Facebook hozzászólás
279

Egy hónap, és süllyedünk!

2017. április 6-13. között rendezik meg Budapesten a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, de már március 21-én, kedden megkezdődnek az eseményhez kötődő programok: 17.30 órakor a Ludwig Múzeumban egy, a későbbiekben a Titanicon is futó észt filmet, az Anyát nézheti meg a közönség ingyenesen. A fesztivál az Óriás című svéd filmmel nyit, továbbá itt vetítik Magyarországon először, Török Ferenc Berlinben díjat nyert filmjét, az 1945-öt. Idén új helyszínként bekapcsolódik a „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” is.

Március 21-én, kedden 17.30 órakor a Ludwig Múzeumban egy, a későbbiekben a Titanicon is futó észt filmet, az Anyát ingyenesen nézhetik meg majd azok, akik időben regisztrálnak a fesztivál felhívására. Kadri Kõusaar fekete komédiába oltott krimijében a középkorú Elsa éjt nappallá téve gondozza kómában levő fiát, Laurit. Eközben a környékbeliek a kisvárosban azt találgatják, ki és miért lőtte meg a fiatalembert. De hiába ismeri mindenki az összes szomszéd minden egyes lépését, úgy tűnik, csak a nyilvánvalót nem veszik észre, és megoldatlan marad a világ legügyetlenebbül kivitelezett bűntette.

Anya, filmkocka, Kép: sajtóanyag
Anya, filmkocka, Kép: sajtóanyag

Az Óriás vetítésével kezdődik a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten. Johannes Nyholm svéd rendező filmjében az autizmussal élő és súlyosan deformált Rikardot születése után azonnal nevelőotthonba vitték. Harminc évvel később elhatározza, hogy felkeresi és visszaszerzi anyját. Úgy gondolja, ez csak akkor lesz lehetséges, ha megnyeri a skandináv pétanque-bajnokságot. A lehetetlennel próbálkozik, de nem tartja vissza sem törékeny fizikuma, sem pedig az ítélkező közeg, amelyben él. Ráadásul egy hetvenméteres óriás is a segítségére siet…

1945, filmkocka, Kép: sajtóanyag
1945, filmkocka, Kép: sajtóanyag

Április 5-13. között új helyszínen is várja a közönséget Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban folynak majd a vetítések, de idén – Ódry Árpád halálának 80. évfordulójára emlékezve – mozivá alakul az Ódry Színpad és „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” néven várja a filmbarátokat. A magyar színháztörténelem legendás alakja 1916-1923. között négy filmben is játszott, köztük a Korda Sándor rendezte A kétszívű férfiban.

Március 25-én este kapcsolunk!
Mára a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtte ki magát a 2007-ben indult WWF-kezdeményezés. Tavaly 178 ország vett részt a mozgalomban, amelynek szimbóluma a 60 perces sötétség, célja azonban az azon túlmenő energiatakarékosság. Idén a hazai főszervező, a WWF Magyarország egy Föld Órája esküre szólít!

A 2005-óta versenyfesztiválként is működő Titanic 2017-ben is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait. Az idei program egyik szenzációja, hogy Török Ferenc a Berlinale Panorama programjában nagy sikert aratott, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat, valamint a Miamiban megrendezett Filmfesztiválon a narratív kategóriában a közönségdíjat nyert filmje, az 1945 Magyarországon, a Titanicon lesz először látható.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!