Facebook hozzászólás
401

Hajjaj!! Ismét lehet piásan kerékpározni!

Jó hírrel folytatódott ez a nyár a szomjas kerékpárosok számra, akiket ezután már nem lehet megbírságolni alkoholfogyasztás miatt, főúton és mellékúton sem. Némileg elgondolkodtató, hogy az akkor még szigorúbb szabályozás mellett is idén az első negyedévében ittasan személyi sérüléssel járó balesetet okozó kerékpárosok száma az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 35,4 százalékkal nőtt.

 

Még óvatosabbnak kell lenniük az autósoknak!
Kép: Pixabay

Múlt szombat óta főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésre képes állapotban van – derül ki a KRESZ-t módosító rendeletből, amely ezzel egy korábbi rendeletet ír felül. A közúti közlekedésről szóló rendelet eddig úgy szólt, hogy járművet csak az vezethet, aki a vezetési képességére hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Viszont, ha az illető kerékpáros, és a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, akkor csak a főúton nem ülhetett nyeregbe. Eddig. A módosítás szerint ugyanis, ha a kerékpáros a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, akkor lehet a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

Módosult a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságokról szóló rendelet is. Ez eddig a nem gépi meghajtású járművek vezetőinél 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál szabta meg a bírságolási határt (amennyiben a kerékpáros tette nem minősült bűncselekménynek). Akinek a szervezetében ennél több volt az alkohol, az főútvonalon közlekedve 30 ezer, míg mellékúton 10 ezer forintot fizetett. A mostani módosítás a nem gépi meghajtású járművek sorából törli a kerékpárt.

A kerékpárral rendszeresen közlekedők aránya országosan 45, a fővárosban 25 százalék egy tavalyi felmérés szerint, és a trend növekvő. A biciklis balesetek száma ez év elejéig nem követte a kerékpáros-forgalom növekedését: a halálos kimenetelű esetek száma csökkent, a súlyosaké nem változott, igaz, a könnyebb sérüléssel járóké némileg növekedett. Idén viszont az első négy hónapban a 2013-ban bekövetkezett 11 kerékpáros-halálesettel szemben 27-re nőtt az így elhunytak száma.

Ami az ittasságot illeti, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014. első negyedévében az ittasan személyi sérüléssel járó balesetet okozó kerékpárosok száma az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 35,4 százalékkal nőtt. 2013. negyedik negyedévében még jelentősebb volt a növekedés, 52,1 százalék. Kérdés, hogy lesznek-e kerékpáros-statisztikák jövőre is, miután az új szabályozás szerint a bicikli már nem tartozik a nem gépi meghajtású járművek kategóriájába.

Így akadályozhatod meg, hogy lenyúlják a bringádat!

Minél nagyobb településen élünk, annál nagyobb problémát jelentenek a bringatolvajok, és jellemzően az ellopott kerékpárok értéke is ezzel arányban egyre nő. Vidéken, a kisebb falvakban, községekben kevesebb biciklit lopnak. Ez a kettősség Budapesten is megfigyelhető: az ORFK adatai szerint a kertvárosokban kevesebb a kerékpárlopás, mint a belvárosban. De mit tehetünk a tolvajok ellen?



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!