Facebook hozzászólás
357

Hol van Belgrád? Ők tuti, hogy tudják!

Három éremmel tért haza a magyar csapat Belgrádból, a Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról. A kiváló középiskolásokat a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézetében készítették fel.  

 

Ezúttal Belgrád adott otthont az évente megrendezendő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának (iGeo – International Geography Olympiad). A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott 16 és 19 év közötti középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb szereplését produkálva ezzel.

Földrajzi Olimpia csapata, 2017, Kép: PTE
Földrajzi Olimpia csapata, 2017, Kép: PTE

A 160 versenyző közül négy magyar diákért szoríthattunk. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte Magyarországot. A csapatot a Pécsi Tudományegyetemről Dr. Trócsányi András egyetemi docens, mint felkészítő tanár, valamint Bálint Dóra doktorandusz, a felkészítés koordinátora vezette. A magyar versenyzők közül hárman is érmet szereztek: Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért. Ennek köszönhetően az országok nem hivatalos versenyében a magyar csapat történetének egyik legsikeresebb szereplésével térhetett haza!

A diákokat a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatják. A felkészítés szakmai hátterét immár másfél évtizede a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi Intézete végzi.

Hogyan és mikor válasszunk sportágat a gyereknek?
Szomorú dolog szülőnek, gyereknek egyaránt, ha kiderül, hogy a választott sportág nem megy, nem tetszik, nem jönnek az eredmények. Ilyenkor a szülők, a pedagógusok az edzők sokszor magukat ostorozzák. Azon gondolkodnak, mit és hogy rontották el? Mi most ehhez adunk tanácsot. Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia tanszékének vezetőja mondja el, hogy a sport milyen hatással van a gyermekek fejlődésére, és milyen szempontokat kell a szülőknek figyelembe venniük, hogy megtalálják gyermeküknek a legmegfelelőbb sportágat.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!