Facebook hozzászólás
213

Csernus doki is fesztiválozik – de nem úgy…

A féktelen szórakozás mellett a fiatalokat érintő komolyabb témákról sem feledkeznek meg az EFOTT szervezői. A fesztiválra július 15. és 20. között olyan szakemberek is ellátogatnak majd, mint a „sztártoxikológus” dr. Zacher Gábor, vagy éppen a kíméletlen őszinteségéről híres Csernus doki.

Kép: EFOTT

„Néhány alkalommal már tartottam előadást fesztiválokon, amire meglehetősen nagy volt az érdeklődés, remélem ez az idei EFOTT-on sem lesz másként. Úgy vélem, hogy ez a korosztály különösen érdeklődik az iránt, hogy egy-egy megnyilvánulásának, viselkedésének mi rejlik a hátterében. Fesztiválhangulatban pedig sokkal kezdeményezőbbek és bátrabbak a fiatalok, sokszor szokatlan kérdéseket tesznek fel akár az előadást követően is – mondta dr. Csernus Imre. – A beszélgetés keretein belül a szenvedélyek, a realitás elől való menekülés lesz a fő téma” – árulta el a népszerű pszichiáter.

A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, dr. Zacher Gábor nemcsak a szakmájáért, de a rockzenéért is rajong. „Nagyon szeretem a fesztiválokat, rendszeresen járok is. Nálam a rockzene az etalon, magyar fronton pedig abszolút Ivan and the Parazol-fan vagyok” – árulta el dr. Zacher Gábor, aki az idei EFOTT-on előadóként is feltűnik majd. – Könnyen meg lehet találni a fiatal közönség nyelvét, így a fesztiválokon meglehetősen népszerűek ezek a megmozdulások. A függőségekről tartok majd előadást, olyan mindennapi területeket érintve, amelyről nem is gondolnánk, hogy függést váltanak ki belőlünk, legyen az mobiltelefon vagy éppen a játékok világa” – mondta ízelítőül a közismert szakember.

Látogass el július 15. és 20. között Miskolctapolcára, az ország legrégebbi hallgatói fesztiváljára, és fejtsd meg az emberi személyiség rejtelmeit az ország legjobb szakembereinek segítségével az EFOTT – Szerencsejáték Zrt. Függőkertjében! És ha már komolyabb témák, idén a fesztivál kiemelt szakmai partnere a Nemzeti Kiválóság Program. Így tudományos kísérleteken keresztül számos tehetség mutatkozik be az idei EFOTT Civil Terén.

Fesztiválveszélyek – az alkohol csak az egyik
A közhiedelemmel ellentétben a Magyarországon évente lebonyolított több ezer rendezvényen és nyári fesztiválokon nem csak az alkoholfogyasztás növelheti a balesetek előfordulásának esélyét, de a mentőszolgálat szerint a tömeg, a meleg és az önfeledt szórakozás is jelentősen megnövelik a baleseti és az egyéb egészségügyi kockázatot.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!