Facebook hozzászólás
555

Isteni lesz ez az évjárat a Dél-Balatonon – itt a nagy BUMM!

Valamivel kevesebb a termés, a tavalyinál, de a minősége CSÚCS – egybehangzóan ezt állították 2017-ről a dél-balatoni borászok, akik épp Márton-nap előtt tartottak kóstolót Budapesten. A szakmai közönség elismerően szólt a tartályokból és hordókból frissen kikerült újborokról. Már most markánsan érezhető, hogy ezt az évjáratot még sokig emlegetjük! 

Őszi szőlőültetvény a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo
Őszi szőlőültetvény a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo

„Akinek nincs szeretője,
Bort igyék,
S hinni fogja, hogy minden lyány
Érte ég.

És igyék bort az, akinek
Pénze nincs,
S az övé lesz a világon
Minden kincs.

És igyék bort az, akinek
Búja van,
S a bú tőle nyakrafőre
Elrohan.

Sem szeretőm, sem pénzem, csak
Bánatom;
Másnál háromszorta többet
Ihatom.”

Petőfi Sándor Igyunk! című verse díszítette a kötcsei Fáncsi Hegyi Pince sajtóanyagának borítóját, és ez a jó hangulat jellemezte az egész évet a dél-balatoni borászok körében. Volt hideg is, hó is, ami azt jelentette, hogy a kártevők elpusztultak, és a lisztharmatot is sikerült „kordában tartani”. A tavasz kiegyensúlyozott volt, a napsütés és a csapadék is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a virágzás időszakában segítse a szőlőnövények optimális fejlődését. A nem túl esős idő pedig megkönnyítette a munkát a dűlőkben, könnyebb volt rendben tartani a sorokat a nagy sár nélkül.

A nyarat ugyan a forróság jellemezte, ám a borvidéknek ott van a Balaton, aminek a mikroklimatikus, jótékony hatása ilyenkor is érződik. Magasabb marad a tó párolgása miatt a levegő nedvességtartalma, ezért a vízfelülethez amúgy is közel lévő szőlőültetvények nem égnek meg, és még a szárazságra érzékenyebb fajták sem szenvednek annyira a hőségtől. A nyári szárazság egyben azt is jelentette, hogy az aljnövényzetet könnyebben lehetett kezelni kapálással, kaszálással.

Szüret a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo
Szüret a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo

– Nagyon szép volt nálunk a szüret. A csodás időnek köszönhetően hamarabb is kezdtük, mint máskor. Az újbor-kostolásra egy portugéser rozét és egy szürkebarátot hoztunk – mesélte a Veszprémi Pince tulajdonosa. Veszprémi László bevallotta, hogy egyszerűen beleszeretett a kékoportóba. Ez a szőlőfajta ugyan hajlamos a sok termésre, de már ezt is sikerült megoldania.

– Szürkebarátból is sok jó bor készül, mi egy üde, gyümölcsös félét készítettünk. Olyat, amit egy családi ebédkor felbontanak, és az el is fogy. Szerintem ez a jó bor – tette hozzá a borász. Családi vállalkozásuk több mint 18 hektáron gazdálkodik, de bort csak ennek egyharmadából készítenek, erre van erejük.

Rádpusztán, az egykori tihanyi apátsági birtokon gazdálkodik ma az Ikon Borászat, főborásza a jól ismert Konyári János. Chardonny-val, cabernet sauvignonnal, merlot-val, pinot noirral érkeztek a bemutatóra. Még szűretlen palackokat kóstolhattunk, és igazán nagyon finom volt. Miután a Márton-napkor újborral illik koccintani, a Konyári Pincét egyenesen – remekül sikerült! – libás címkével látta el palackjait.

– Az Ikon mintegy 40 hektáron gazdálkodik. Remek volt az idei termés. Augusztusban kezdtük a szüretet, ami eltartott egészen októberig. Az alkoholtartalom már akkor 12,5 fok volt – mesélte a kóstolót kínáló Gadácsi-Mónus Szilvia.

Libaleves Márti asztalánál
Minden ünnepi asztalon megállja a helyét az én libalevesem! Nemcsak Márton-napkor lehet libát enni, bármikor kellemes! Én például a karácsony másnapi ebédhez is ezt szoktam tálalni! Kis ügyességet csak a májgombóc elkészítése igényel, de ahhoz is adok egy tippet! Vágj bele bátran!

Igazi családi pincészetet vezet Szabó Zsolt. Hathektáros bormanufaktúrájuk termőterületét Kéthely környékén találjuk. Édesapjával és feleségével viszi az üzletet, de szezonálisan még két-három embert alkalmaznak.

