Facebook hozzászólás
282

Ünnepel az Eksztázis alkotója

85. születésnapját ünnepli a hazai fotográfia nagyasszonya, Keleti Éva! A Balázs Béla-díjas, Érdemes és Kiváló művész iskolát teremtett a magyar színházi fotózásban. Nekem pedig egy új látásmódot tanított…   

A hatvanas-hetvenes években vidéken voltam gyerek, diák. A szüleim mindig járatták a Film, Színház, Muzsikát, nekünk falun ez jelentette a kapcsolatot a kulturális élettel. Alig vártuk a hétvégéket, hogy olvashassuk. Egyszer Keleti Éva egy címlapfotóján akadt meg a szemem. Egy táncoló balerinát ábrázolt – annak minden szenvedélyével. Annyira elbűvölt, hogy örökre megjegyeztem a nevét, sőt onnantól úgy fogtam kézbe a lapot, hogy először az ő képeit kerestem.

Keleti Éva, Eksztázis - a szinhaz.hu oldalon látható felvétel
Keleti Éva, Eksztázis – 1974., Módos Gábor gyűjteményéből
A szinhaz.hu-n olvasható bejegyzés szerint így készült a fotó!
„Rettenetes vihar volt Budapesten. A Budai Színpadra hirdetett előadások közönségét az Erkel Színház fogadta be. A közönség örült, mert a nézőtéri körülmények jobbak voltak, de én, mint az MTI fotóriportere kicsit kétségbeestem, hiszen a szabadtéri előadásra készültem fel, teleobjektívek voltak nálam és egy tele Rolleiflex. Abban az időben az Erkel Színházban a nézőtérről nem lehetett fotografálni, csak a színpadról. Ha az ügyeletes tűzoltótiszt olyan hangulatban volt, akkor megengedte, hogy mellőle, a világosító torony alól fotografálhassunk. Aznap többször is szerencsém volt. (…) És akkor csoda történt. Megjelent egy hatalmas, néger asszony, hófehérben. Nem törődve a fizika törvényeivel, közel kétméteres magasságával és hatalmas testével, elkezdett röpködni a színpadon. Szállt, mint a pillangó. Kezemben a Practisix benne az Olimpia Sonnar 180-as objektív. És a pillangó felém szállt. Diagonálisan repült, a világosító torony felé. Exponáltam. Pont ott és akkor. Ez lett a Pillangó, későbbi nevén az Eksztázis.

Keleti Éva eredendően balerina szerettet volna lenni. Nádasdi mester iskolájába járt tanulni, Mednyánszki Ágival egy csoportban. Borzasztó tehetségtelen volt, rossz adottságokkal, kőkemény izomzattal, merev csontozattal. Egyre többet fényképezte a táncosokat, például az Operaház Balettegyüttesét, a Pécsi Balettet, a Győri Balettet és az idelátogató külföldi együttesek előadásait.

Keleti Éva, Kép: Módos Gábor gyűjteményéből
Keleti Éva, Kép: Módos Gábor gyűjteményéből

Az ELTE Természettudományi Karán tanult fizika–kémia szakon. 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál dolgozott, majd elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1954–1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél. 1976–1989 között az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. 1991–1992 HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a Photo World Press Photo zsűrijének.

Hatvanéves korában – korábbi elhatározásának megfelelően – abbahagyta a fotózást. A következő évtizedekben is tevékeny. Megalapított és működtetett egy fotóügynökséget, könyveket szerkeszt -többet Szarka Klára társaságában-, híres fotósok emlékének ápolásán ügyködik, sokat tesz a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum életben tartásáért. A Színházi Adattárban 3112 felvételét őrzik. (Forrás: Wikipedia)

Keleti Éva 2016. augusztus 18-án ünnepli 85. születésnapját. Csak néhány hónappal fiatalabb az édesanyámnál. Isten éltesse mindkettőjüket!

Egy másik iskolateremtő, A Zsurzs
Könyvet írt a Kossuth-díjas, televíziós rendezőről az egykori MTV Balázs Béla-díjas rendezője, Babiczky László, és Zsurzs Katalin színésznő, Zsurzs Éva lánya. A kötet nemcsak a nagyszerű, iskolát teremtő egyéniségről szól, hanem a hazai televíziózás kezdetének és aranykorának is emléket állít. Arról az időszakról beszélünk, amikor hétről hétre alig vártuk, hogy elkezdődjön az Abigél, a Fekete város, és mai is “eldobunk mindent”, hogy megnézzük az Otelló Gyulaházánt – mindegyiket remek szereposztással! Zsurzs Katalin néhány napja a Klubrádió egyik délelőtti műsorában vallott édesanyjáról, a rendezőről és mai, saját életéről is.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!