Facebook hozzászólás
302

Ez a döbi! Új pályára állt Anna és Miki!

Vadonatúj műsorvezetőkkel, stúdióval és interaktív erőteljes közösségi blokkokkal érkezik áprilisban az RTL Klub Reggeli című műsora. Ez szuper, hisz a kreskedelmi csatorna rég nem készített műsort az ébredőknek. 

 

Mariann és Miki ébredés után, Kép: RTL
Mariann és Miki ébredés után, Kép: RTL

A 2000-es évek első évtizedében az ország egyik kedves, szórakozató reggeli műsora az RTL Klubon futó Reggeli volt. A produkció stílusteremtő volt a maga korszakában, és szerves része lett a hétköznapoknak. A műsor 2011-ben ért véget, de az RTL Klub nemrégiben úgy döntött, hogy 2017-ben jelentős újítások mellett újraindítja egykori sikerműsorát. A Fókusz egyik adásából pedig kiderült, hogy áprilistól a Nyerő Páros című sztár-reality győztesei, Peller Anna színésznő és férje, Lukács Miki lesz a megújult Reggeli egyik műsorvezető párosa.

Addig is itt egy geggeli!
Tojásos tonhalkrém! Egyre gyakrabban előforduló reggeli fogás nálam a tonhal – azt hiszem, kezdek egy kicsit rákattanni. Készítettem már korábban is, most pedig egy tojásos verziót próbáltam ki.

A pezsgés és a jókedv tehát garantált, hiszen őket nézve abban biztosak lehetünk, hogy unatkozni nem fogunk.

– Nagyon izgalmas napok elé nézünk és reméljük, hogy évekig tudjuk majd a nézőket ébreszteni a RTL Klub képernyőjén keresztül – mondta Anna.

Nos, akkor majd várjuk, mi sül ki ebből? Kávéscsészéket, kanalat elő!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!