– Hetedikes általános iskolás korom óta mindig borász akartam lenni, és sikerült. Egyedi, üde, gyümölcsös borokat készítünk, azt szeretnénk elérni, hogy az emberek a Dél-Balatoni Borvidéket végre ne azonosítsák az édes BB-vel vagy a boglári muskotállyal! – mondta Szabó Zsolt. A borásznak nagy tervei vannak. Éppen fejlesztik a manufaktúrát. Most telepítettek zöld veltelinit, otellót, és technológiailag is előbbre tudtak lépni. A beruházás persze nem azt jelenti, hogy „határ a csillagos ég”.

– Szeretnénk igazi bormanufaktúrának megmaradni, ezer hektó fölé ezért nem megyünk. Jó  minőségű, palackonként 1500-2000 Ft-os, középkategóriás borokat szeretnénk továbbra is kínálni – tette hozzá a marcali székhelyű Szabó Bormanufaktúra vezetője.

A balatonboglári Hujber Pincészet 22 hektáron gazdálkodik. A családi vállalkozás 12 féle  palackozott terméket kínál.

Kádban a szőlő a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo
Kádban a szőlő a Dél-Balatonon, Kép: Furmint Photo

– Ebben a kollekcióban a musttól a boron át a humán technológiával készült gyöngyöző borig mindenki talál magának fogára valót. Könnyű, gyümölcsös, ugyanakkor zamatos borokat kínálunk nemcsak azért, mert a Dél-Balaton lankáin termő szőlőkből ezt a lehet legjobban készíteni, hanem mert az utóbbi időkben errefelé mennek a piaci igények. – mondja Hujber Attila. Irsai olivérüket halételekhez kínálja, mert egy igazi gyümölcsbomba robban az ember szájában kortyolgatás közben. Megkóstoltam a pincészet rozéját is, amit sültekhez, grillételekhez kínált a borász, és nekem nagyon ízlett! Kicsit testesebb, picit szénsavas volt a délután kóstoltakhoz képest, és annyira finom volt, hogy kértem még egy kortyot!…

Bujdosóéknál augusztus 14-én kezdték a szüretet az irsaival. Ezután jött a rajnai rizling, 21,5-ös mustfokozattal! Náluk a vártnál kevesebb lett a termés, de minőség egészen kiváló.

Hajó, szabadság, szerelem
Navigare nevesse est, vivere non est necesse – hajózni muszáj, meghalni nem – mondta állítólag Pompeius, amikor a tengerészek Szicíliában nem akartak útnak indulni a viharos időben Rómába a gabonával megrakott hajókkal. Kései utódaik új utat választottak, megalkották az úgynevezett portolán térképet, amivel már pontosabban tudtak navigálni. Feltehetőleg minket is így navigál majd a Bujdosó Pincészet új Matróz címkesorozata az áruházak polcai között.

– Szép évet zárt az őszi szürettel az egész Dél-Balatoni Borvidék. Elégedettek vagyunk. A fehér  és a kék szőlők esetében sem lehet okunk panaszra, egy kis odafigyeléssel és munkával jó borok kerülnek a 2017-es évjáratból a palackokba. Ezt szerettük volna megmutatni a szakmának is, és bízunk benne, hogy a borokat kóstolva ők is egyetértenek velünk – mondta Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, a Bujdosó Szőlőbirtok borásza.

Úgy tűnik, most kezd beérni, ami 3-4 éve kezdődött a Dél-Balatonon, amikor összefogtak a borászok. Veszprémi László borász szerint a kezdeti bizalmatlankodáson felülkerekedett a józan ész.

– Minden hónap második keddjén összejön ez a kedves társaság. Egyebek között úgynevezett vakkóstoláson ízlelgetjük egymás borát, és mára eljutottunk odáig, hogy végre őszintén elmondhatjuk tapasztalatainkat egymásnak. Azt gondolom, hogy a Dél-Balatoni Borvidék egy óriási bumm előtt áll. A marketingünk még nem az igazi, de a termékek már ott vannak a toppon! –

A Dél-Balatoni Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint is mára felnőtt egy új borásznemzedék, amelyik megértette, hogy javító szándékkal, egymást segítve juthatnak előre.

– Ez a mai kóstoló is azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Csak körül kell nézni a Veritas Winerbar különtermében! Több mint hetven szakértő, újságíró kíváncsi a borainkra! Ez igen! Ezért érdemes volt dolgozni! –

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!