Facebook hozzászólás
1 004

Magyar kislány lett a legszebb a világon!

A Festival Model & Talent World nevű gyermekszépségversenyen induló három magyar kislány közül korosztályában az első lett Szilágyi Maja a törökországi Antalyában. A június végi Little Miss Hungary hazai gyermekszépségversenyen egy világversenyre való kijutás lesz a tét.

Szilágyi Maja – Kép: Little Miss Hungary

A világ egyik legrangosabb gyermekszépségversenye a Festival Model & Talent World, amelyet április végén rendeztek meg a törökországi Antalyában. A megmérettetésen 16 ország összesen 44 versenyzője indult, Magyarországot három kislány képviselte: a 9 éves Szilágyi Maja, aki korosztályában első helyezést ért el, a 14 éves Hajdu Evelin, aki korosztályában harmadik lett, valamint a 17 éves Amanda, aki második lett, és egy különdíjat is elhozott.

„A lányom alig egy éve kezdett komolyabban foglalkozni modellkedéssel, de már kiskora óta imád pózolni. Ez, és az idegenektől és ismerősöktől kapott sok dicséret ösztönzött minket arra, hogy nevezzünk a versenyre. Úgy tűnik, hogy megérte, nagyon büszke vagyok rá az első helyért” – nyilatkozta meghatottan Szilágyi Annamária, Maja édesanyja. Hasonlóképp örült kislánya harmadik helyezésének Flaskár Zsuzsanna, a Evelin édesanyja is: „Azt mondta a lányom, hogy ez a verseny egy életre szóló élmény lesz számára. Nagyon élvezte az elsőtől az utolsó pillanatig. Főleg annak örült, hogy rengeteg új embert ismerhetett meg, és használhatta a nyelvtudását. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá, csupa jó élménnyel tértünk haza.”

Utoljára indult gyermekszépségversenyen 17 éves Amanda, aki már 4 éves kora óta rendszeresen versenyez. „Eleinte a mamám ötlete volt, hogy jelentkezzek, aztán én is rákaptam az ízére – mondta a korosztályában második helyezést elért lány. – Már több száz fotózáson és versenyen vettem részt, köztük külföldieken is. Jövőre azonban már 18 éves leszek, így továbblépek a felnőttversenyek világába. Nagy vágyam, hogy fotómodellként helyezkedjek el.”

A verseny nemzeti igazgatója szerint az egész ország büszke lehet a lányok által elért eredményekre. „Ezen a megmérettetésen tilos volt a lányok sminkelése, mindenki a lehető legnatúrabb módon mutatta meg a szépségét és a tehetségét. Így talán még nagyobb eredmény, hogy idén ismét bebizonyítottuk: nemcsak felnőtt-, hanem gyermekkategóriában is szép eredményeket tudunk elérni. Nagyon büszke vagyok a három kislányra, remekül helytálltak” – mondta Bartalovics Ildikó, aki hozzátette: legközelebb a június 25. és 29. között rendeznek Magyarországon gyermekszépségversenyt Little Miss Hungary néven, ahol egy világversenyre való kijutás lesz a tét.

Hidd el, hogy szép vagy! Csak hozzáállás kérdése – Videóval!
Minden nőben megvan az erő, hogy gyönyörűnek, magabiztosnak és sugárzónak érezze magát. A pozitív hozzáállásnak, nyitottságnak köszönhetően a nők szebbnek érezhetik magukat!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…
1 / 3 453

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!