Facebook hozzászólás
636

Kettős Kádár-tárlat

Apa és fia alkotásaiból nyílt kiállítás Balatonfüreden. A 77 éves festőművész, Kádár János Miklós ragaszkodott ahhoz, hogy a most 44 esztendős tervező-grafikus Gergellyel állítsák össze a tárlatot.      

Kádár János Miklós
1961-ben végezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. Mesterei: Papp Gyula, Szőnyi István, Bernáth Aurél. 1974–1987 között a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. (Forrás: artportal.hu)

A kis körtemplom melletti Kisfaludy-ház ad otthont a közös kiállításnak. Kádár János Miklós szívesen tölti nyarait a közeli Csopakon. Több művét is megihlette a magyar tenger. Saját bevallása szerint folyton rajzol, aztán egyszer csak lesz belőle valami…

A tárlaton látható az az alkotása is, amit az 1999. augusztus 11-ei teljes napfogyatkozásután érzett, majd emlékezettből megfestett. A 100×70-es plakátja is látható. Felül zöld, alul fekete, rajta a cipő – amolyan „fűre lépni veszélyes” hangulatú alkotás. Arra hívja fel a figyelmet, hogy sok szempontból veszélyesen éljük életünket.

Kádár János Miklós alkotása - a teljes napfogyatkozás emléke
Kádár János Miklós – a teljes napfogyatkozás emléke

Kádár János Miklós festményei mellett grafikákat is kiállított, de szívesebben beszél fia alkotásairól. Egy helyen végeztek, a ma már egyetemi rangra emelt Iparművészetin.

– Még órákat is adtam ott, ahol a fiam tanult, de persze soha nem tanítottam Gergelyt. Foglalkozását tekintve merkantil grafikai dizájner a hivatása, de „régen” reklámgrafikusnak neveztük – meséli az édesapa.

A közös strukturális alaptól a geometrikus beépítésig, az absztrakttól a figuratívig minden megtalálható a művészetében. Pályája úgy kezdődött, hogy az édesapa unszolására még hallagtóként beadott egy munkát egy nemzetközi pályázatra, nevezetesen az Európai Fejlesztési Bank logójára. A pályázatot egy új-zélandi művész nyerte meg, de egy ír alkotóval közösen Kádár Gergely nyerte meg az úgynevezett második helyzést,

Kádár Gergely alkotása
Kádár Gergely alkotása

és az erről szóló elismerést személyesen Václav Havel, egykori író, politikus, volt cseh köztársasági elnök adta át, ami örökre szóló élmény, pillanat lett. A művész azóta – tejesség igény nélkül – dolgozott a CIB Banknak, a Microsoftnak, a Törleynek, a Hondának, a Herendinek és a Szentkirályinak is!

Széljegyzet a meghívóra:
Autonóm és alkalmazott képzőművészet. Festészet és tervezőgrafika. Vászon és print. Apa és fia. Mester és tanítványa. Hosszan lehetne sorolni a hasonlóságokokat és az eltéréseket. A kettősségek, kontrasztok mindig is kulcsfontosságúak voltak a művészetben. Jól tudjuk, hogy a harmónia és a disszonancia együttese adja az igazi zenei élményt is. A képzőművészetben legalább ennyire fontos a kontrasztok megléte. A tervezőgrafika és a festészet felületesen nézve a képzőművészet két végpontja. A műfaji különbségeken túl, eltérő az eszköztár, a cél és a kifejezésmód is. Ezen a kiállításon nem pusztán arra teszünk kísérletet, hogy a kontrasztokat feltárjuk, egyúttal célunk, hogy az összecsengéseket is megmutassuk. Párba rendezünk egy-egy munkát, közösen kialakított szempontok szerint, így a két munka nem csak külön-külön él, de az együttesük többletjelentéssel is felruházódik. Megpróbáljuk megmutatni, hogy az azonos értékrend, az apa-fiú reláció, hogyan segít hasonló minőségű válaszokat adni, máskor, más-más eszközökkel, eltérő kérdésekre, ugynakkor az így teljesen egyedivé válló kiállítási anyag egésze, egy történetet is elmesél, amely csak a helyszínen érthető meg. Remélhetőleg újszerű és izgalmas módon.
Kádár János Miklós és Kádár Gergely

Itt a gyönyörű hosszú hétvége! Ha a Balaton körül jártok, ne hagyjátok ki ennek a különleges formanyelvű kettősnek a műveit Balatonfüreden! Mindössze két hétig várnak rátok! Jó szórakozást!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!