Facebook hozzászólás
281

Kulturális örökség lesz a konfuciuszi konyha?

A Konfuciusz család konyháját a világ szellemi kulturális örökségei között szeretné látni  Kína – hangzott el egy ételekről szóló nemzetközi szakmai konferencián a kelet-kínai Csüfuban, a néhai nagy filozófus szülőhelyén. Az elképzelést a kínai résztvevők annyira komolyan gondolták, hogy máris hivatalos bejelentésben tájékoztattak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO illetékeseihez címzett beadvány előkészületeiről.

Ezek véglegesítése előre láthatóan legalább három évbe fog telni – közölte a Hszinhua hírügynökséggel Liu Tö-kuang, a feladatra szerveződött bizottság igazgatója. Az első lépések között olyan csoportokat állítanak össze, amelyek feladata lesz például feltárni és begyűjteni a történelmi hagyatékhoz kapcsolódó dokumentumokat, illetve elősegíteni az ételreceptek szabványosítását.

Konfuciuszt általános tisztelet övezi Kínában Kép: Pixabay

A sajátos konfuciuszi konyha annak köszönhetően alakult ki és fejlődött, hogy a mester otthonában gyakran fordultak meg az uralkodók mellett magas rangú, nagytiszteletű vendégek. Nem voltak ritkák a bankettek, a nagy vacsorák, fogadások, ünnepségek, s eközben újabb és újabb alkalmak kínálkoztak a menü változtatására, tökéletesítésére.
A konfuciuszi konyha ételeinek elkészítése azonban időt, munkát és – összetettsége miatt – különös odafigyelést igénylő foglalatosság – állapította meg Vang Ling-to főszakács. A nagyszabású egykori családi vacsorák közül a legnagyobbon 196-féle ételt szolgáltak fel, köztük mindössze hat hidegkonyhai készítményt. Tálalásuk különleges ezüstözött porcelánedényeken történt. Az akkori étkezésnek szabályai voltak, illemtanát Konfuciusz utódai több mint 2 ezer éven át örökítettek át.
A recepteket, a sütés-főzés fortélyait hagyományosan csak a beavatottak ismerték, ám mostanra az a vélemény vált uralkodóvá, hogy eljött az idő a „titkok” utókorral történő megosztásának, a részletek nyilvánosságra hozatalának. Úgy vélik, ez egyben a garanciája is lehet a hagyományok megőrzésének.
A Kr. előtt 551-ben született Konfuciuszt általános tisztelet övezi Kínában. Úgy tekintenek rá, mint nagy gondolkodóra, a különböző történelmi korszakokban, több mint 2 ezer éven át a kínai társadalmi és politikai életet meghatározó filozófiai rendszer alapítójára. Kevéssé ismert, hogy a kínai ételkultúra alakulásában is jelentős szerepe volt; a család konyhája 2011-ben, Konfuciusz születésének 2560. évfordulóján a kínai nemzeti szellemi kulturális örökség része lett.

Kevesebb cápauszonyt esznek a kínaiak
Csaknem 30 százalékkal visszaesett a cápauszony importja Hongkongban azóta, hogy kampánnyal győzködik a légi- és hajótársaságokat: ne szállítsák a Kína-szerte fogyasztott terméket.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!