Facebook hozzászólás
301

Rekordmulatság kilencmillióért – turisztikai legek

Több mint ötszázszoros különbség volt az elmúlt egy évben a minimális és a maximális szállásfoglalási érték között egy felmérés szerint, amely a rekordokat vette számba. Például volt, ahol kétezren mulattak egyszerre, a legidősebb hazai utazó pedig 103 éves volt.

Az elmúlt hónapokban a legolcsóbb szállásfoglalásnál 2 fő 1500 forintért rendelt szobát egy éjszakára. A szezon legdrágább foglalása pedig egy dobogókői szállásra leadott 880 ezer forintos foglalás volt. Bár a Szállás.hu adatai szerint a foglalások legnagyobb része egy-két éjszakára szólt, olyan is volt, aki 30 napra bérelt ki egy szolnoki apartmant.

Az éttermi rekordrendelés fejenként 20 ezer forint volt –  Kép: Pixabay

A magyar szállodákban előfordult kiugró értékekről készített felmérés szerint volt, aki 65 ezer forintért fogyasztott a minibárból, máshol fejenként 20 ezer forintért rendeltek a vendégek a szálloda éttermében. A legnagyobb számlát azonban egy 2000 fős rendezvény résztvevői csinálták, akik összesen 9 millió forintért ettek-ittak egy étteremben.

A több mint 100 szállásadó részvételével készült felmérésből kiderült az is, hogy a legidősebb hazai utazó 103 éves volt. Néhány vendég a kiugróan sok csomag miatt maradt emlékezetes a szállásadók számára: volt, aki egymaga 8 bőrönddel érkezett, más 5 utazótáskát pakolt össze, igaz, csak két napra foglalt szállást.

A szálláson elhelyezett házi kedvenceket tekintve is akadtak érdekességek: a legtöbb állatot valószínűleg az a szállásadó fogadta, akinél egy nemzetközi kutyakiállítás alkalmával 16 tacskó volt.

Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója elmondta: a települések közül eddig Csesznek kapta a legtöbb szavazatot a portál által indított Év Szállása verseny népszerűségi listáján, mögötte Gyomaendrőd és Bükfürdő következik. Szavazni november 6-ig lehet.

Kis mosoly, kis borravaló
A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, ezért a többség elutasítja a számlába beépített szervizdíjat. A kézbe adott jutalom mértékének meghatározásakor egyébként a kedves, segítőkész kiszolgálás fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!