Facebook hozzászólás
320

Festeticsék Mandulás Csókja a legjobb fagyi a Balatonnál

2017-ben a Balaton Fagyija a gyenesdiási Bringatanya Fagyizó édessége, a „Festeticsék Mandulás Csókja” lett. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, még 20 óvodást is be kellett vonnia a kóstolásba.

A szervezők onlinebalaton.hu-hoz eljuttatott közleménye szerint összesen 16 fagylatot neveztek a versenyre, amelyekből a versenybíráknak nem volt könnyű dolguk kiválasztani, azt az egyet, ami a 2017-es évben a Balaton Fagyija címet birtokolhatja, illetve, amiért készítője az üzletében kiállíthatja a vándorserleget.

Festeticsék Mandulás Csókja
Festeticsék Mandulás Csókja Kép: szervezők

A 4 tagú zsűri egyesével végigjárta a benevezett fagylaltozókat, és több tényezőt is figyelembe véve hozták meg a döntésüket. Ilyen volt az íz, illat, állag, szín, dekoráció, praktikum, és persze elvárás volt az is, hogy valamelyest kötődjön a Balatonhoz.

Az előző évekhez viszonyítva a fagylaltok ízvilágában és a tálalási kreativitásban is hihetetlen fejlődés tapasztalható – mondta Fekete Tamás, a szövetség alelnöke.

A mezőny rendkívül kitett magáért, volt füstölgő “jégbezárt Balaton” és Festeticsék kedvenc receptje alapján készült alkotás is. Ez is azt bizonyítja, hogy a Balaton környékén is egyre több fagylaltkészítő törekszik az autentikusságra és minőségre.

6 ok, amiért érdemes cukrásznak lenni!
Nem szereted, ha mások osztják be az idődet? Szeretsz kísérletezni és alkotni, és legszívesebben több időt töltenél a konyhában, mint a munkahelyeden? Itt az ideje, hogy elgondolkozz egy karrierváltáson, és a munkádat egy olyan hivatásra cseréld, amiben igazán kiteljesedhetsz – és amiért még korán kelni is megéri!

Az idei Balaton Fagyija verseny különdíjasai:

  • Amaretto Fagyizó, Balatonalmádi – „Balatoni Nyár „free””
  • Cappuccino Kávéház, Balatongyörök, „Badacsonyi Borhab”
  • Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő – „Jégbezárt Balaton”

Emlékplakettet kaptak a következő résztvevők:

  • Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred
  • Hullám Büfé és Fagylaltkert, Balatonmáriafürdő
  • Pálma Cukrászda, Keszthely
  • Wellamari Hotel & Kézműves Fagylalt Kft., Zamárdi

(Forrás: onlinebalaton)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!