Facebook hozzászólás
183

Elkelt mind a 4 fiú, de lesz még tánc!

A 4 for Dance fiai közül korábban már ketten, idén pedig a két utolsó tag is elkötelezte magát egy életre, természetesen a tánccsapathoz illő romantikus és kreatív eljegyzésekkel. 

A 4 for Dance tagjai már mind megtalálták életre szóló szerelmüket. Enyedi Péter és Illés Dániel után idén Gál Sándor és Bárány Kristóf is eljegyezték barátnőjüket, már csak az esküvők vannak hátra.

„Nemrégiben Párizsban kirándultunk a kedvesemmel, Rékával. Minden látványosságot megnéztünk az Eiffel-toronytól a Diadalívig, ahol rendszeresek a lánykérések. Végül az utolsó napon a Disneylandben történt meg az eljegyzés, teljesen váratlanul, amikor egy mesés étteremben ebédeltünk. Előre leegyeztettem a pincérekkel, hogy a főétel után születésnaposoknak járó körítéssel kapjunk egy tortát. A párom először vissza akarta küldeni, mondván nincsen semmilyen alkalma, de aztán megkértem, hogy nyissa ki a tortán lévő kis dobozt, amiben ott lapult az eljegyzési gyűrűnk” – emlékezett vissza Gál Sándor, akinek csapattársa is idén kelt el.

Sanyi és Réka

„Örömmel jelenthetem, hogy a szívem már hivatalosan is a szerelmemé, Kincsőé. Négy éve alkotunk egy párt, együtt élünk, és nemrég megtartottuk az eljegyzést is. Hagyományos módon először kikértem őt az édesapjától, aztán pedig megismerkedésünk helyszínére, egy tó partjára hívtam. A kedvenc padunknál bekapcsoltam neki egy romantikus zenét, majd az előre odakészített táblákon sorra mutattam meg neki kapcsolatunk főbb állomásait. A végén megkértem, hogy keresse meg a szemével a kicsit odébb álló szüleinket, akik szintén egy táblát tartottak, rajra a ‘Lennél a feleségem?’ felirattal. A válasz szerencsére igen volt, utána könnyek közepette ünnepeltünk” – mesélte Bárány Kristóf, aki utolsóként kelt el a négy táncos közül.

Kristóf és Kincső

„Utolsóként a többiek már árgus szemekkel figyeltek, hogy mikor lesz végre a lánykérés. A mi huszonéve tartó barátságunk is átalakult, mind felelősségteljes férfiak, családapák lettünk. Örülök, hogy mindannyian megtaláltuk azokat a lányokat, akikkel érdemes leélnünk az életünket” – tette hozzá a 4 for Dance táncosa.

Parádés gálával ünnepelt a tíz éves 4 for Dance
Tíz éves jubileumi gálaműsort rendez a neves táncegyüttes, a 4 for Dance. A rendezvényen színpadra állították a pályafutásuk legfontosabb momentumait, melyben Sub Bass Monster, Kiss Endi, Szabó Ádám, a Strokes, Dj Pégé és Puskás Peti is közreműködött.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!