Facebook hozzászólás
194

Kettesben szeretik legjobban a magyarok!

Minden harmadik magyar utazik december és március között, amire átlagosan 38.000 forintot költ. Jellemzően belföldön, főleg városnézéssel és wellnessezéssel töltik az erre szánt időt – derül ki a Budapest Bank megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A válaszadók egyharmada biztosítás nélkül vág neki az utazásnak, leginkább azért, mert nem szívesen költ rá, vagy, mert úgy véli, vele nem történhet baj.

Kellemes ágyán hason fekszik egy hölgy, és masszírozzák, Kép:iha.com.de
Kép:iha.com.de

A Budapest Bank reprezentatív kutatásban kérdezte a magyar lakosságot téli üdülési szokásairól és terveiről. Az eredményekből kiderült, hogy minden harmadik magyar (36%) elutazik december és március között, ami emelkedést mutat az elmúlt öt év átlagához képest (30%). Nincs kiemelkedő hónap a téli utakat illetően, bár valamelyest többen utaznak el a téli időszak végén, februárban (31%) vagy márciusban (38%), jellemzően az országhatárokon belül (28%). Azok, akik otthon maradnak, a pénzhiányt említették a legfőbb okként (80%), azonban akadnak olyanok is, akik egyszerűen nem tudják szabaddá tenni magukat ilyenkor (13%), vagy éppen nem szeretnek télen utazni (11%).

A telelők mintegy háromnegyede (69%) egyénileg szervezi meg az utazást, míg negyedük (23%) valamilyen online utazásközvetítő weboldal segítségével. A válaszokból kiderül, hogy a magyarok a hideg hónapokban inkább másodmagukkal pihennek (56%), és jellemzően két (40%) vagy három (21%) éjszakán át maradnak. A városnézés (54%) és wellness (52%) egyértelműen slágerprogramnak számít, de több mint egyharmaduk (36%) túrázással vagy sporttal veszi fel a harcot a téli pluszkilók ellen.

Napsütésben vidáman síelő lányok, Kép: siberlet.com
Kép: siberlet.com

Egy utazásra fejenként átlagosan 38.000 forintot költenek a válaszadók. A többség (59%) az előre megtakarított pénzből finanszírozza az utazását, és a költségek felét ebből állja, míg minden negyedik magyar az aktuális havi bevételeiből is kiegészíti ezt az összeget (27%), ami a téli utazásra szánt pénz nagyjából ötödét fedezi. A magyar lakosság a nyaraláshoz hasonlóan télen is önerőből utazik, csupán a válaszadók elenyésző része (4%) nyilatkozott úgy, hogy hitelt vesz fel ilyen célra.

Az út során felmerülő kiadásokat, például az utazás, a szállás vagy az étkezés költségeit, a belépőjegyeket és bérleteket, valamint a sportfelszereléseket elsősorban készpénzzel (79%) fizetik az utazók, ugyanakkor minden második válaszadó bankkártyát (46%), minden ötödik pedig SZÉP kártyát (22%) is használ. A bankkártya jelentőségét mutatja, hogy az utazók fele (49%) ahol lehet, plasztikkal fizet az utazása alatt.

Összességében a téli utazók kétharmada köt biztosítást, ugyanakkor sokaknak van egész évre kiterjedő biztosításuk, Európai Egészségbiztosítási Kártyájuk vagy bankkártya mellé járó biztosításuk. Egyharmaduk azonban egyáltalán nem rendelkezik biztosítással, ők leginkább arra hivatkoznak, hogy sajnálják rá a pénzt (34%), illetve abban bíznak, hogy nem történik velük semmi baj az út során (14%).

Hévíz télen, Kép: Wikimedia
Hévíz, Kép: Wikimedia

– Jelentős kockázatot vállal, aki mindenféle biztosítás nélkül vág neki egy külföldi, téli utazásnak, hiszen a biztosítási díjak elenyészők például egy komolyabb sérülés orvosi ellátásának vagy a hazaszállítás akár milliós költségeihez képest – mondja Pósfai Tamás, a Budapest Bank biztosítási vezetője. – Ugyanakkor, ha van már biztosításunk, indulás előtt mindenképpen nézzünk utána, hogy az pontosan mire és mekkora összeghatárig terjed ki. A lehetséges kockázatokat végiggondolva, és a magunkkal vitt értékeket számba véve ugyanis érdemes lehet kiegészítő biztosítást is kötni, amelyet kényelmesen, akár saját számlavezető bankunk kínálatában is megtalálunk, és nem csak személyesen, hanem internetbankon keresztül is megköthetünk még az indulás előtti utolsó napon is. A Budapest Bank az igényekhez igazodva többféle utas-, baleset- és lakásbiztosítási csomagot kínál, amelyek – a választott csomagtól függően – otthon hagyott értékeink és magunkkal vitt sportfelszereléseink védelmére is megoldást nyújtanak. –

Tudtad?
Kimeríti a magyarokat a munka, így nem marad idejük egészségesen élni. Hiába szeretnének többet mozogni vagy szeretteikkel tölteni az idejüket, a napi kenyérkeresettel járó elfoglaltságok annyira elveszik az erejüket, hogy ez a magánéletükre is kedvezőtlen hatással van.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!