Facebook hozzászólás
260

Napfény a jégen! …És esti fényben!

Idén is a budapesti Jégterasz nyitotta meg kapuit – elsőként a magyarországi szabadtéri jégpályák közül. A korcsolyapálya a 11. szezonját indította. Ettől az évtől éjszakai jégpartikat is rendeznek!

Már az első este több ezren koriztak a jégdiszkóban.

„A nyitvatartási időt egy órával meg kellett hosszabbítanunk a nagy érdeklődésre való tekintettel. Várunk minden korcsolyázni vágyót és idén először, újdonságként éjszakai jégpartikat is tervezünk” – árulta el Nagy János, a Kerepesi úton lévő pályát üzemeltető cég ügyvezetője.

Nagytotál az esit fényben tündöklő jégpályáról, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A 2005-ben létrejött Jégterasz egyébként az első mobil jégpálya volt Magyarországon – a majd 1200 négyzetméteres területen körülbelül 70 köbméter vízre van szükség a jég előállításához.

„Több kilométer hosszú csőrendszeren kering a hűtőfolyadék, amelynek megfelelő hőfokát nagy teljesítményű hűtőberendezés adja. A Jégterasz a korszerű technikának köszönhetően minden évben a hazai szabadtéri korcsolyapályák közül elsőként nyit, és akár március elejéig is üzemelhet. Árnyékolást nem alkalmazunk, hogy a kikapcsolódni, sportolni vágyók a napsütéses időt is élvezhessék”  – avatott be a részletekbe a szakember, aki szerint a korcsolyázás segít egészséges életmódra nevelni a fiatalokat.

„A korcsolyázás tartalmas szórakozási és kikapcsolódási lehetőség. A Jégterasz Korisulija – ahol már több tízezer gyerek sajátította el a sport alapjait – hétköznap délelőttönként várja az óvodás és iskolás csoportokat, de egyéni oktatásra is lehetőséget adunk, akár felnőtteknek is” – mondta el Nagy János. Hozzátette, hogy a Jégteraszon egyébként korcsolyát kölcsönözni és éleztetni is lehet, a pihenni vágyókat pedig a jégbár és a műemlékvédelem alatt álló, volt Lóverseny Lelátó épületében kialakított melegedő várja.

Az egyik legnagyobb bevásárló központ szomszédságában található pálya az elmúlt években karitatív rendezvényeknek, sztárfellépők koncertjeinek, születésnapi ünnepségeknek, élő kívánságműsoroknak, zártkörű céges összejöveteleknek és jégpartiknak adott helyszínt – ez idén sem lesz másként! Lehet csuszizni!

Tudtad, hogy a szánkózást is tanulni kell? Mi már ezt is megírtuk!

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!