Facebook hozzászólás
310

Hatalmas siker Londonban

Nem mindennapi élményben volt része a Londonban élő magyaroknak, ugyanis Árpa Attila kultfilmje és szereplői: Young-Shin Kim (Yumiko), Scherer Péter (Bodri) és Kiss József (Tyson) a szigetországba látogatottak az elmúlt hétvégén. Az Egyesült Királyság területén ez volt az első igazi magyar játékfilm, ami moziba került, mi több, az érdeklődők a színészekkel is találkozhattak személyesen. A siker vitathatatlan, a két vetítésre és közönségtalálkozóra majd 400 lelkes rajongó érkezett.

Kép: sajtóanyag

És hogy mindez mitől volt különleges? Az Imperial College London egyetemi moziban rögtön két vetítést is láthatott a közönség. A jó hangulatról Árpa Attila a film producere és rendezője, Bodri (Scherer Péter), Tyson (Kiss József) valamint a női főszereplő Yumiko (Young-Shin Kim) gondoskodtak. A színészek megosztottak pár kulisszatitkot a forgatásról, veszélyes jelenetekről, elszakadt fürdőgatyáról, robbantásokról és a szinte végig kaszkadőr nélkül forgatott akciójelenetekről.

Árpa Attila elárulta, hogy egyelőre nem tervezi az Argo3-at, hisz sajnos a csapat Pszicho nélkül nem teljes, illetve az Argo2 végén sugallt folytatás, – azaz egyszerre szembe szállni az amerikaiakkal és az oroszokkal –  szinte lehetetlen küldetés lenne. De Attila szavaival élve „soha ne mondd, hogy soha”.

Árpa Attila a főszervezőkkel, kép: sajtóanyag

Arról hogy ez az egyedülálló rendezvény létrejöhetett, már Bajusz Zsuzsanna a Bvs Software Technologies tulajdonosa, marketing vezetője egyben ötletgazda és főszervező beszélt:
– Egy anyák napi budapesti közönségtalálkozón vetettem fel az ötletet Attilának, akinek rögtön megtetszett az ötlet. Innentől aztán felgyorsultak az események és már azon kaptam magam, hogy skype-on egyeztetetek londoni barátnőmmel, Vikivel, aki a kinti szervezkedésért volt felelős. Még mindig hihetetlen, hogy megcsináltuk ezt az egészen különleges és egyedülálló bulit.-

Faltusz Viktória, a Londonban élő kommunikációs és marketing szakember folytatta:
– Feltétel nélkül megbíztunk egymásban Zsuzsival. Azt hiszem ez volt mindennek a kulcsa. Illetve a kapcsolatrendszereink Magyarországon és Londonban, valamint a főállásaink mellett, pusztán rajongásból belefektetett munkaórák.-

Magyar közönség Londonban, Kép: ssajtóanyag

A siker vitathatatlan, a két vetítésre és közönségtalálkozóra mintegy 400 lelkes rajongó érkezett, nemcsak Londonból, de az Egyesült Királyság egyéb területeiről is. Volt olyan, aki majd 800 km-t utazott azért, hogy részt vehessen az eseményen.

Az Aktív stábja végig kísérte az angliai kiruccanást, melyről elsőként most kedden, 12.25-kor számolnak majd be a TV2-n.

A westernfilmek egykori bombázója viszont Magyarországon járt, és erről itt olvashatsz.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!