Cikk nyomtatása | Hozzászólások (6) |
| Több
2016. február 14. 09:00 | Krajcsó Judit

EUROVÍZIÓ

Tolvai Reni harisnyakötője tűzbe hozta a Dal zsűrijét is

A Dal első középdöntője elég szorosra sikerült, már ami a pontokat illeti. A zsűri és a nézők szavazatai alapján hárman jutottak nyílegyenesen tovább: Petruska, Oláh Gergő és a Kállay Saunders Band. A közönség pár perces izgalom után az extravagáns Mushut tolta be negyedikként a döntőbe.

A középdöntő egyik meglepetése Petruska András díja, aki a zsűritől a megkapta a „Dal 2016 felfedezettje”  címet is, a 200 ezer forintos pénzbeli támogatás mellé. Ezen főként az énekes lepődött meg, aki 43 pontjával meg is nyerte a középdöntőt. Csak halkan kérdezzük: lehet, hogy ő a döntő egyik nagy esélyese?

Petruska András MTI Fotó: Kovács Tamás

A műsor legemlékezetesebb pillanata mindenképpen Tolvai Reni harisnyakötős villantása volt, aki a comb tövig hasított feketében terelgette a dalról a zsűri figyelmét. Frenreisz Károlyét mindenképpen sikerült, bár a szőrösszívű Pierrot sem hagyta szó nélkül a szexi kiegészítőt. A “Fire” című dala a látvánnyal együtt is csak a középmezőnyig tüzelte fel a férfirészleget.

Tolvai Reni MTI Fotó: Kovács Tamás

Szerencsésen megúsztuk Tatár Csilla újabb cipőledobálós akcióját is, aki komolyan vette Oláh Gergőt, és egy húron akart vele (táncra) perdülni. Elmondása szerint csak a szandál csatja akadályozta meg, hogy a színfalak mögött ismét lerúgja. Ezúton mondunk köszönetet a csatnak!

Oláh Gergő MTI Fotó: Kovács Tamás

Az egyik esélyesnek tartott Kállay Saunders Band bár igazán király volt színpadi trónjával együtt, éppen csak becsorgott a harmadik helyre.
Pély Barna és bandája piros-fekete összhangba került a ruhájával, és ezáltal a zsűri megelégedésével, légiesen könnyedén szálltak a buborékok a Karmapolis körül, de ezzel együtt sajnos ők is, kifelé a középdöntőből. Agárdi Szilvit önbizalomgyűjtésre biztatva, Benjit pedig a szép jövő reményében pontozta le és el a továbbjutástól a zsűri.

Második Műszak Kép: sajtóanyag

Amíg a negyedik befutóra vártunk, jött az újabb meglepetés, – a Csík Zenekar, a Rackajam és a Magna Cum Laude tagjaiból alakult – Második Műszak zenekar a legújabb dalával, amely az 50-es 60-as évek zenei hangulatát idézte nosztalgikusan vissza. A hét zenészből álló együttes tagjai, három különböző zenekarban játszanak, de a közös zenei stílus szeretete zenekarrá formálta őket. Rájuk sajnos nem szavazhattunk most…

De a jövő héten újabb “esemes zabáló” fordulóra gyúrhatunk.

kulcsszavak:

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

zildi
2016-02-14 - 10:03

Én inkább eltakartam volna a vastag combomat!

zildi
2016-02-14 - 10:04

Miért hazudnak? Érkezett hozzászólás, cak nem tették közzé!

Csabapa
2016-02-14 - 10:28

zildike!
azért, mert a te combod vastagsága = a gólyáéval, nem biztos, hogy az a kívánatos!!!

Szöllősi Tilda
2016-02-14 - 11:13

Kedves Zildi! Szerintem a férfiak többségének a normális női idomok tetszenek, nem a csontok! Reni igazán szép lány, aki mindent megtesz, hogy formában tartsa magát, és esztétikusan jelenjen meg a színpadon. Nem értem, hogy egyes nők miért érzik jól magukat attól, hogy nőtársukat ócsárolják!

Mazsirett
2016-02-14 - 12:51

Tolvaj Reni valóban igen feltűnő jelenség volt ismét a színpadon. Nő létemre nem győztem csodálkozni a gyönyörű sminkjén, haján és rafinált ruciján. Jó volt ránézni…. olyannyira, h. a daláról el is felejtkeztem :)


Cikk nyomtatása | Hozzászólások (6) |
| Több

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!