Facebook hozzászólás
249

Így festenek a sztárjaink erdei tündérként

Veled újul meg az erdő! Ez a gondolat áll a középpontjában annak a fotósorozatnak, amelyhez a Tetra Pak felkérésére olyan közkedvelt művésznők álltak modellt, mint Gubás Gabi, Palya Bea, Csemer Boglárka (Boggie), Somorjai Enikő, Szalóki Ági vagy Ördög Nóra. Nánási Pál, az ember és erdő harmonikus kapcsolatát bemutató fotóival a cég azoknak a hétköznapi fogyasztói döntéseknek a fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, amelyek hatással vannak környezetünkre és elősegítik annak védelmét.

Az erdők fontosságával alapvetően mindannyian tisztában vagyunk, azonban mindennapi döntéseinket ritkábban befolyásolják természetvédelmi szempontok. Pedig mi, emberek is részei vagyunk a természetnek, az erdők pedig az alapvető oxigén mellett energiát, alapanyagot, munkát, megélhetést, élelmet, gyógyszert biztosítanak számunkra.

Kép:TetraPak

A felelős erdőgazdálkodás és az ezt jelölő tanúsítás ismertségének növelése érdekében kért fel a Tetra Pak hazai, környezettudatos sztárokat arra, hogy álljanak modellt az egyedülálló fotósorozatban, felhívva a figyelmet a globális erdőproblémákra, a környezettudatos magatartás és fogyasztói döntés fontosságára.

Miért fontos a felelős erdőgazdálkodás?
A Tetra Pak évek óta népszerűsíti a fogyasztók körében az FSC® jelzést. Az italos kartonokon látható embléma azt jelöli, hogy az annak alapanyagául szolgáló fa felelős erdőgazdaságokból és más felelős forrásból származik és kitermelése során az erdészetek nem veszélyeztetik az erdők fenntarthatóságát, élőlényeinek lakhelyét. A kivágott fákat újakkal pótolják, vagyis úgy gazdálkodnak az értékes erőforrással, hogy az biztosan és folyamatosan megújulhasson. Itt olvashatsz az FSC-ről részletesebben.

A Nánási Pál által készített különleges felvételeket Csemer Boglárka (Boggie) énekesnőről, Gubás Gabi színművésznőről, Ördög Nóra műsorvezetőről, Palya Bea énekesnőről, Somorjai Enikő balettművészről és Szalóki Ági énekesnőről. A képek elsőként az Elle magazinban jelentek meg.

„Fontosnak tartjuk, hogy tudatosítsuk a fogyasztói döntések környezetvédelmi hatásait. Kutatásunk szerint a lakosság 71%-a előnyben részesítené azt a csomagolóanyag típust, amelyről biztosan tudja, hogy környezetbarát. Sokan nem tudják azonban, hogy ahhoz, hogy óvjuk a növény- és állatvilágot, nem mindig kell kompromisszumokat kötnünk, elég egy kis odafigyelés. Ha tudatosan keressük az FSC védjegyet viselő fa és papírtermékeket, mi is támogatjuk a felelős erdőgazdálkodást. Ráadásul a logóval ellátott kartondobozok egyáltalán nem kerülnek többe” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketingvezetője.

Kép:TetraPak


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!