Facebook hozzászólás
249

Nem fulladni, mérni! Különben gyilkol!

Évről-évre nő a szén-monoxid-mérgezések száma, de úgy látszik, még mindig nem vesszük elég komolyan a veszélyt. Pedig van megoldás: ahol szén-monoxid érzékelőt használnak, ott nem következik be a tragédia!

Szénmonoxifmérő, Kép: újHÁZ Centrum
Kép: újHÁZ Centrum

Fontos tudni, hogy szén-monoxid-mérgezés minden olyan fűtőrendszer mellett felléphet, amelyikben égéstermék keletkezik. Tehát nemcsak gáz-, hanem – többek között – fa vagy vegyes tüzelésű kazánoknál, kandallóknál is. Az elégetett anyagtól függetlenül a rosszul szellőző helyiségekben, a nem karbantartott, vagy nem rendeltetésszerűen használt tüzelőberendezéseknél, kéményeknél, elszívó berendezések használatánál fordulhat elő, hogy az égéstermék visszaáramlik, ami mérgezéshez vezethet.

A balesetek megelőzése érdekében fontos, hogy a tüzelőberendezések beüzemelését szakemberre bízzuk, és ne feledkezzünk meg a rendszeres ellenőrzésről, karbantartásról. Emellett azonban mindenképpen szükséges a szén-monoxid-érzékelő berendezés üzembe helyezése is. Ez ugyan egyelőre kizárólag új építésű ingatlan és a helyiség légterétől nem független, nyitott égésterű tüzelőberendezés esetében kötelező, de saját és családunk érdekékben mindenhol ajánlott, hiszen segíthet az életeket követelő tragédiák elkerülésében. A veszély ellenére egy két évvel ezelőtti vizsgálat szerint a nyílt égésterű gázkészüléket használó háztartásoknak csak a felében volt szén-monoxid-érzékelő, s bár nincs száz százalékos biztonság, az elmúlt négy évben nem történt haláleset olyan háztartásban, ahol CO-érzékelő volt.

TÜNETEK!
A szén-monoxid-mérgezés kezdeti jelei lehetnek fejfájás, szédülés, hányinger, kábultság – vagyis könnyű összetéveszteni egy megfázással, vírusos megbetegedéssel. A komolyabb mérgezés tünetei között végtagrángás, görcsök szerepelnek, ezt ájulás, majd végső esetben légzésleállás követi.

Hogyan válasszunk?

Pár ezer forintért is kapható bárhová elhelyezhető, kompakt készülék, mely fény és hangjelzéssel figyelmeztet, ha a színtelen, szagtalan gáz jelenléte kimutatható a lakás levegőjében. A szén-monoxid-védelem az okosotthonok felszerelésének is részét képezheti. Az intelligens hálózathoz csatlakoztatott mérők akár az okostelefonunkra is küldhetnek üzenetet, ha gond van. A komolyabb, néhány tízezer forintos riasztók a kazánhoz csatlakoztathatók, vész esetén pedig nemcsak jeleznek, hanem le is állítják a fűtőberendezést.

Sajnos tény, hogy még ma is sok a megbízhatatlan szén-monoxid-mérő a boltok polcain, néhány éve a fogyasztóvédelem próbavásárlásaikor kiderült, a termékek többsége nem működött megfelelően. A megbízható típusok listája megtalálható a fogyasztóvédelem honlapján. Érdemes ezek közül választani, nehogy hamis biztonságérzetbe ringassuk magunkat. Tanácsos szakboltban megvenni az érzékelőt, hozzáértő segítségét kérni a választáshoz, és szükség esetén a felszereléshez is – tanácsolják az újHÁZ Centrum szakértői.

Szénmonoxidmérő, Kép: újHÁZ Centrum
Kép: újHÁZ Centrum

Hová kell felszerelni?

Ha biztonságban szeretnénk érezni magunkat az otthonunkban, minden olyan helyiségbe fel kellene szerelni az érzékelőt, ahol nyílt égésterű gázüzemű tüzelőberendezést használunk. Fontos a védelem azokban a szobákban, ahol sok időt töltünk, például a hálóban és a nappaliban. De kifejezetten ajánlott olyan helyiségekbe – többek között a fürdőszobába – is telepíteni, ahol nem túl jó a szellőzés. Az optimális működés érdekében akár több vészjelző elhelyezésére is szükség lehet a lakásban.

A szén-monoxid-érzékelőt falra vagy mennyezetre is rögzíthetjük. Előbbi esetben az ajtó felső éle fölött, a mennyezettől legalább 15 centire, utóbbi esetben minden faltól legalább 30 centire legyen. Mindemellett fontos, hogy a gázforrástól 1-2 méterre helyezzük el. A különböző helyiségekben ugyanakkor eltérő az ideális helyszín. A fürdőben az ajtónyílás felső éle alatti magasság, a hálóban az ágy magassága az ideális – mondják az újHÁZ Centrum szakértői. A megfelelő működés érdekében fontos, hogy az érzékelőt ne takarja bútor vagy függöny és ne befolyásolja a működését légáramlat, huzat sem.

A szén-monoxid-mérgezés kezdeti jelei lehetnek fejfájás, szédülés, hányinger, kábultság – vagyis könnyű összetéveszteni egy megfázással, vírusos megbetegedéssel. A komolyabb mérgezés tünetei között végtagrángás, görcsök szerepelnek, ezt ájulás, majd végső esetben légzésleállás követi.

Ablakban a jövő?
Neked milyen egy jó lakás? Nekem például biztonságos, meleg és persze alacsony legyen a rezsije! Elgondolkodtál már azon, hogy hány ember munkája kell ahhoz, hogy ezek a kívánságaid mind teljesüljenek? Ebbe nyerhettünk betekintést az ősszel Berlinben, a 11. Nemzetköz sajtókonferencián, ahol 17 ország csaknem hetven szakújságírója vett részt!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!