Facebook hozzászólás
262

Ilyen lesz a láthatatlan esernyő!

Víztaszító, mindössze nyéllel rendelkező „láthatatlan esernyőt talált ki egy kínai feltalálókból álló csoport az eső elleni védekezés új eszközéül. Még piacra sem dobták, de máris nagyon népszerű.

A levegőesernyő – Air Umbrella – már a nevében is utal a készülék működési mechanizmusára. A mindössze nyéllel rendelkező eszköz ugyanis a nyél tetején lévő lyukakból kifújt levegő segítségével tartja hordozóját szárazon. A levegő kipréselésével egyfajta erőtér képződik, eltaszítva az esőcseppeket, mint ahogyan ez a videón is látszik:

Az Air Umbrella három típusban lesz kapható, várhatóan 2015 végétől. A legkisebb, kifejezetten nőknek fejlesztett változat 30 centiméteres, 500 grammot nyom, az eleme pedig 15 perces használatot tesz lehetővé. A hagyományos változat 50 centiméter hosszú, 800 gramm, és félórás esőtaszítást garantál. A harmadik típus különlegessége, hogy változtatható, 50-ről akár 80 centiméterig kitolható méretű, 850 grammos, az eleme fél óráig tart ki.

Amikor a kicsi piros sem elég
Kell valaki, aki kimondja. Egy idegen, aki helyetted megfogalmazza. No és kell egy kicsi, piros esernyő is, hogy végre kiderüljön. És ne csak az ég.

Feltalálói szerint az amerikai közösségi finanszírozási platformon, a Kickstarteren népszerűsített esernyő egyelőre kutatás-fejlesztési fázisban van, az ötlet ugyanakkor a jelek szerint már számos érdeklődőt megnyert magának. Az eredetileg 10 ezer dolláros felajánlásért a Kickstarterre feltett projektet már csaknem 700 ember több mint 80 ezer dollárral támogatta. A végső fejlesztések további 10 hónapot vesznek igénybe, a legelső darabok így 2015 végén várhatók – jósolják a kelet-kínai Nanking városából származó fejlesztők.

Ilyen lesz a világ legenergiatakarékosabb gigarepülőtere!
Gigantikus méretű, 555 ezer négyzetméteres repülőteret terveznek Mexikóvárosba, amelyet a tervek szerint 2018-ban nyitnak majd meg. Ez lesz a világ egyik legnagyobb és legfenntarthatóbb repülőtere, forradalmasítva az eddig megszokott koncepciókat.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!