Facebook hozzászólás
537

Három csoda, amit csak ősszel láthatsz Japánban

Japánban a négy évszak váltakozása egész évben különleges szépséggel vonja be a tájat. Ez alól természetesen az ősz sem kivétel sőt, létezik sok-sok olyan hely az országban, melyek ebben az időszakban nemcsak teljesen átváltoznak, de felejthetetlen élményt adnak azok számára, akik kilépnek a japán városok forgatagából. A Japánspecialista utazási iroda összeállította azt a három japán helyszínt, ahova feltétlenül érdemes ellátogatni ősszel, vagyis a Momiji idején.

  1. Happoen Kert

A Happoen, vagyis „a nyolc égtáj kertje” Tokió belvárosában található, és az ország egyik legkülönlegesebb helyszíne, ahol az utazót a nyugalom, a természetközeliség és a tradíció háromszöge keríti hatalmába. Ennek oka pedig nem más, mint hogy a kert a 14 milliós zsúfolt és zajos nagyvárosban maga a béke szigete, ahol ámulatba ejtő környezetben, történelmi épületek és különleges bonsai fák között élvezhetjük az ősi japánkert földöntúli nyugalmát, amit egy hagyományos teaszertartással koronázhatunk meg.

Happoen kert, Kép: Japánspecialista
Happoen kert, Kép: Japánspecialista

A kert egyaránt elénk tárja az Edo korszak romantikáját, valamint Japán egyedülállóan gazdag kultúráját és szellemiségét. Elnevezése látványából ered, hiszen a kert minden égtájból szemlélve csodálatos, különösen ősszel, amikor az ezer színben pompázó falevelek között egy teljesen más világban érezhetjük magunkat.

  1. Nikkó

A fővárostól picit eltávolodva találjuk Nikkót, az ország egyik legfestőibb tájával rendelkező városát. A település természeti kincsekben és látnivalókban különösen gazdag, hiszen lépten-nyomon hegyek, völgyek, folyók, meleg vizű források, tavak, szakadékok és vízesések szegélyezik.

Nikko, Kép: Japánspecialista
Nikko, Kép: Japánspecialista

Nikkó emellett híres történelmi örökségéről is, úgy is nevezik: a sógunok nyughelye. A leghosszabban, egyhuzamban uralkodó család, a Tokugawa dinasztia családi nyughelye ott található ugyanis. Ennek révén Nikkóban impozáns mauzóleumokkal és emlékművekkel is találkozhatunk, amelyek az országban található legszebb építészeti remekek közé tartoznak. Ennek remek példája a Toshogu szentély, amely díszítésével és faragványaival egyedülálló látványt nyújt az oda látogatóknak. És ha már ott vagyunk, keressük meg a méltán híres, három bölcs majmot, akik a legendák szerint nem hallják, nem beszélik és nem látják a gonoszt.

  1. Shikoku szigete

Japán negyedik legnagyobb szigete főként zarándokhelyeiről híres, ott található ugyanis a 88 templom zarándokút, amely Japán egyik legősibb és egyben leghosszabb ilyen útja. A szigetet elképesztő szépségű hidak kötik össze a főszigettel, így könnyen megközelíthető; minden évben több millióan látogatnak el oda azért, hogy végigjárják az 1400 kilométeres utat, amit 88 buddhista templom szegélyez.

Shikoku, zarándoklat, Kép: Japánspecialista
Shikoku, zarándoklat, Kép: Japánspecialista

Bár van hivatalos útvonal, amely az óramutató járásával megegyező irányban járja körbe a szigetet, nem kötelező ezt betartani, ráadásul nemcsak gyalogszerrel, hanem bármilyen közlekedési eszközzel teljesíthetjük a távot, annál is inkább, mert a zarándokút gyalogos megtétele másfél-két hónapot vesz igénybe. Ennek ellenére azok, akik látni szeretnék a sziget valódi, hagyománnyal és különleges természeti értékekkel tarkított arcát, mindenképpen saját lábukon induljanak útnak, legalább egy rövid szakaszon.

Taroló görög szigetek – ősszel is
A vendégek szavazatai alapján egyértelműen a görög szigetek a legkedveltebbek. Az egyik szálláskereső weboldal érdeklői állították össze a 2016-os listát a legjobb európai szigetekről. Igaz, az első helyen egy skót sziget áll, ám a toplistát egyértelműen a görögök uralják.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!