Facebook hozzászólás
454

Szigorúan ellenőrzött dinnyék

Több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága. Hazaiként árulta portékáját, az ellenőrzés azonban bebizonyította, hogy a dinnye nem származhatott saját földjéről. A szezon indulásával az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek fokozottan ellenőrzik a dinnyetermesztőket és árusokat!

Főútvonalak mellett termelői dinnyét forgalmazó árusokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalának Kiemelt Ügyek Igazgatósága. Egy, a 61. számú főút mellett árusító kereskedő állítása szerint saját termesztésű görög- és sárgadinnyét árult. A szakemberek helyszíni ellenőrzést tartottak a termelő szabadföldi dinnyeföldjén, a területen azonban nem látszott betakarítás nyoma és a termelt dinnyék fajtajellegei (méret, alak, csíkozás) sem egyeztek az árusított termékekével. Egyéb szakmai szempontok is azt mutatták, hogy az árusított dinnye nem származhatott a termelő földjéről. Így lefoglalták és megsemmisíttették a szakemberek a több mint 1200 kg görögdinnyét.

Kép: Pixabay

Az út melletti árusítás önmagában nem jelent problémát, ugyanis a jelenlegi szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi, pl. van közterület-foglalási engedélye, az élhet ezzel az értékesítési formával. Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet. Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, továbbá a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak. Dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha a szükséges eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek ellenőrzésére, különösen – az elmúlt évek piaci problémái miatt – a görögdinnyére. A vizsgálatok komplexek, többek között kiterjednek a forgalmazási minőség szabványoknak való megfelelés ellenőrzésére, a nyomon-követhetőség biztosítására, valamint a származás megfelelő jelölésére is. A fogyasztók és a tisztességes termelők védelme érdekében az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságok a nyár további részében is folytatják az ellenőrzéseket!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!