Facebook hozzászólás
253

Szellemfalut vegyenek! Megvették!

A nyolcszázezer dolláros kikiáltási ár helyett 1,9 millió dollárért – 467 millió forint – kelt egy 16 éve lakatlan szellemfalu az amerikai Connecticut államban egy internetes árverésen.

Johnsonville-ben is forgatták – Kép: movpins.com

Az 1830-as években alapított Johnsonville gyárvárosként kezdte a pályafutását. Később, 1960-ban a milliomos Ray Schmitt vásárolta fel a város összes ingatlanját. Az üzletember a saját épületeit is Johnsonville-be szállíttatta, köztük egy viktoriánus kori istállót és egy massachusettsi kápolnát, hogy létrehozzon egy vidámparkot. A helyi hivatalos szervekkel való összetűzést és néhány tűzesetet követően azonban a park 1994-ben bezárt – írta a Business Insider című hírportál alapján az MTI.

A New York városától két órányira fekvő Johnsonville szolgált hátteréül nemrég a Cuba Gooding Jr. főszereplésével készült Freedom című mozinak, és itt vették fel annak idején Billy Joel River of Dreams című videoklipjét is, ám ezeket leszámítva a majdnem 260 ezer négyzetméteres terület elhagyatottan áll Ray Schmitt 1998-as halála óta.

Az elhagyatott épületegyüttest 2001-ben a 10 államban 20 szállodát működtető Meyer Jabara Hotels cég vásárolta meg, hogy üdülő- és pihenőhellyé alakítsa át. Azonban a szállodatársaság tervei sem valósultak meg. Tavaly 2,9 millió dollárért próbálták meg eladni, s a sikeretlen kísérlet után hirdették meg most a szellemfalut 800 ezer dolláros kikiáltási áron.

A több napig zajló aukciót többször is meghosszabbították, mert az utolsó pillanatban indult igazán emelkedésnek az ár, az utolsó fél órában szökött fel 1,9 millió dollárra az addigi legjobb, 1,2 milliós ajánlatról. A sikeres aukció nyomán egy hónapon belül jöhet létre az adásvételi ügylet – írta a Hartford Courant című helyi lap. Az új tulajdonos nem ismert, mint ahogyan az sem, hogy mi a terve a Viktória királynő korát idéző szellemfaluval.

Veszélyezteti a madarakat az új Star Wars forgatása?
Jelentést kért az ír kormánytól a világörökségi helyszínek felett őrködő UNESCO, mert az új Star Wars-film forgatásához átengedték a Skellig Michael-szigetet.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!