Facebook hozzászólás
264

Feng shui mesterek lehetnek a babonaság elleni kampány áldozatai

A „feudális maradványok”, a babona ellen indított hadjáratot a 36 milliós észak-kínai Sanhszi tartomány, és ez a jelek szerint veszélyezteti a térség feng shui mestereit is – közölte a kínai állami média alapján az MTI.

Kép:ÉF archív

Az elsősorban a térrendezés ősi tudományaként ismert feng shui képzett művelőinek véleményét nemcsak épületek helyének, tájolásának megválasztásakor, vagy a helyiségek berendezésekor kérik ki, hanem fontosabb családi események, például esküvők, temetések napjának vagy a sírhelynek a kiválasztásakor is. Helyenként a születendő gyermek névválasztásánál is megkerülhetetlen „tanácsadók”.

Sanhszi kormányzata a vidéki területeken kéthónapos kampányba kezdett, amelyet a tudományokat bemutató felvilágosító előadásokkal tarkítanak. A hivatalnokok ugyanakkor meglepetésszerű látogatásokat is terveznek, és minden üldözendőnek tartott jelenséget rögzíteni készülnek, a felelősök pedig számonkérésre számíthatnak. A sajtóbeszámolókból az is kiderült, hogy a tartomány már kiadott egy útmutatást, amelyben ismertették, melyek a nem helyénvalónak tartott cselekmények, kereskedelmi tevékenységek. Ezek közé sorolták például a jóslást is.

Rosszul alsol? Rendezd át a hálószobát!
Van, aki bárhol képes elaludni és olyan is akad, aki megszokott környezetéből kizökkenve csak álmatlanul hánykolódik. Sokan pedig még saját ágyukban sem ébrednek kipihenten reggelente. Mit tehetünk, ha az otthoni hálószoba sem nyújt megfelelő feltételeket a nyugodt pihenéshez?

Minden jel arra mutat, hogy a feng shui mesterekre, a „szél és víz tudományának” művelőire, a vidéki kínai közösségek tisztelt személyiségeire, akikkel nem ritkán kormányzati építkezéseknél is konzultálnak, rossz idők következnek Sanhsziban.

A lépés heves vitát váltott ki a közösségi médiában és az elmúlt napokban 20 ezer online hozzászólás érkezett a témában. A vélemények megoszlanak, és többen arra hívják fel a figyelmet, hogy a kulturális hagyományok, a vallás és a babonás hit között határozott különbséget kell tenni, az előbbieket tiszteletben kell tartani.

A Hszinhua hírügynökség összeállításában ugyanakkor utalt arra, hogy a feng shui definíciója a kínai értelmező szótárakban: „babonás hit az ősi Kínában”. A hírügynökség egy feng shui mestert is bemutatott, aki elmondása szerint egyes napokon milliós nagyságrendű összegeket és egyéb értékeket gyűjt össze hasznosnak ítélt tanácsai fejében.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!