Facebook hozzászólás
274

Omega beat-mise és a Spencer Davis Group a Budapest Parkban

Az egykori Budai Ifjúsági Parkot és a hatvanas évek koncertjeit idézi fel az Omega együttes beat-mise című produkciója május 30-án a Budapest Parkban. Az est vendége a brit beatlegenda, a Spencer Davis Group lesz.

A Budapest Park a legnagyobb szabadtéri koncerthelyszín a fővárosban 11 ezres befogadó képességével. A park egyfajta reinkarnációja, utódja az egykori ifiparknak, ezért is örülünk annak, hogy az Omega speciális koncerttel készül nálunk fellépni” – jegyezte meg Gerendai Károly, a Budapest Park főszervezője az MTI-nek.
A május 30-i koncert apropója, hogy az egykori Budai Ifjúsági Park 30 éve zárta be kapuit. Az esten Kapuvári Gábor Lesz egyszer egy ifipark? című dokumentumfilmjéből vetítenek részleteket. Az ifipark a közös együttlétet jelentette, a magyar rockzene bölcsőjét, ahol az akkori igazgató, Rajnák László nyakkendőt, fehér inget követelt meg a közönségtől, és a farmert tiltotta.

A fellépő Omega-tagok

Az Omegában 1962 és 1967 között játszott zenészek közül Laux József dobos, Kovacsics András gitáros és Varsányi István basszusgitáros is színpadra lép. A műsor a beatkorszak hangulatára, másrészt az Omega Oratórium templomi produkcióra épül.
A 2013-ban indított Oratórium produkcióban a régi dalok új átiratait játssza, ezzel teljesen más értelmezést ad a számoknak. Az Oratóriumot templomokban adják elő – idén tavasszal például egy németországi turnén -, a beat-mise ennek nyári, szabadtéri változata, amelyet a tavalyi siófoki koncerten már kipróbáltak.
A beat-misén szimfonikus zenekar és az Omega rockzenekar egyaránt játszik, ebben Kóbort, Benkőt és Debreczeni Ferenc dobost Szekeres Tamás gitáros, Gömöry Zsolt billentyűs és Szöllősi Kati basszusgitáros egészíti ki. A Budapest Parkban és az azt követő beat-mise turnén nem lép fel az Omegával Molnár György gitáros és Mihály Tamás basszusgitáros, ők az Oratórium produkcióban sincsenek benne. Az idén 53 éves Omegának öt-hat korszaka volt, a beat jelentette a kezdetet, az első öt évet, amely talán a leglelkesebb és legszebb volt, ezért hívtuk el Lauxot, Kovacsicsot és Varsányit.
A kilencvenes évektől érvényes az Omegára, hogy az öt tag közül nem mindenkinek van egyformán lelkesedése, kedve részt venni a különböző típusú koncertsorozatokban. Molnár György és Mihály Tamás nem érezte úgy, hogy szerepe lehet a templomi produkcióban, de ez nem jelenti azt, hogy egy következő fázisban is így lesz” – hangsúlyozta Kóbor János az MTI kérdésére válaszolva.

A koncert vendégfellépője a Spencer Davis Group. A csapat a névadó walesi gitáros vezetésével 1963-ban alakult Birminghamben és a beatkorszak népszerű csapata volt olyan hatalmas slágerekkel, mint például a Keep On Running vagy a Gimme Some Lovin. A zenekar 1967-ben a Kisstadionban játszott, ezután utazott az Omega Angliába lemezfelvételre John Martin, a Spencer Davis Group menedzsere közreműködésével. A csapat Spencer Davis vezetésével ma is aktív.
A két zenekar műsora között pedig a hatvanas évek beatkorszakának legnagyobb slágereiből fog válogatni B. Tóth László rádiós, a Rockmúzeum vezetője, aki egyben az est műsorvezetője is lesz.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!