Facebook hozzászólás
234

Sörvezetéknek örült a fél utca!

Eddig soha nem színészkedett, most mégis színészi vénáját vette elő Hajós András, amikor egy vidéki településen álruhában kopogtatott be házigazdákhoz egy különös kérdéssel – egy sörvezetéket akart behúzni a családi házakba. 

András persze nem váltott szakmát és állt sörvezeték művezetőnek. Egy sörmárka legújabb kampányát népszerűsítették így.
András – aki parókában és álszakállban járta a házakat egy napon keresztül – igencsak meglepődött, hiszen a legtöbb ember elhitte, hogy valóban egy saját sörcsapot szerelnek a házukba. „Nagyon csodálkoztam, hogy ennyi embert át tudtam verni, hiszen a színészi vénám nulla” – mesélte András, aki éppen ezért nagyon büszke teljesítményére.

Hajós András mindenkit átvert

„Soha nem szerettem az átveréseket, még a baráti körben sem volt arra példa, hogy valakit szervezetten felültessünk, valahogy nem jutott eszünkbe. Csak az egyik barátomnak volt pár éve egy meglepetés bulija, azóta is attól félek, hogy visszakapom egyszer. Most viszont amikor megkerestek ennek az átverésnek az gondolatával, nagyon ötletesnek találtam, ráadásul úgy fogtam fel, mint egy rövid filmet, ahol megmutathatom magam olyan helyzetben, amelyekkel nem találkozom a mindennapokban és nem lenne lehetőségem átélni” – mesélte lelkesen Hajós András annak a kisfilmnek a bemutatóján, ami az átverésekről készült.

A különleges átverés alap sztorija is abból indult ki, hogy mennyire jó lenne, ha mindenki élvezhetné a saját otthonában is a frissen csapolt sör ízét. Miért ne vezetnénk egy sörvezetéket a családi fészkekbe, hogy egy saját sörcsapból fogyasszunk a folyékony kenyérből? A megvalósítást pedig Hajós András kezébe adták az ötletgazdák, aki, mint művezető kopogtatott be az otthonokba, hogy elindítsa a szerelést. 

„Nagyon élveztem az egész napot, iszonyú érdekes volt az emberek reakciója. Az egyik úriember benne is lett volna, hogy bevezessük a sörvezetéket a házába, még a helyet is megmutatta, ahová a sörcsapot elképzelte” – mesélte nevetve András, aki egyébként arról is mesélt, hogy a gimnáziumi gólyatáborban 14 évesen próbált ki másodmagával egy üveg sört, ami nagyon keserű volt elsőre, de úgy tett, mintha ízlene neki. Azóta persze megszerette, sőt, fél fiatalságát sörözőkben töltötte. Ahogyan ő fogalmaz: „sokáig nagyvárosi Zorrónak képzeltem magamat és tomboltam, ahogy a fiatalokhoz illik”. Mostanában viszont inkább a csendes beszélgetés, pihenés híve, inkább „elbújni” szeret a barátaival egy jó hideg sör mellett – amiből persze a frissen csapolt a legjobb, hiszen András úgy véli, hogy egy sörnek éppen ez a lényege.

Az átverésről készült film premierjén Hajós András egy speciális Frissen Csapolt Sörvezetéket is bemutatott a vendégeknek, amelyben egy sörmester jelentkezett be élőben a sörgyárból. A speciális gép, amely a gyárral kommunikál, augusztustól számos vidéki helyszínen és a fővárosban is elérhető lesz, ahol mindenki saját névre szóló sört kaphat ajándékba.

Hajós András és társai a vécén pózolnak – de jó okuk van rá
Az IBD magyarul gyulladásos bélbetegséget jelent, mely világszerte 2,5-3 millió, hazánkban pedig mintegy 45 ezer embert érint. Rájuk hivatott felhívni a figyelmet az a fotósorozat, amelyen betegek, gasztroenterológus orvosok és támogató hírességek: Ábel Anita, Hajós András, Simon Kornél és Szente Vajk szerepelnek szokatlan helyen, a vécén ülve.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!