Facebook hozzászólás
314

Hoppá! Hajas László szakmát váltott?

Az ország legnépszerűbb fodrásza nehéz helyzetben találta magát, amikor is egy teljes napra átvette Wossala Rozina sztárséf helyét. A mesterszakács feladata volt a bevásárlás és az aznapi különleges menü összeállítása is, de egyáltalán nem illetődött meg a kihívástól.

Hajas László volt az egyik főszereplője az egyik üdítőital márka  kísérletének, amelyben három ismert személyiség cserélt életet egy nap erejéig. Ő főzött, Bártfalvi Sándor, a Mary PopKids frontembere fodrászként próbálhatta ki magát, Wossala Rozina mesterszakács pedig énektudását csillogtathatta meg.
„A feleségem fantasztikusan főz, ezért szerencsére nincs szüksége rá, hogy beálljak mellé. A milánói makaróni és a lecsó még megy, illetve van néhány specialitásom, amit, ha megkér, elkészítem neki” – fogalmazott Hajas László, aki arról is mesélt, hogy tudományosan főz, a kifejezés pedig jó húsz évvel ezelőtt ragadt még rá.
„Amerikában dolgoztunk egy nagy csapattal, és bevállaltam, hogy készítek egy nagy adag rakott krumplit. Egyenként lesütögettem a bacont, a hagymát megdinszteltem, és úgy építettem fel az emeleteket. A tetejére tojást szeleteltem és nyakon öntöttem tejföllel. Mivel aprólékos munka volt, megjegyezték, hogy tudományosan főzök, ami az évtizedek során sem változott.”

Kép: Schweppes sajtóanyag
Kép: Schweppes sajtóanyag

A szerepcsere részeként a szakácsnak állt sztárborbély reggel a piacon kezdett, ahol be kellett vásárolnia a szükséges hozzávalókat. Alapvetően jól oldotta meg a feladatot, de egy aprócska hibát azért elkövetett.

5 tipp, hogy ne senyvedjünk hosszan a konyhában
A nap 24 órája is kevés lenne ahhoz, hogy a munka mellett minden otthoni teendőt gondosan elvégezzünk, és elég időnk maradjon a kikapcsolódásra: egy könyv elolvasására, sportolásra vagy arra, hogy egy fárasztó nap után esténként beszélgessünk a szeretteinkkel. De vannak apró trükkök, amivel mindennap gyorsan friss ételt készíthetünk, és még a kedvteléseinkre is jut időnk.

„Nem ismertem fel a polcokon a borókabogyót, ezért véletlenül áfonyát vettem helyette. A dobozára azt írták rá – szerintem lengyelül –, hogy boróka, én pedig elhittem” – mondta.

Az étteremben két szakács várt Hajasra, akik a háttérbe húzódva segítették őt instrukciókkal. A konyhai eszközökkel egyáltalán nem gyűlt meg a baja, mert külföldi útjai során rendszeresen benéz konyhafelszerelési boltokba, ahol mindig az újdonságokat keresi.
„Sokszor kapok is érte, hogy minek ennyi kacat otthonra, de szeretem. Múltkor például egy felhajtható vágódeszkát vásároltam, ami különösen praktikus, mert sokkal egyszerűbb beleönteni a felaprózott hozzávalót az edénybe.”
A főzés során természetesen új impulzusok is érték, és több praktikát is sikerült elsajátítania.

Hajad dauer dog-ot készített Kép: Schweppes
Hajad dauer dog-ot készített Kép: Schweppes

 

Tartósítás felsőfokon
Télen hányszor jut eszünkbe a júniusi vérpiros, ropogós cseresznye vagy a csillogó sötét bíborvörös, édes szamóca, ahogy szétolvad a szánkban? Ha ezeket az élvezeteket a hideg hónapokban is meg szeretnénk tapasztalni, akkor tartósítsunk! Az élelmiszer-palettánk tárháza végtelen, csak egy kis odaadás kell, hogy a nyár, ősz ízeit télire „konzerváljuk”.

„Az embernek eszébe sem jutna, hogy az uborkát tonikban, a rákot céklalében áztassa, pedig különleges ízvilágot teremt. Megtanultam azt is, hogy a rákokat számokkal osztályozzák attól függően, hogy mekkorák.”

Hajas László Dauer dogot készített. Az étel arról kapta a nevét, hogy a tonikban marinált uborkát úgy tekerte fel, ahogy a dauerolt hajat is szokták. A menü nemcsak a mesterfodrásznak, de a vendégeknek, járókelőknek is nagyon ízlett.
„A receptet hazavittem, mondtam is a családnak, hogy majd elkészítjük, mert rendkívül különleges volt. Az étterem előtt kínálgattam a járókelőknek, akiknek szerencsére szintén elnyerte a tetszését. A marhakolbász adott egy pikantériát az ételnek.”



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!