyik legnagyobb álma válna valóra ezzel a misszióval, és végre kiderítenénk, hogy tényleg van-e élet a Marson. Jelenleg két felszíni kutatószonda is vizsgálja a Mars felszínét, melyek minden nap felvételeket és fontos adatokat küldenek a NASA-nak. A kutatócsapat azonban egyre többre, és többre vágyik, a közeljövőben egy expedíciót küldene a Marsra.

Az eddigi Mars missziók nagyrészt kudarcba fulladtak, így a NASA csapata nehéz és veszélyes feladat elé néz. Nézzük hát meg, mi is szükséges egy ilyen küldetés teljesítéséhez.

  • A rakéta építéséhez való tér 

A NASA űrkutató ügynökségének először is fel kell építenie a hatalmas építményt, miben összeszerelik a rakétát, illetve ahonnan  útra bocsátják azt. Ez már önmagában komoly kihívást jelent a mérnököknek. A rakétát várhatóan csak 2017-ben kezdik tesztelni. Addig még azt is ki kellene találni, hogy melyik volna a legtökéletesebb megoldás.

Kép: BBC Earth
  • Az utazáshoz való üzemanyag és egyebek 

Mivel az út körülbelül két évig tart majd, így valószínűleg a rakétán elhelyezhető üzemanyag mennyisége nem lesz elég az útra. A tudósok azonban abban bíznak, hogy a Mars gravitációs ereje esetleg magához vonzza majd az űrhajót, és ily módon tarkarékoskodni tudnak majd az üzemanyaggal. A másik megoldásra váró feladat a két évre való élelmiszer és víz elraktározása lenne, ami elég kell hogy legyen egy 8 emberből álló csoportnak.

  • A csapat

Nagyon nehéz feladat áll a csapat előtt. Lehet, hogy többen álmatlanságot vagy akár a depresszió tüneteit észlelik majd magukon. Ezekre fel kell készíteni őket mind testileg, mind lelkileg. Világszerte asztronautákat tesztelnek az ügy érdekében: például 500 napig kell egy szimulátorban élniük. Ezen kívül számos fizikai állapotot mérő feladatot kell teljesíteniük, mert csak a legjobbak vehetnek részt ezen a küldetésen.

Vegyes, vagyis férfiakból és nőkből álló csapatot szeretne kiküldeni a NASA. Mivel a misszió a tervek szerint csak 2033-ban indul, a  jövő űrutazói most még az iskolapadot koptatják. A tudósok egyik legnagyobb feladata kideríteni, hogy milyen hatása lesz az emberre a 15 hónapig tartó gravitációmentes közegben töltött idő. Egy kísérletben a kiválasztott önkénteseknek 70 napig fekve kell élniük, vagyis így kell reggelizniük, zuhanyozniuk, vizsgálatokon részt venniük. Az edzéseket is vízszintes helyzetben kell elvégezniük. Nagyon fontos, hogy megtalálják azt a módszert, amivel az asztronauták izmai és ereje nem gyengül majd el az utazás alatt. Ha eljutnak a vörös bolygóra, ott elengedhetetlen lesz számukra a jó állóképesség.

  • Kép: BBC Earth

    Élet a Marson

A jó hír az, hogy az időjárás a Marson nem túl változékony. Mérések szerint nagyon száraz és szeles az idő. A rossz hír azonban az, hogy amikor van egy nagyobb időjárás-változás vagy egy nagyobb vihar, az hónapokig is eltarthat és olyankor óriási a por. Így a következő generáció szkafanderét úgy tervezik majd meg, hogy az időjárási viszonyokat könnyebben át lehessen benne vészelni.

  •  A hazaút

Egy ember élete túl értékes ahhoz, hogy elküldjünk valakit a Marsra, anélkül, hogy a hazajutásra is gondolnánk. A NASA kutatói ezért most azon dolgoznak, hogy a vízraktár pótlására miként lehet vizet előállítani a fedélzeten az űrutazók vizeletéből.

Az ember a legkíváncsibb teremtmény mind közül, így a NASA embereit is a kíváncsiságuk hajtja. A BBC Earth azonban most lehetővé teszi, hogy a hétköznapi emberek is bepillanthassanak a kulisszák mögé. A stábnak sikerült engedélyt kapni a NASA kutatóintézetébe, és az izgalmas mindennapokat egy színes sorozatba foglalni. A magyar nézők is megnézhetik az elképesztő látványt nyújtó  Man on Mars – Mission To The Red Planet című műsort a BBC Earth-ön 2015. október 8-án 22 órakor. 

Jó felfedezést, jó szórakozást!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!